Az utolsó napok
Mindenki érezte már úgy - akár munkavállalóként, akár munkáltatóként -, hogy a fennálló munkaviszonyából szabadulni kellene… Ha menni kell, többféle jogi lehetőség is kínálkozik, de a legáltalánosabban használt eszköz a mun
Mindenki érezte már úgy - akár munkavállalóként, akár munkáltatóként -, hogy a fennálló munkaviszonyából szabadulni kellene… Ha menni kell, többféle jogi lehetőség is kínálkozik, de a legáltalánosabban használt eszköz a munkaviszony felmondása. A felmondás sajátossága, hogy nem azonnali hatállyal, hanem csak egy várakozási idő elteltével szüntetni meg a munkaviszonyt. Ezt nevezzük felmondási időnek. Felmondás esetén tehát nem elég közölni a másik féllel az "elbocsátó szép üzenetet", hanem néhány napot még le kell tölteni a munkaviszonyban. Ezekről az utolsó napokról írok most.
Ha a felmondást közöljük a másik féllel, nem azonnal ér véget a munkaviszony, csak a felmondási idő veszi kezdetét. A felmondási idő célja, hogy munkáltatói felmondás esetén a munkavállaló fel tudjon készülni arra, hogy megszűnik a munkaviszonya, és valamilyen más megélhetési forrást keressen (pl. másik munkahelyet, elindítson egy vállalkozást). A munkavállaló felmondása esetén pedig a felmondási idő lehetőséget ad a munkáltatónak, hogy legyen ideje a kieső munkaerő pótlására, az új munkatárs betanítására. A felmondási idő is a munkaviszony része, amely alatt a munkaviszonyból eredő jogok és kötelezettségek továbbra is megilletik, illetve terhelik a feleket. A felmondási idő alatt is teljesíteni kell tehát a munkaidőt, lehet szabadságra menni, vagy jogosultságot szerezni prémiumra.
Az új Munka Törvénykönyve (Mt.) meghatározza a felmondási idő hosszát, ám a törvényi mértéktől a felek eltérhetnek. Munkaszerződésben legalább 30, legfeljebb 6 hónap felmondási idő írható elő. Kollektív szerződésben még hosszabb felmondási idő is kiköthető, de a minimális időtartam ekkor sem lehet rövidebb 30 napnál. A jelenlegi törvényünk szerint a felmondási idő a munkaviszonyban töltött idővel arányosan növekszik. Ezt a szabályt az új Mt. csak a munkáltató felmondására alkalmazza. Tehát, a munkavállaló a törvény alapján akkor is 30 nap felmondási idővel szabadulhat a munkaviszonyból, ha egyébként már hosszabb ideje, akár évtizedek óta dolgozik ugyan annál a munkáltatónál. Ez alapvetően kedvező változás, hiszen a munkavállaló tipikusan akkor mondja fel a munkaviszonyt, ha már tudja, mit fog csinálni utána. Ilyen esetben viszont viszonylag rövid felmondási időt kell csak letöltenie.
A felmondási idő szabályait a határozott idejű munkaviszonyban is alkalmazni kell. Ugyanakkor, a felmondási idő nem nyúlhat túl a határozott idő lejártának napján. Például, ha a felmondási idő 30 nap, de a határozott idejű munkaviszonyból már csak 20 nap van hátra, úgy a munkaviszony 20 nap elteltével szűnik meg.
Fontos változás, hogy - szemben a mai szabályozással - a felmondási idő nem feltétlenül a felmondás közlésével (illetve az azt követő napon) kezdődik. Az új Mt. szerint a felmondási idő kezdete ugyanis lehet a felmondás közlését követő nap utáni időpont is, amelyet a felmondó nyilatkozatban kell megjelölni. Álláspontom szerint ez a szabály elég furcsa, hiszen ezzel a nyilatkozattevő fél jelentősen meghosszabbíthatja a felmondási időt, például azzal, ha a felmondása szerint a felmondási idő kezdete a felmondás közlését követő hónap első napja. A felmondás közlése és a felmondási idő kezdete közötti sajátos időszakban a munkaviszony fennáll, a felmondási idő sem kezdődött még el, de az egyik fél akaratából a jogviszony már biztosan meg fog szűnni. Hangsúlyozni kell azonban, hogy az egyes felmondási védelmek fennállása vagy a végkielégítésre való jogosultság szempontjából mindig a felmondás közlése időpontjának, és soha nem a felmondási idő kezdetének van jelentősége.
A munkáltató felmondása esetén legalább a felmondási idő felére a munkavállalót mentesítenie kell a munkavégzési kötelezettség alól. Ezt nevezzük felmentési időnek. Célja, hogy a munkáltató felmondása esetén a munkavállalónak legyen ideje új munkahelyet keresni, vagy megélhetéséről más módon gondoskodni. A felmentési idő számításakor a töredéknapot egész napként kell figyelembe venni. Például 45 nap felmondási idő esetén a felmentési idő 23 nap. A felmentési időt a felmondási idő tartama alatt a munkavállaló kérésének megfelelően kell kiadni, egybefüggően, vagy legfeljebb két részletben. A felmentési időre a munkavállalónak díjazás, távolléti díj jár. Nem illeti meg ugyanakkor távolléti díj arra az időre, amikor munkabérre egyébként sem lenne jogosult (pl. a munkavállaló a felmentési idő alatt keresőképtelen beteg lesz). Hozzá kell tenni, hogy a felmentési idő törvényi szabályaitól kollektív szerződés szabadon eltérhet, akár a munkavállaló hátrányára is.
A felmondás közlését követő "utolsó napok" szabályait tehát jelentős részben a felek állapíthatják meg kollektív megállapodásban vagy munkaszerződésben. Különösen igaz ez a felmondási idő mértékére. Fontos azonban, hogy a felekre irányadó felmondási idő hosszának a munkaviszony jogellenes megszüntetése esetén alkalmazandó jogkövetkezmények szempontjából is igen komoly jelentősége van. A munkaviszony jogellenes megszüntetése esetén ugyanis a másik fél által igényelhető átalány kártérítés mértéke a felmondási idő hosszához igazodik. A rugalmas, gyors elszakadást lehetővé tévő felmondási idő így visszaüthet, mivel ezzel csökken a jogellenes munkaviszony megszüntetés esetén követelhető átalány-kárigény mértéke is.
Hozzászólni, valamint a hozzászólások és a teljes bejegyzés olvasásához kattintson, az Új Munka Törvénykönyve oldalra
