Job-hopper: A sátán maga?

Manapság nagyon divatos kifejezéssé vált a job-hopper. Tényleg ilyen szörnyű dolog lenne ez?

Először is tisztázzuk a fogalmakat: A job-hopper általában rövid időn belül vált munkahelyet, például csak pár hónapot tölt el az adott helyen. Valóban arról van szó, hogy manapság a munkavállalókban nincsen lojalitás?

Véleményem szerint: NEM. De még mennyire nem. Ahogyan az életben sok más dolog, ez sem fekete vagy fehér. Nagyon sok múlik mind a munkavállalón, mind a munkáltatón, és bocsi, de legtöbbször utóbbin múlik nagyobb százalékban. Persze ismerünk ellentéteket, akiknek a  is büdös, és ha a Playboy villa lenne a munkásszálló, az se lenne elég. Igen nagy bűn lenne egy bizonyos réteg alapján általánosítani a teljes szegmenst. Hiszen hogyan várhatjuk el a lojalitást, mint munkáltató, ha:

1. Nem becsüljük meg a munkájukat (semmilyen módon)
2. Nem vagyunk velük őszinték (a dolgozók nem hülyék, sőt)
3. Nem hallgatjuk meg őket, nem kommunikálunk (mindkét oldalról fontos a visszjelzés, de fontos, hogy ezeknek legyen célja is, ne csak üres fecsegés)
4. Nem figyelünk az egészségükre (nem, még mindig nem attól vagy valaki, ha nem soha nem voltál táppénzen… amúgy bravó, de nem, bocsi)
5. Nem figyelünk az igényeikre (megrázza a monitor mikor hozzáér, de jó lesz az neki, hátha kicsit felvillanyozódik, höhö)

És még sorolhatnám napestig. Sajnos a legtöbbször bagatell dolgokon múlik a munkáltató-munkavállaló kapcsolat. Persze ugyanúgy érvényes a munkavállalókra is, hogy egy kicsit legyenek türelmesebbek, engedjenek el néhány dolgot/helyzetet és próbálják meg néha más szemszögből is figyelni a dolgokat, DE! Ha valaki úgy érzi, hogy nem képes tovább megmaradni a helyén, akkor meg.kell.hozni.a.döntést. Egyik oldalról sem kifizetődő, ha a helyzet kihatással van a kolléga egészségére és munkavégzésére, hiszen emiatt kevésbé lesz hatékony, váltani fog, neadjisten a szakmájából is kiszeret, kiég, a munkáltató pedig elveszít egy potenciális jó munkaerőt. Nagyon sokszor, csak nagyon kicsin múlik. Akiért úgy érezzük érdemes, tegyük meg azt a nagyon kicsit.

Jó lenne, ha a kiválasztási folyamatból is kitörölnék az ezzel kapcsolatos előítéleteket. Szerintem, ha valaki valóban érzékeny az emberi dolgokra, akkor észre fogja venni a különbséget az olimpiai bajnok job-hopper, és aközött, aki rákényszerült a gyors és gyakori váltásokra. Személyes és ismeretségi körből származó tapasztalatom is van és ez alapján mondom, hogy megéri kicsit a dolgok mögé nézni.

Kívánok mindenkinek olyan munkahelyet, amelyet valóban érdemes megtartani, és a munkáltatóknak olyan kollégát, aki könnyen le lehet kenyerezni egy kis édességgel és/vagy egy tálca sörrel. (Egyébként is, az olyan unalmas ha valakinek mindig minden jó, nem?)