Első látogatás a baleseti sebészeten

"Apa kezdődik" - idézhetném a klasszikust, mert bizony ha magamból indulok ki, akkor be kell lássam, hogy ez még csak a kezdet, ugyanis kisfiam életében először meg kellett jelennünk a baleseti sebészeten, de egészen biztos, hogy nem uto

"Apa kezdődik" - idézhetném a klasszikust, mert bizony ha magamból indulok ki, akkor be kell lássam, hogy ez még csak a kezdet, ugyanis kisfiam életében először meg kellett jelennünk a baleseti sebészeten, de egészen biztos, hogy nem utoljára.

Mi is történt??

A kisfiú játszott a kertben, aztán egyszer csak felsírt. A „rutinos” szülők az órára tekintve megállapították, hogy biztos elfáradt és le kell tenni aludni. Letettük aludni, majd sírva ébredt a gyermek és nem használta a kezét, vagy ha hozzáértünk a karjához, már sírt is. Gyorsan ráébredtünk, hogy ezt egészen biztos nem tudjuk mi orvosolni. Ha itthon lettünk volna, akkor talán csuklóból tudtuk volna, hogy hova menjünk, de éppen 200 kilométerre voltunk otthonunktól, egy kisebb településen. Szerencsére van sok rokonunk arra és elmondták, hogy hova menjünk a gyermekkel és el is kísértek bennünket.

A kórházba érkezéskor azonnal elkérték a gyermek TAJ kártyáját, majd mondták, hogy üljünk le a váróban. El kell mondjam, hogy eddig nem sok szívszorítóbb érzést ismertem, mint hogy a kisfiam nem tudja mozgatni a kezét. Persze tudom, hogy vannak nagyobb tragédiák is, de nekünk ez most meglehetősen komoly trauma volt.

Vártunk kb. 20 percet, közben volt ott véres fiatal lány, meg felszakadt szemöldökű kisgyermek is, majd mi kerültünk sorra. Kisfiammal a kezemben bementünk a tett színhelyére és azt kell mondjam, hogy nagyon kellemes meglepetés ért, mert szép, rendezett vizsgálati helyiségbe léptünk be. Felvették az adatokat, majd kérdezték, hogy mi történt, mi elmondtuk, amit tudtunk. Majd a doktor megvizsgáltra a kisfiam kezét, megcsavargatta, megtapogatta, hogy ellenőrizze, amit így lehet ellenőrizni, azután közölte, hogy meg kell röntgenezni és hív valakit, hogy elkísérjen bennünket a röntgenre. Mondanom sem kell, hogy kisfiam üvöltött a fájdalomtól egészen addig, amíg ki nem mentünk a vizsgálóból. Ott már gyanús volt, hogy valami megváltozott, ugyanis a fiatalember elkezdte használni a kezét. Mire felértünk a röntgenre már el is felejtette, hogy miért is jöttünk. Ismét jókedvűen rohangált.

Röntgen után vissza a vizsgálóban, ahol a doktor bácsi megállapította, hogy nincs törés és mi meg közöltünk, hogy nincs is semmi baj már. Olyan mintha már nem is lenne fájdalma.
Mondta a doktor bácsi, hogy megesik az ilyesmi a kisgyermekeknél, meghúzódik a gyermek keze és kiugrik az orsó csontja. Érzett ő egy pici kattanást, amikor vizsgálta, valószínűleg akkor pattant helyére a kicsi csontja.

Megkönnyebbülten elköszöntünk és Csongor fiamnak is megvolt az első élménye a doktorokkal.

Mai napig sokszor emlegeti fel a „bagoly doktort”, aki meggyógyította a kezét.