És még...?

Úgy látom, minden hétnek van egy kiemelkedő mondata, amit a füzetemben mindig háromszor aláhúzok. És aztán az lesz a bejegyzés címe. Ezen a héten a fenti kérdés ugrott ki nekem. Hogy miért, arról később. A pszichológia érdekel

Úgy látom, minden hétnek van egy kiemelkedő mondata, amit a füzetemben mindig háromszor aláhúzok. És aztán az lesz a bejegyzés címe. Ezen a héten a fenti kérdés ugrott ki nekem. Hogy miért, arról később.

A pszichológia érdekel, bár nem sokat tanultam, inkább amolyan konyhapszichológiai szinten vagyok, de imádom az aha élményt, melyet okoznak bennem a tanultak. Mivel tegnap folyamatos aha élményben volt részem, minden eddiginél jobban éreztem magam a businesscoach-képzésen. Érdekes, hogy bár itt is meg kellett nyílni és ki kellett állni ezzel-azzal a többiek elé, nem éreztem úgy, hogy 10 centinél messzebb mennék a komfortzónámtól. Pedig biztosan, csak ez egy általam is akart és kívánt kilépés volt.

Ezen a napon Márton-Koczó Ilditől tanulhattunk, aki a bemutatkozás egy újabb formáját ismertette meg a csoporttal: hogyan mutatna be minket valaki vagy valami, ami számunkra bármilyen okból is, de fontos. Kiváló coachingeszköz hangulatoldásra az, amikor magamat a családunk hörcsöge szempontjából mutatom be. De Dave Gahan és egy vekker nézőpontja sem utolsó választás. Több pszichológiai eszközt vettünk sorra, skálázást, tranzakcióanalízist és történetmesélést gyakoroltunk. Miközben tranzakcióanalízissel mondatokat elemeztünk és magunkat és élethelyzetünket besoroltuk a gyermek-szülő-felnőtt felosztás egyes részein belül, azért elég mély megállapításokat tettem saját magamról és a skálán elfoglalt helyemről. És arról, hogy hol és miért ott állok ahol. És akarok-e tenni ez ellen. Mert ha akarok tudok. (na ennyit a selfcoachingról)

Azt már tisztán látom, hogy mi az, ami engem a coachingfolyamatból a legjobban érdekel. Maga az ülés. Maga az ember és az ő problémája. A megelőző dolgok (tárgyalás, háromszög-beszélgetés, chemistry meeting) jelenti számomra a dolgok nehézségét. Nyilván a tegnap tanult kommunikációs és önismereti tananyagok segítik a megelőző események flottul történő lebonyolítását is, de alapvetően én beszélgetni szeretek az emberekkel. Amikor korábban rádiós interjúkat készítettem, akkor is az érdekelt, hogy egy másfél órás beszélgetésből ki tudom-e bányászni azt az öt percet, ami megragadja a probléma lényegét. A mai napig, ha beszélgetek valakivel, szinte érzem a zsigereimben, hogy egy adott történetből mi az a mondat, amire hangsúlyt kell fektetni, amit - ha ez egy riport lenne - beletennék a kész anyagba.

Hazaérve - akár a TA-ból megismert felnőtt - éreztem, hogy másként beszélek. Kérdeztem és kérdeztem. Igyekeztem kerülni a kritikus szülői énemet. Annyira egyszerűen tűnik mindez: csak egyetlen pillanat kell, mielőtt kimondom, amit akarok. Tudatosítás - ez az élet (és a coaching) legfontosabb alapvetése.

És végül a címről: ha valakit megkérdezünk 'hogy vagy', nagy valószínűséggel azt mondja 'jól'. Még akkor is, ha nincs jól. Ha tényleg érdekel minket, hogy hogy van (valljuk be, ez is ritka), akkor nem kell annyiban hagyni ezt a jólt. Az 'és még' kérdés kibővítésére válaszolni fognak az emberek - ha ötször tesszük fel, akkor mind az ötször új válaszokkal. A coach feladata, hogy előhozza a sokadik választ.