A cég, ahol negyedévente mérik az elkötelezettséget

A Kincentric Legjobb Munkahelyek Program nemzetközi méréseinek magyarországi díjazottja, a Profession.hu a járványhelyzet előtt évente egyszer mérte fel munkatársai elkötelezettségét és elégedettségét. A cég a korábbi gyakorlathoz képest átállt a negyedéves mérésekre, hiszen most olyan időszakot élünk, amikor egy év alatt szinte minden megváltozhat – mondta a Profession.hu HR-igazgatója, Simon-Göröcs Lili.
Mit jelent számotokra a díj?
Egy cég munkáltatói kötelezettségeinek maradéktalan és hibátlan teljesítése mögött nagyon sok munka van. Sok időt, energiát és odafigyelést igényel ezeken felül olyan lépéseket megtenni, aminek eredményeként valóban mély és jó kapcsolatot, egyfajta köteléket lehet kiépíteni és fenntartani a kollégákkal. Ez a díj egy visszajelzés arra, hogy ez számunkra sikerült, és jól csináljuk, amit csinálunk.
Milyen fejlesztéseket hajtottatok végre az előző Kincentric Legjobb Munkahelyek Program tanulságai alapján?
A több visszajelzés iránti igény, illetve a ritkább személyes találkozási lehetőségek miatt a korábbi egyéves gyakorlathoz képest negyedéves rendszerességgel mérjük fel a kollégák elkötelezettségét és elégedettségét. Egy olyan időszakban, ahol egy év alatt teljesen átalakulhat a világ, nem engedhetjük meg magunknak, hogy csak évente mérjük fel a szervezet elkötelezettségét. Emellett a vezetőket képezzük arra, hogy online módon is tudjanak közvetlen kapcsolatot kialakítani a kollégáikkal, valamint együttműködő csapathangulatot megteremteni.
A koronavírus okozta rendhagyó helyzetben hogyan tudtátok fenntartani/növelni a kollégák elkötelezettségét? Melyek voltak a legnagyobb kihívások? Milyen konkrét intézkedéseket vezettetek be?
A tavalyi év sok kihívást hozott számunkra, de szerencsére a munkavállalók elkötelezettségére nem volt negatív hatással a kialakult helyzet. A pandémiát megelőzően is magas volt a kollégák elkötelezettsége, de természetesen ahhoz, hogy ezt meg is tartsuk, más lépésekre volt szükség, mint korábban. Az első időszakban az attól való félelem volt a legerősebb a kollégák körében, hogy elveszítik az állásukat vagy a fizetésük egy részét. Ezeket az aggodalmakat kellett inkább kezelni, és biztosítani őket arról, hogy egy ilyen helyzetben is kitartunk mellettük, és hosszú távon számítunk rájuk. Ennek érdekében a menedzsment kéthetente beszámolót tart az aktuális helyzetről és intézkedésekről. Ezen túl húztunk egy minimum határt, ami alá a kollégák teljesítményfüggő bérezése nem eshet. Így biztosítottuk a kollégáink számára, hogy a legkritikusabb időszakban se csökkenjen a fizetésük.
Milyen tanácsot adnátok azoknak a cégeknek, amelyek Kincentric Legjobb Munkahellyé szeretnének válni?
Mind a HR-esek, mind a szakmai és cégvezetők számára azt javaslom, hogy beszélgessenek rendszeresen a kollégáikkal. A lehető legpontosabban a kollégák tudják megfogalmazni, hogy mire van szükségük, és sokszor kitűnő javaslatokat is tudnak adni különböző helyzetekre. Alapvetően is igaz, de a mostani, izolált helyzetben jelentősen megnőtt az emberek törődés, kapcsolódás és visszajelzés iránti igénye. Sok vezető fél a szakmán kívüli témákról kérdezni a kollégáit, mert attól tart, hogy olyan helyzetbe kerül, amire nem tud mit mondani. Azonban annak is pozitív hatása van, ha csak meghallgatjuk őket, még ha nem is tudunk rá megoldást adni. Ne féljenek feltenni a kollégáiknak őszinte érdeklődéssel azt a kérdést, hogy „Hogy vagy?”
Portfóliónk: Elkötelezettség és vezetőfejlesztés, munkavállalói élményfejlesztés, folyamatos párbeszéd stratégia és Kincentric Legjobb Munkahelyek Program.
Ha kíváncsi a részletekre keresse Pék Eszter kolleganőnket: [email protected]
Fotó: Kovács Attila