4 kifogás, amivel elintézheted, hogy ne kapj állást

Sokéve segítőként működve megtapasztaltam már, hogy mindenkin nem lehet. Sokat küzdöttem azzal, hogy megtanuljam elengedni, akin nem tudok segíteni, ma sem jó érzés, de nincs választásom. A napi 24 órámba nem fér bele, hogy olyanok

Sokéve segítőként működve megtapasztaltam már, hogy mindenkin nem lehet. Sokat küzdöttem azzal, hogy megtanuljam elengedni, akin nem tudok segíteni, ma sem jó érzés, de nincs választásom. A napi 24 órámba nem fér bele, hogy olyanok lelkére beszéljek, akik valójában nem akarnak segítséget. A kifogásaik viszont annyira tipikusak, hogy érdemes csokorba szedni őket, tanulságul.

1. „Nem azért tanultam ennyit, hogy …”

Amikor felmerül, hogy a szakterületén piaci, gazdasági vagy egyéb külső körülmény miatt nem talál állást, akkor egyúttal az alternatívákat is számba kell vennünk. Ezek többnyire nem szakmai, vagy más módon „nemszeretem” állások, na akkor kapom ezt a választ. Meg szoktam kérdezni, hogy amikor oly’ sokat tanult, gondolt-e arra, hogy ez nem garancia arra, hogy meg is fog tudni élni belőle hosszútávon. A továbbképzés, átképzés, mint lehetőség is hasonló választ szokott kiváltani. Ilyenkor kicsit mégis jobb a helyzet: egy ember sokféle témában lehet jó, sokféle téma érdekelheti, olyat is találhat, amit érdemes a jövőbeli boldogulása érdekében felvenni a portfóliójába.

2. „Messze van”

Igen, kényelmetlen lehet korán kelni, utazni esetleg, ingázni naponta, de emberek 100%-a túlélte a koránkelést eddig. A kényelmetlen odajutás a munkahelyre pedig sokkal jobb, mint a bevétel nélküli, bizonytalan helyzet. Sőt, még az is lehet, hogy az a messzi munkahely elég jófej ahhoz, hogy később lazább legyen: félig home office, rugalmas munkaidő stb. Vagy épp olyan erős referencia, vagy olyan kapcsolatrendszert ad, hogy rövid időn belül másik állásba tudna kerülni emberünk. Persze ez mind nem derül ki, ha nem is jelentkezik, mert „messze van”. Nyilván nem a lehetetlenül távoli helyekre gondolok ilyenkor, de némi kényelmetlenséget igenis vállalni kell a későbbi boldogulásért.

3. „Én utálok eladni, tukmálni emberekre dolgokat”

Sok adminisztratív állást kombinálnak cégek némi profitnövelő tevékenységgel is, ami már az álláshirdetésben is megjelenik, mint elvárás. Ez szinte mindig ügyfelekkel való kapcsolattartás, többnyire új ajánlatok elmondása (rosszabb esetben adósságbehajtás, de az nem eladás). Bizony, a tiszta adminisztráció a cégeknek ritkán éri meg, azért csinálják, mert muszáj, nem azért, mert szükséges a profittermeléshez. Ezért érthető, hogy a munkakör kibővítéséhez folyamodnak. Lássuk be, nem is irreális elvárás, hogy hasznot termeljünk a cégnek, ahol dolgozunk. Az „utálok eladni” kitételt persze a többség úgy hozza elő, hogy soha életében nem adott el semmit (ergo, nem tudhatja, utálja-e), de az önéletrajzuk szerint általában emberközeli munkát, ügyfélszolgálatot, asszisztenciát végeztek, ami azt mutatja, hogy a készség megvan bennük, csak a hajlandóság nincs. Tekintve, hogy az „eladás” pont úgy tanulható, mint bármi más, a kifogás teljesen értelmezhetetlen számomra (oké, sales vagyok főműsoridőben, és imádom, de pont ezért tudom is, hogy tanulható, tanítható, csak akarat kérdése).

4. „Én már nem akarom ezt csinálni”

Pályaújrakezdőként próbálkozóknál gyakori, hogy az előző szakterületüket egy éles váltással szeretnék elhagyni. Ha erre nincs különösebb ok (pl. a megváltozott élethelyzete miatt az már nem menne, muszáj az újat csinálni), akkor ez is csak hiszti. A legtöbb pályaváltónak az a legreálisabb esélye, hogy a jelenlegi munkahelyén, a jelenlegi munkája mellett az új szakterületéhez kötődő feladatokat keres, ezzel szerezve tapasztalatot egy teljesen új álláshoz, ami már kizárólag az új szakterületről szól.