Work-Life-Balance - A teljesítményfokozás elfeledett építőkockája
A harmonikus életvitel fontosságát tükröző munkáltatói szemléletet rendkívül kevés cég tartja elsődleges prioritásnak - derült ki egy 297 topmenedzser megkérdezésével készült felmérésből. A nagyobb cégeknél dolgozók kivételével a legtöbben elégedetlenek jelenlegi helyzetükkel.
A 'Work-Life-Balance' a munkáltatók egyik legfontosabb 'építőkockáját' jelenti - illetve kéne, hogy jelentse. A nagyvállalatokon kívül azonban elvétve akad olyan közép-, vagy kisvállalkozás, mely kellő figyelmet fordítana a munkavállalók harmonikus életvitelére. Ezt tükrözi az a legfrissebb felmérés, melynek során a müncheni Comteam személyzeti tanácsadó kérdezett meg 297 német topmenedzsert jelenlegi állásuk kapcsán. Mindannyian több mint három éve töltenek be felsővezetői pozíciót, gyakran heti 47,5 óránál több munkaidő mellett.
A megkérdezett felsővezetők kétharmada vélekedik úgy, hogy munkahelyi terhelésük "magas", vagy "nagyon magas" szintű és ezért elégedetlenek munkaadójukkal. Az átfogó felmérés szerint a német vállalatok többsége nem invesztál eleget a 'Work-Life-Balance' gyakorlati megvalósításába annak ellenére, hogy manapság a fiatal menedzserek számára komoly nehézséget jelent a magánélet és a munka közötti egyensúly megtalálása. Mint arról Lorenz Forchhammer a Comteam igazgatója beszámolt, "egyáltalán nem ritka a heti 60 órás munkaidő, ám ennek ellenére ritkaságszámba megy azon cégek száma, melyek az óriási teljesítményelvárás mellett a magánéletre is tekintettel vannak". Az eredmény: a vállalatok kockáztatják dolgozóik elvesztését.
Forchhammer szerint további probléma, hogy a munkáltatók olyan bevételi célkitűzéseket, kimutatásokat, csapatvezetést stb.-t várnak el fiatal topmenedzsereiktől, amelyre egyáltalán nincsenek felkészítve. A fokozott stressz mellett pedig egyenesen lehetetlen a harmonikus életvitel.
Persze vannak kivételek. Ilyen például a Commerzbank is, mely a 80-as évek végén az első németországi bank volt, ahol családbarát munkahely kialakítására törekedtek. Részmunkaidős állásokat vezettek be, majd később egész nap igénybe vehető gyerekmegőrzőket és óvoda rendszerű gyerekfoglalkoztatókat hoztak létre. A dolgozók nem kis megelégedésére ezekre a szolgáltatásokra évi 1 millió, majd 1,7 millió eurót költött a bank. Barbara David, a Commerzbank személyzeti vezetője úgy látja, hogy "a gyerekközpontúság és a családtámogatás egyre fontosabb szerepet játszik a diplomások munkába történő bevezetése során, ráadásul egyre több fiatal férfi is érdeklődik az ilyen állások iránt".
A Commerzbank-hoz hasonlóan a BMV is segíti dolgozóit a magánélet és a munka összehangolásában. "Csak akkor maradnak a dolgozóink a cégnél, ha kiegyensúlyozott magánélet áll a háttérben." Mindenekelőtt a fiatal, értékes munkaerő tekintetében figyelnek leginkább a 'Work-Life-Balance' fontosságára. Az elmúlt év során 4000 otthoni munkahelyet hoztak létre -1300-al többet mint az azelőtti évben- olyan módon, hogy minden nap legalább egyszer meg kell jelenniük munkáltatójuknál. A fejlesztés bejött!
A teljesítményfokozás elengedhetetlen feltételeként alkalmazandó munkáltatói szemléletet sajnálatos módon még mindig rendkívül kevés cég alkalmazza. Mindenesetre reményt ad az a tény, hogy "ma már az állásinterjúkon a férfiak is mernek beszélni a családjukról, vagy családtervezésükről anélkül, hogy hátrány érné emiatt őket" - mondja Barbara Hartmann a Heidrick&Struggles személyzeti tanácsadója.
A megkérdezett felsővezetők kétharmada vélekedik úgy, hogy munkahelyi terhelésük "magas", vagy "nagyon magas" szintű és ezért elégedetlenek munkaadójukkal. Az átfogó felmérés szerint a német vállalatok többsége nem invesztál eleget a 'Work-Life-Balance' gyakorlati megvalósításába annak ellenére, hogy manapság a fiatal menedzserek számára komoly nehézséget jelent a magánélet és a munka közötti egyensúly megtalálása. Mint arról Lorenz Forchhammer a Comteam igazgatója beszámolt, "egyáltalán nem ritka a heti 60 órás munkaidő, ám ennek ellenére ritkaságszámba megy azon cégek száma, melyek az óriási teljesítményelvárás mellett a magánéletre is tekintettel vannak". Az eredmény: a vállalatok kockáztatják dolgozóik elvesztését.
Forchhammer szerint további probléma, hogy a munkáltatók olyan bevételi célkitűzéseket, kimutatásokat, csapatvezetést stb.-t várnak el fiatal topmenedzsereiktől, amelyre egyáltalán nincsenek felkészítve. A fokozott stressz mellett pedig egyenesen lehetetlen a harmonikus életvitel.
Persze vannak kivételek. Ilyen például a Commerzbank is, mely a 80-as évek végén az első németországi bank volt, ahol
A Commerzbank-hoz hasonlóan a BMV is segíti dolgozóit a magánélet és a munka összehangolásában. "Csak akkor maradnak a dolgozóink a cégnél, ha kiegyensúlyozott magánélet áll a háttérben." Mindenekelőtt a fiatal, értékes munkaerő tekintetében figyelnek leginkább a 'Work-Life-Balance' fontosságára. Az elmúlt év során 4000 otthoni munkahelyet hoztak létre -1300-al többet mint az azelőtti évben- olyan módon, hogy minden nap legalább egyszer meg kell jelenniük munkáltatójuknál. A fejlesztés bejött!
A teljesítményfokozás elengedhetetlen feltételeként alkalmazandó munkáltatói szemléletet sajnálatos módon még mindig rendkívül kevés cég alkalmazza. Mindenesetre reményt ad az a tény, hogy "ma már az állásinterjúkon a férfiak is mernek beszélni a családjukról, vagy családtervezésükről anélkül, hogy hátrány érné emiatt őket" - mondja Barbara Hartmann a Heidrick&Struggles személyzeti tanácsadója.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?