Kik is azok a platform munkások?

Ezen a héten Rácz Ildikó cikkét olvashatjátok a blogomon. Ildikó munkajogász, a digitalizáció munkajogra gyakorolt hatását kutató PhD hallgató. A cikk témája pedig a manapság a sajtóban is sokat emlegetett platform munkások. Miért hallunk róluk annyit, miért olyan érdekes a munka világában, hogy mi történik velük, ha egyelőre kevesen is dolgoznak még platform munkásként világszerte? Alább kiderül...

PhD hallgatóként elkerülhetetlen, hogy az ember ne kövesse a nemzetközi, európai eseményeket, fejlődési irányokat a kutatási területén. Ráadásul sok esetben nem csak hogy hasznos, de feltétlenül szükséges a globális trendeket figyelemmel kísérni. Az általam kutatott terület (a digitalizáció munkajogra gyakorolt hatása) hazánkban még csak mostanában kezd a „hot topic” témák közé bekúszni (így sokaknak talán futurisztikusnak fog tűnni egy-egy gyakorlati példa, gondolatmenet). Jelen rövid írásban e témakörök főbb gondolataira hívom fel a figyelmet, annak érdekében egyrészt, hogy mindenki olvashasson a legújabb trendekről, másrészt pedig, hogy ha hazánkba is berobban ez a tendencia, akkor ne álljunk széttárt karokkal értetlenkedve, hogy mi is történik valójában.

Eddig sokat olvashattunk a digitalizációval kapcsolatban arról a dilemmáról, hogy „a robotok vajon elveszik a munkánkat, vagy sem”. Bizonyos szempontból ez is érdekes és fontos diskurzusoknak ad alapot, azonban meglátásom szerint ennél sokkal mélyebbre szivárog be a digitalizáció a munkaerő-piac, munkajogi szabályozás bugyraiba. Na de erről talán egy picit később, most lássuk, hogy milyen szelek fújnak a munkajog nemzetközi vizein.

Abból az alapgondolatból kell kiindulnunk, hogy a gazdasági, társadalmi változásoknak, valamint a technológia, az internet által nyújtott felgyorsult életnek köszönhetően újfajta munkavégzési formák alakultak ki. Applikációkon keresztül elvállalható feladatokról van szó, például takarítás (TaskRabbit), sofőri munka (Uber, Lyft), házhozszállítás (Deliveroo), vagy éppen online feladatok elvégzése, mint például adatok szűrése, értékelése, tervezési feladatok (Amazon Mechanical Turk). Ezeket sok esetben nem is tekintjük a szó százszázalékos értelmében munkának. Mi sem példázza jobban, mint hogy ezeket a munkavégzéseket teljesen más szavakkal illetik, lásd „task”, „gig”, „ride”, stb. Tudományos cikkek, könyvek jelennek meg arról, hogy az ilyen munkák hogyan változtatják meg a munkához való hozzáállásunkat. Például Alex Rosenblat az „Uberland” c. könyvében arról ír, hogy az Uber hogyan hozott létre egy alapvető kulturális változást abban, hogy mit is értünk a foglalkoztatotti státusz alatt. A 2007-es nagy gazdasági világválság megfelelő talaj volt ahhoz, hogy ezek az új formák teret nyerjenek, köszönhetően a mély gazdasági bizonytalanságnak, vagyis annak, hogy az individuumok egyre kevésbé bíztak meg abban, hogy a határozatlan idejű munkaviszonyuk erős védőbástyaként áll mellettük. Így kénytelenek voltak alternatív pénzkereső tevékenységet keresni.

A sharing-, gig-economy-nak becézett, sokszor haknigazdaságnak „csúfolt” jelenség munkáit jellemzi, hogy azokat egy algoritmus, alkalmazás osztja ki, egy ilyen mesterséges kreáció szervezi a munkaerőt és szabja meg a munkavégzés számos, lényeges feltételét. Kezdetben – és még talán most is – nagyon kecsegtetőnek tűnik a teljesen flexibilis, minden korlát nélküli munka. „Legyél a saját főnököd”, „Dolgozz annyit és akkor, amikor csak akarsz!”, olvashattuk az újonnan megjelenő platformok toborzóit. Azonban idővel fény derült arra, hogy a címzetes szavak mögött – szinte a munkaviszonnyal egyszintű – gazdasági függőség alakul ki az egyének és a platformok között.

Na de miért is fontos ez? Összességében arról az egyszerű szabályról van szó, hogy a munkajogi védelmek (minimálbér, szabadidőhöz való jog, minimális pihenőidő biztosítása, stb.) csak a munkavállalókat illetik meg. A platform munkásokat pedig nem. Az egyik legnagyobb kérdés napjainkban, hogy hogyan lehetne a platform munkásoknak minimális védelmi garanciákat biztosítani, ugyanis ők – az esetek többségében – önálló vállalkozóknak minősülnek. Sok esetben megpróbálják a jelenleg meglévő fogalmi kategóriákat ráhúzni ezekre az újszerű munkákra és az ezzel kapcsolatos valamennyi problémakörre. Azonban azt mindenképpen látni kell, hogy a jelenleg működő munkajogi szabályozási rendszer nem a XXI. századra épült. A bányászok és a gyáripari munkások munkafeltételeinek javítása céljából kezdték el a szabályozást, ami már fényévekre esik a napjaink munkavégzési formáitól, így egyre kevésbé lehet azokkal megfeleltetni.

Az „új” világ lerombolja az egyén szerepét, funkcióját a munkavégzésben, produser-eket hoz létre, mert a termelő (vagyis egy adott szolgáltatás létrehozója – producer) és a fogyasztó (consumer) közötti határ elmosódik a sharing economy ideája alapján, ahol megosztjuk a kihasználatlan javainkat (lakás, autó, stb.). Egyes álláspontok ezt a gazdaságot egészen egyszerűen egy olyan kapitalizmusnak írják le, ami közösség-orientáltnak érződik. A platformok csak egy szép leplet terítenek a tulajdonképpeni „alacsony kategóriás” munkákra és egy magasabb szociális státuszt próbálnak azokra rákényszeríteni, hiszen a flexibilitás, digitalizáció címszavakkal feldíszített internetes munkákat sokkal könnyebb így „eladni”.

Annak ellenére, hogy milyen kevesen dolgoznak „platform munkásként” (főleg elsődleges megélhetési forrás biztosításául) nagyon sokat foglalkozik vele a nemzetközi (munka)jogász közösség. Ahogy Jeremias Prassl is rávilágít a Humans as a Service c. könyvében ennek az az oka, hogy újfajta iparágak jönnek létre, amelyek új típusú feladatokat alakítanak ki és a megjelenő kérdések semmi esetre sem korlátozódnak a gig-economy-ra.  Ezért is fontos, hogy lépést tartsunk és figyeljük a körülöttünk lévő történéseket.