Önképződünk?

Költ-e magára a magyar menedzser, vezető? Sok tekintetben bizonyára igen. Elég, ha csak a legmodernebb telefoncsodákra gondolunk. Viszont úgy tűnik, saját képzésére nem sokat. Konkrét kutatással nehéz ugyan ezt alátámasztani, mivel

Költ-e magára a magyar menedzser, vezető? Sok tekintetben bizonyára igen. Elég, ha csak a legmodernebb telefoncsodákra gondolunk. Viszont úgy tűnik, saját képzésére nem sokat. Konkrét kutatással nehéz ugyan ezt alátámasztani, mivel összesített adatok állnak rendelkezésünkre. Amit tudunk: a 25 évnél idősebb magyarok mindössze 2,7 százaléka vesz részt valamilyen képzésben. Ez az arány pedig alig több mint negyede az unió átlagának. Magyarország az Eurostat-adatok szerint még vissza is csúszott e téren: 2003-ban e mutató még 4,5 százalékon állt. Hogy miként alakul a képzésben résztvevők aránya a menedzser-vezető réteg esetében, pontosan nem tudjuk, de sejtjük.

A tapasztalatom azt mutatja, hogy alacsony a magyar – pozícióban lévő, vagy azt már elhagyó – menedzsereknek, vezetőknek az önképzési hajlandósága. Hogy pontosabban fejezzem ki magamat: saját zsebből nem szívesen áldoznak hosszabb-rövidebb ideig tartó posztgraduális oktatásra, kurzusokra, tréningekre, konferenciákon való részvételre. Még azok sem, akik megengedhetnék maguknak. Valahogy nincsen benne a kultúránkban az, hogy költsünk saját magunk képzésére, fejlődésünkre. Egy tavalyi kutatás szerint a magyar menedzserek csak akkor fejlesztik vezetői képességeiket, ha az nem igényel sok időt. A szakkönyvolvasásig már nem jutnak el.

Milyen okok húzódhatnak meg emögött?

1. Az alkalmazotti vezetői létben megszokják a menedzserek, hogy a munkáltató fizeti az össze tréninget, képzést. Bizonyára sokan emlékeznek arra, hogy amikor a 90-es évek második felében elkezdődött az MBA-divat, sokan igyekeztek elérni azt, hogy a drága tandíjat munkáltatójuk fizesse (ennek fejében általában aláírtak néhány év „röghöz kötöttséget”).
2. Kulturális okok is lehetnek: lépten-nyomon tetten érhető, hogy hazánkban még mindig, most 2011-ben is sokan azt gondolják, azt várják, hogy majd valaki gondoskodik róluk. Majd az állam, majd a vállalat, ahol dolgoznak stb.
3. Olyan vélemény is van, miszerint: „Mit tudnak nekem még mondani, hiszen már 20 éve vezető vagyok? Mindent tudok a vezetésről.” Komoly önbizalomról árulkodik egy ilyen kijelentés. Mindazonáltal nehezen tudom elképzelni, egy -  jelenlegi vagy volt - vezetőről, hogy ne tudna fejlődni, tanulni, saját magán csiszolni.
4. Sokakat a színvonal is távol tarthat a képzéseken, tréningeken, konferenciákon való részvételtől. Értem a szkepticizmust, de nem kell a fürdővízzel együtt a gyereket is kiönteni. Keresni kell, ügyesen és okosan. Másrészt pedig nem kell csodát, a tuti megoldást  várni. Lehet azért jó képzéseket, tréningeket találni. Nem biztos, hogy az állami felsőoktatásban, és ne biztos, hogy itthon, Magyarországon. Ehhez adalék: az Állami Számvevőszék 2006 és 2009 közötti időszak adatait megvizsgálva nem túl hízelgő megállapításokat tett a hazai felnőttképzési rendszer működéséről. Eszerint a képzésre vállalkozó cégek, intézmények száma igen magas volt, megközelítette a kilencezret, miközben érdemi munka, oktatás csupán egynyolcadukban folyt.

Sokan lehet ezeken az okokon vitatkozni, és persze kifogásokat is lehet sorolni. Egy biztos, mindez visszavezet az alapokhoz: a saját sorsunk, életünk iránti felelősségvállaláshoz.