Miért nincs kommunikáció, ha már van EVP?

Kezdjük a dolog jó oldalával: a saját vállalti értékekkel (EVP) a cégek többsége ma már tisztában van. 2016 óta (ezóta figyelem a helyzet alakulását a Recruitment Akadémia képzéseken, ahol eddig közel ezren vettek már részt) a helyzet jelentősen változott, ma már jellemzően kapásból tudjuk, hogy az egyes célcsoportjaink számára mik az EVP-k.
Nagyjából ez ma a helyzet, ha employer brand építésről van szó.
Kezdjük a dolog jó oldalával: a saját vállalti értékekkel (EVP) a cégek többsége ma már tisztában van. 2016 óta (ezóta figyelem a helyzet alakulását a Recruitment Akadémia képzéseken, ahol eddig közel ezren vettek már részt) a helyzet jelentősen változott, ma már jellemzően kapásból tudjuk, hogy az egyes célcsoportjaink számára mik az EVP-k. Ez mindenképp jó hír - és az is, hogy ezeket az EVP-ket ma már sokszor viszontláthatjuk az álláshirdetésekben, vagy posztokban is.
Ahhoz, hogy valami elérjen a célcsoporthoz, kell, hogy legyen valami a fejekben arról a márkáról, ami kommunikál. Ismeretlen márkákat nem vásárol szívesen senki. Kevés olyan munkakereső van, aki hajlandó alaposan utána járni egy-egy, számára ismeretlen cégnek.
A márkáknak be kell épülni a fejekbe - csak abban tudunk gondolkodni, ami a fejünkben van, amit ismerünk. Amit nem, az nem fog az eszünkbe jutni, hovatovább, észre sem vesszük.
Ha most egy hanyag mozdulattal túllépünk azon, hogy a brandépítés a teljes cég bevonásával történik, de minimum a vezetőkkel közösen, és a vállalati értékek belső tudatosítását is magával hordozza, valamint egyfajta kultúraváltást is jelent, akkor eljutunk oda, hogy jó, hogy vannak EVP-k, de ezeket széles körben ismertté kell tennünk. Ez pedig az a része a dolognak, ami nagyon gyakran elbukik, mert a legszélesebb körben működő csatornák (Facebook, Ln, Insta) nem elérhetők vagy nem engedélyezettek a cégek egy részének, vagy vannak, de nincs rá erőforrás, nincs idő, esetleg ötlet sem, hogy mégis mit írjunk.
És eljutunk a tartalomgyártás területére. Ami amúgy nem egy “rocket science”, legfőképpen csinálni kell. Jó példa erre az ismert kisker lánc, aki remekül használja a legnépszerűbb felületeket (pl. TikTok), hogy a márkáját hosszú időre beépítse a fiatalok fejébe. Pici EVP, sok könnyű show-elem.
Ha nincs ötleted, akkor itt egy kis segítség - készítettem egy rövid, pár oldalas e-book-ot, ami jövő héttől ingyen elérhető és letölthető a TESK weboldaláról, és amelyben bemutatunk 20 konkrét tartalom-tippet, amit bárki könnyen használhat arra, hogy a brandjéről kommunikáljon akkor is, ha épp nem jut eszébe semmi érdekes. (Előjegyzés (e-mailben) itt: [email protected], aki ide küld egy rövid mailt, annak a jövő héten e-mailben elküldjük az anyagot. Jövő héttől pedig a tesk.hu-n lesz elérhető az e-book egy linken keresztül.)
Engedjük, hogy ismert legyen, és ragyogjon az a márka!