Job-hopper: A sátán maga?
Manapság nagyon divatos kifejezéssé vált a job-hopper. Tényleg ilyen szörnyű dolog lenne ez?
Először is tisztázzuk a fogalmakat: A job-hopper általában rövid időn belül vált munkahelyet, például csak pár hónapot tölt el az adott helyen. Valóban arról van szó, hogy manapság a munkavállalókban nincsen lojalitás?
Véleményem szerint: NEM. De még mennyire nem. Ahogyan az életben sok más dolog, ez sem fekete vagy fehér. Nagyon sok múlik mind a munkavállalón, mind a munkáltatón, és bocsi, de legtöbbször utóbbin múlik nagyobb százalékban. Persze ismerünk ellentéteket, akiknek a 
is büdös, és ha a Playboy villa lenne a munkásszálló, az se lenne elég. Igen nagy bűn lenne egy bizonyos réteg alapján általánosítani a teljes szegmenst. Hiszen hogyan várhatjuk el a lojalitást, mint munkáltató, ha:
- Nem becsüljük meg a munkájukat (semmilyen módon)
- Nem vagyunk velük őszinték (a dolgozók nem hülyék, sőt)
- Nem hallgatjuk meg őket, nem kommunikálunk (mindkét oldalról fontos a visszjelzés, de fontos, hogy ezeknek legyen célja is, ne csak üres fecsegés)
- Nem figyelünk az egészségükre (nem, még mindig nem attól vagy valaki, ha nem soha nem voltál táppénzen… amúgy bravó, de nem, bocsi)
- Nem figyelünk az igényeikre (megrázza a monitor mikor hozzáér, de jó lesz az neki, hátha kicsit felvillanyozódik, höhö)
És még sorolhatnám napestig. Sajnos a legtöbbször bagatell dolgokon múlik a munkáltató-munkavállaló kapcsolat. Persze ugyanúgy érvényes a munkavállalókra is, hogy egy kicsit legyenek türelmesebbek, engedjenek el néhány dolgot/helyzetet és próbálják meg néha más szemszögből is figyelni a dolgokat, DE! Ha valaki úgy érzi, hogy nem képes tovább megmaradni a helyén, akkor meg.kell.hozni.a.döntést. Egyik oldalról sem kifizetődő, ha a helyzet kihatással van a kolléga egészségére és munkavégzésére, hiszen emiatt kevésbé lesz hatékony, váltani fog, neadjisten a szakmájából is kiszeret, kiég, a munkáltató pedig elveszít egy potenciális jó munkaerőt. Nagyon sokszor, csak nagyon kicsin múlik. Akiért úgy érezzük érdemes, tegyük meg azt a nagyon kicsit.
Jó lenne, ha a kiválasztási folyamatból is kitörölnék az ezzel kapcsolatos előítéleteket. Szerintem, ha valaki valóban érzékeny az emberi dolgokra, akkor észre fogja venni a különbséget az olimpiai bajnok job-hopper, és aközött, aki rákényszerült a gyors és gyakori váltásokra. Személyes és ismeretségi körből származó tapasztalatom is van és ez alapján mondom, hogy megéri kicsit a dolgok mögé nézni.
Kívánok mindenkinek olyan munkahelyet, amelyet valóban érdemes megtartani, és a munkáltatóknak olyan kollégát, aki könnyen le lehet kenyerezni egy kis édességgel és/vagy egy tálca sörrel. (Egyébként is, az olyan unalmas ha valakinek mindig minden jó, nem?)
