„Hadd válaszoljak egy történettel…”

Az NLP ismerete megkerülhetetlen, ha coach-á szeretnénk képezni magunkat. Kovács Magdolna felsővezetőként dolgozott a gyógyszeriparban, amikor rádöbbent, hogy nem elegendő a vezetői kvalitás, meg kell tanulni jól bánni az emberekkel.
Az NLP ismerete megkerülhetetlen, ha coach-á szeretnénk képezni magunkat. Kovács Magdolna felsővezetőként dolgozott a gyógyszeriparban, amikor rádöbbent, hogy nem elegendő a vezetői kvalitás, meg kell tanulni jól bánni az emberekkel. Így kanyarodott aztán az NLP-hez, mi meg ezen a Morning Coaching alkalmon a metaforákhoz. Nos, én eddig azt gondoltam, metaforát szerkeszteni egyszerű. Hát nem az…
Rajongunk a történetekért, és coachként, segítő szakemberként gyakran beépítjük őket az eszköztárunkba. Magdi azonban már az elején leszögezi, a történetmesélés nem direkt tanácsadás, szemben mondjuk egy hagyományos magyar népmesével, amely a végén mindig tanulságot ad a hallgatóságnak.
Szerkessz metaforát!
Előadónk nemzetközi NLP trénerként először is a metafora definíciójába avat be minket, mely így hangzik Robert Diltstől: „A beszéd egyik olyan formája, ahol úgy mondunk valamit, mintha valami más lenne…”. A metafora jelentése ógörög nyelven átvitel. Többféle metafora létezik, használhatunk idézetet, természetes példát, ezen a reggelen mi azonban az izomorfikus típusúban mélyedünk el. Magdi a metaforák előnyeit sorolja: többek között mozgósítják a tudattalant, tág teret, szabadságot, biztonságot, saját megoldást adnak, nyitottá tesznek, segítenek az átkeretezésben.
„A metaforákat akkor használjuk, ha szeretnénk az ügyfelet kissé eltávolítani a témától, vagyis akkor, amikor a direkt kommunikáció nem működik” – mondja, majd leszögezi, a metaforát sosem kezdjük el fejtegetni, de zárhatjuk egy kérdéssel például, ahogy az általa hozott példában is így volt. Egyébként az NLP egyik atyjának tekintett Milton Erickson egy metaforáját említette meg, mielőtt arra kért bennünket, hogy 4 fős csoportokat alkotva mi is szerkesszünk metaforát egy korábbi ügyfele problémájára.
Nincs direkt iránymutatás!
Itt jövünk rá, hogy a feladat korántsem könnyű. A magánéleti válságban vergődő vezetőnő dilemmáját, kérdését aztán minden csoport máshogyan jeleníti meg – ahogy valószínűleg személyenként is más-más jutna az eszünkbe. Bejön egy vízen utazó hajó, a főzés, az üzleti élet alapelvei, egy pályaudvar, és a turistáskodás is a helyzetére. Közben jókat derülünk, ahogyan a gyakorlatlanok esetlenségével igyekszünk iránymutató példákat eszkábálni. Közben előadónk felfedi, mitől is működhetnek ezek a rálátást, átkeretezést segítő történetek: „A coach habitusa meghatározó lehet abban, hogy inkább mesél, vagy tömör fogalmazást választja. Ne feledjük, hogy nincs tanácsadás, a jelentést az ügyfélnek kell megtalálnia. Minél inkább olyan a metafora, mintha nem is róla szólna, annál könnyebb lesz vele dolgozni. Fontos, hogy ne legyen benne iránymutatás, és bánjunk óvatosan a mesealakokkal illetve az irodalmi figurákkal, mert ezek vékony jégnek számítanak, hiszen túl sok mindent hordoznak. Ne legyenek minősítő tényezők, és ne színezzük a történetet, valamint ne legyenek plusz szereplők sem, csak annyi, amennyi az ügyfél elakadásában érintett” – ad néhány támpontot a jó metafora megszerkesztéséhez, majd hozzáteszi: ha kevés az információnk, saccolunk, és remélhetőleg nem hozunk egy tengeribetegnek hajókázós példát. Persze akadnak esetek, amikor nem működnek, traumatizált helyzetben nincs értelme rögtön ezzel előrukkolni.
Támogató szerep
Aztán sokszor nem is áll azonnal össze a kép. Erickson ügyfelei gyakran elmondták, hogy csak hónapokkal később jöttek rá, hogy amikor a fura öregember hosszasan beszélt hozzájuk, azzal mit is akart tulajdonképpen mondani. „Sokszor idő, mire felismerjük, hol van a támogató szerepe ezeknek a történeteknek – hangsúlyozza Magdi, aki röviden abba is beavat minket, ő hogyan találkozott az NLP-vel: A gyógyszeriparban dolgoztam felsővezetőként, és figyeltem azokat, akik számomra irigylésre méltóan kommunikáltak. Azon töprengtem, vajon így születtek, vagy tanulták valahol? Ezt meg is kérdeztem tőlük, mire az volt a válasz, hogy tanuljak NLP-t!”
Végezetül kapunk egy kis ízelítőt az NLP széles eszköztárából, de persze ami a legjobban dolgozik bennünk tovább, az a metafora-gyártás. Nem csoda, hogy miután a coach barátnőmmel végigbeszélgetjük az utat a metróig, végül így búcsúzunk egymástól: Na, mondj erre egy metaforát!
Bakos Zsuzsi