A segítségkérés kultúrája

Avagy: hogyan kérj segítséget? Mert néha ez is nehéz, és van, aki rosszul fog hozzá. Történt mostanában, hogy egy ismerősömnek panaszkodott a barátja, hogy nem talál állást, pedig jónevű főiskolán végzett informatikusként enn

Avagy: hogyan kérj segítséget? Mert néha ez is nehéz, és van, aki rosszul fog hozzá.

Történt mostanában, hogy egy ismerősömnek panaszkodott a barátja, hogy nem talál állást, pedig jónevű főiskolán végzett informatikusként ennek nem így kellene lennie. Ismerős ajánlotta a Jobangel blogot, és azt is, írjon nekem, kérjen segítséget, majd szólt nekem is, hogy érzékeny barátja hozzáállását próbáljam meg formálni egy kicsit, lehetőleg nagyon finoman fogalmazva meg véleményemet. Pár hét elteltével se megkeresés, se állás. Ismerősöm már kellő képzést kapott tőlem álláskeresésből, próbált a barátja segítségére lenni, látott is néhány durva hibát a pályázati anyagban (pl. „az egyetemet nem tudtam elvégezni, mert…”, „még nincs gyakorlatom, de…”), viszont átfogóan nem tudott rajta igazán javítani, ezért tovább győzködte a mimózalelkű barátot, aki ennyit válaszolt: de hát mit írjak én neki?

Hogy nekem mit írj, azon ne gondolkozz sokat. Ha leírod, hogy „itt az önéletrajzom, motlevelem, nem találok vele állást, nézz rá légyszi”, az első lépésnek elég. Látva az anyagot, úgyis lesznek kérdéseim. Ha úgy gondolod, hogy a teljes történetedet akarod leírni, azt is el fogom olvasni. Egyébként ez a gyakoribb módja annak, ahogy megszólítanak. Sokszor én is elérzékenyülök azon, milyen élettörténetek állnak egy – egy CV mögött. Meggyőződésem, hogy ha egyes történeteket olvasnák a munkáltatók, azonnal segíteni akarnának, lehetőséget adva a jelentkezőknek. Néha javaslom is a jelölteknek, hogy legyen benne a motlevélben az ilyen történet, mert meggyőzőbb, mint a „célom, hogy csapatuk hasznos tagja legyek”. Ezt még az sem hiszi el, aki leírta először egy sablonban, de remélem most csuklik…

Mit ne írj egy segítségkérésben? Közösségi oldalon terjedt nemrég egy segítségkérés, egy kisgyermekes pár mindkét tagja munkát keresett. Eddig szívszorító volt, szívesen segítettem volna, de nem tudtam felvenni velük a kapcsolatot, sokadik megosztás lévén. Viszont volt az üzenetben néhány vállalhatatlan mondat, napi politikai utalásokkal, kisebbségek „bezzegelésével”, és ez arra késztetett, kicsit írjak a segítségkérés kultúrájáról.

Elsőként azt javasoltam volna ennek a párnak is, hogy azonnal fogalmazzák át a segítségkérésüket. Mások hibáztatása nem juttat előbbre. Ha rászoruló vagy, kapsz segítséget, de nem azzal mutatod a rászorultságodat, hogy mást hibáztatsz a sorsodért, a „bezzeg ők kapnak, mi meg nem” sem megfelelő érv melletted. Ha valaki tud segíteni, fog is. Hacsak nem vágod el magad nála azonnal, ilyenekkel. Nálam még ez sem megy könnyen, elsőre a kétségbeesésnek tudom be ezeket a kirohanásokat, mert egy esély mindenkinek jár.

És ha már esélyek: egy lehetőség a legtöbb, amit valaki adhat neked az álláskeresésben (meg úgy általában az életben). Ezért becsüld meg, ha találtál egy akármilyen állást. A munkát végezd el rendesen, ha pedig hosszútávon nem tudsz ebben az állásban maradni, mert nem felel meg az elképzeléseidnek, akkor korrekten válts munkahelyet. Mert az a munkáltató akkor is lehetőséget adott neked, ha az „csak” arra elég, hogy megállj a lejtőn. Ha emellett éppen egy zsarnok volt, vagy nem bánt veled megfelelően, nem baj. Nem szeretned kell, nem kell vele barátkoznod, csak belátnod, hogy tett érted valamit azzal, hogy téged vett fel. Mert lehet, hogy tőle ennyi telt, épp most tanulja az emberséget, most jön rá, hogyan kell jó embernek lenni. Így te is segítettél neki, jobb ember lett azáltal, hogy lehetőséget adott neked, ő is fejlődött általad. Ha a végén még egy "köszönöm"-öt is kap, többé nem felejti el, hogy segíteni érdemes.

Végezetül: ne félj segítséget kérni. Nem szégyen, hogy néha segítségre szorulunk, hanem természetes állapot. Az emberek pedig szeretnek segíteni: igenis jóleső érzés, hogy néha igazán jót tehetünk.