Kedves Kolléga! Ideje hazamenned!

Az indiai IT-cégről szóló hír elárasztotta az internetet, miután a munka és a magánélet egyensúlyának elősegítése érdekében a nap végén automatikusan lezárja az alkalmazottak számítógépeit.

Imádom, ha provokálnak. Megjelent egy olyan cikk, amin sokáig törtem a fejem. Mivel magyarul nem jelent meg, közzéteszem. (az eredeti cikk itt olvasható). Ráadásul az egyik kedvenc témámról van szó - a munkahelyi wellbeingről.

Az indiai IT-cégről szóló hír elárasztotta az internetet, miután a munka és a magánélet egyensúlyának elősegítése érdekében a nap végén automatikusan lezárja az alkalmazottak számítógépeit.

Egy indiai IT-cég újszerű megközelítést alkalmaz a munka és a magánélet egyensúlyának biztosítására az alkalmazottai számára – olyan automatizált üzeneteket, amelyek arra utasítják őket, hogy a nap végén jelentkezzenek ki, és menjenek haza. Az üzenetek a SoftGrid Computers, egy indiai tech start-up alkalmazottainak számítógépén villannak fel. A cég székhelye a Madhya Pradesh állambeli Indore Cityben található. 10 perccel később a számítógépek automatikusan kikapcsolnak, így a dolgozók szabadon élvezhetik az estét. Az “alkalmazottbarát” rendszer azután keltett feltűnést, hogy egy bejegyzés elterjedt a LinkedIn-en. A 21 éves Tanvi Khandelwal HR-eskén tcsatlakozott a SoftGrid Computers-hez, és nagyon meglepődött, amikor egy üzenet jelent meg a képernyőjén, hogy menjen haza. Az üzenet így szólt: 

„FIGYELEM!!! A műszakod lejárt. Az irodai rendszer 10 percen belül leáll. KÉRJÜK, MENJ HAZA!!”

Az üzenettől lenyűgözve Khandelwal kiposztolta az eredeti  képernyőfotót a LinkedIn hálózati platformon, amelyet mára több mint 420 000 alkalommal tekintettek meg. A bejegyzésben ez állt: „A munkaadóm támogatja a #WorkLifeBalance-t. Feltették ezt a különleges emlékeztetőt, amely munkaidő után zárolja az asztalomat, és figyelmeztetést ad ki. „Nincs több hívás és levél munkaidőn kívül! Hát nem fantasztikus?”

Pro és kontra

Az interneten megoszlottak a vélemények. Néhány LinkedIn felhasználó dicsérte a cég menedzsmentjének hozzáállását, mások azonban megkérdőjelezték az automatizált struktúrát.  „Utálnám” – reagált Lisa Farrell-Brown. „Hadd döntsem el, hogyan és mikor dolgozom, ne kapcsoljanak ki.  Néha a korai vagy késő esti órák a legproduktívabban számomra. Hadd döntsem el én magam, nekem mikor a legjobb dolgozni”. William Bailey LinkedIn-felhasználó megjegyezte: „Úgy érzem, ennek nagyon negatív hatása lehet. Mi történne, ha hívásban vagyok egy ügyféllel, és rendszer zárol? Automatikusan befejezi a hívást, potenciálisan megszakítva a kapcsolatot az ügyféllel? „Megértem, hogy fontos az élet és a munka egyensúlya, de az ilyen típusú megszakítás inkább tűnik károsnak és stresszesnek, mint hasznosnak.” Shweta Shukla, a SoftGrid vezérigazgatója és társalapítója szerint az értesítést azért vezették be, hogy segítsék az alkalmazottakat a munka és a magánélet egyensúlyában. „A Covid-19 világjárvány kibillentett minket a megszokott munkanapjainkból,, és mindannyian hosszú órákat töltöttünk munkával. Magam is küzdöttem, hogy időt szakítsak a gyermekeimre” – mondta a BBC-nek. Egy belső kollégát bíztak meg a szoftverfejlesztéssel, amely figyelmeztetést küld, mielőtt 10 perccel később automatikusan leállítja a számítógépet. „Egy hétvége alatt csináltuk meg, mert azt akartuk, hogy meglepetés legyen. Amikor az előugró ablak először felvillant a képernyőkön, sok alkalmazott azt hitte, hogy ez egy tréfa, vagy valaki feltörte a számítógépét.

Eddig a cikk.

Bevallom, beleolvastam a kommentekbe én magam is. Ismét bizonyítást nyert az elmélet, mindegy, mi a téma, csak megfelelő feszültséget keltsen két ellenkező véleményen lévő tábor között, a siker garantált. A hozzászólók egy része felháborodottságának adott hangot, a személyes döntés hiányára hívták fel a figyelmet,  az ellentábor meg elégedetten nyugtázta a módszer sikerét.  Mi történt itt valójában? 

Lassan derengeni kezdett, hogy egyfajta kulturális lövészárok konfliktusba csöppentünk.

Az olvasók csak öntik a kommenteket, de amiről mindannyian megfeledkeztünk a hír kapcsán, azok a kulturális sztereotípiák. Saját kulturális hiedelmeink miatt hitetlenkedve csóváljuk a fejünket egy ilyen hír hallatán:

 “My employer support #WorkLifeBalance”. Ajjaj. 

A vezetés szándéka nyilvánvaló, egy olyan jelenség megoldását remélték az intézkedéstől, amely az adott kultúrában máshogyan értelmezhetőek. Ez a munka-magánélet egyensúly.  Vajon melyek azok a cégre jellemző kulturális dimenziók, amelyik érthetővé teszi ezt az intézkedést?  Milye kulturális jellemzőket használhatunk egy indiai IT cégre, anélkül, hogy sztereotipizálnánk? 

Kulturális dimenziók és sajátosságok

A kulturális és vallási sokszínűség, a gazdag kulturális hagyomány, melyet napjainkig őriznek és ápolnak a vállalatok működésére is hatással van. Hiszen a vállalatokat emberek alkotják. Indiában a szervezetkre általában jellemzők a nagy hatalmi távolságok, a kollektivizmus, a bizonytalanságkerülés és a vallásos determinizmus. Az indiai cégekre jellemző a hierarchikus felépítés, az erős centralizáltság, a nagy társadalmi helyzetbeli és fizetési különbségek. A végső döntést a vezető hozza, a főnök és a beosztott közötti viszony oly módon családias, hogy a vezető “atyaként” viselkedik, igyekszik a családi és személyes gondjai megoldásában is segíteni a beosztottjainak.  Ez a jóindulat fejeződött ki abban a döntésben - mely ez amerikai vagy európai cégkultúrán edződöttek számára visszatetszést válthat ki, hiszen korlátozza a személyes autonómiánkat, döntéshozatalunkat, melyek alappillérei individualista felfogásunknak.  A kollektivizmusra jellemző a munkavállalói lojalitás, a csoportmunka, az érzelmi kötődés a vezetéshez, a céghez. 

Ha valaki látta az American Factory c. dokumentumfilmet, egyből beugorhat az kínai autóüveggyár amerikai vendégei számára adott gálaest, ahol a cég jóságos vezetéséről, nemes értékeiről és a kiváló termék minőségről szóló vállalati himnuszt kipirosodott arccal és könnyezve éneklik az alkalmazottak. Igaz kultúrsokk a javából az amerikai delegációnak.

A kollektivizmusra jellemző az is, hogy az egyénnek kisebb fontosságot tulajdonítanak, mint a csoportnak, a személyes térnek nincs különösebb szerepe, a kommunikáció inkább indirekt, mint nyílt és közvetlen. Kezdem kapisgálni, hogy a munka-magánélet egyensúly ebben a környezetben mennyire mást jelenthet.

Hogyan tekintünk az időre?

És ott van még az időfelfogás - nem elválaszthatóan a munkaidő fogalmától. A nyugati gondolkodásra jellemző a szekvenciális időfelfogás. Ebből eredeztethető a legtöbb idő felfogással kapcsolatos problémánk is: hogyan delegáljunk, hogyan hagyjuk abba a halogatást, hogyan osszuk fel a munkát kisebb egységekre és hogyan koncentráljunk egyszerre csak egy dologra.  Az idő pénz, a találkozókat igyekszünk pontosan kezdeni. Ismerős? Az indiai társadalom jórészt polikronikus, az időt nem lehet “elvesztegetni”, egyszerre több dolgot végeznek kisebb-nagyobb megszakításokkal, az ütemezés laza, és az emberi kapcsolatok fontosabbak az időre figyelésnél. A késésért sem sértődik meg senki. Ennek fényében a munkaidő végén lekapcsolni a gépet nem tűnik bölcs dolognak, bár nem a saját autonómia igénye, hanem a lazább időfelfogás miatt. A végére hagytam a legjobbat: megnéztem a posztot jegyző HR-es kollégát, és nem kis meglepetésre az alábbi headline fogadott:

520M + post impression  Open for paid collaboration

Élelmes, lehet utána csinálni.

A szerző üzletfejlesztő business  és karrier coach, a www.kokaibusinesscoach.com oldalon további cikkei olvashatóak angolul.