Mit mondanál a 15 éves énednek?
Christiane Amanpour újságíró nő négy dolgot üzenne a 15 éves énjének. Lássuk, én mit mondanék... "Bölcs öregként" mondanék még egy dolgot, amit bizonyára kétkedve, talán értetlenkedve fogadna a 15 éves énem. Azt is mondanám n
Az egyik képzésünkhöz kerestem egy jó mottót, amikor az alábbi érdekes üzenetre bukkantam Christiane Amanpour újságírónő tollából.
"A következő négy dolgot szeretném a 15 éves énemnek elmondani: 1. Sose hidd, hogy valamit nem tehetsz meg, mert nő vagy. Minden nyitva áll előtted. A jövő a tiéd. 2. Legyen egy álmod, célod, víziód és dolgozz meg érte lépésenként. Nemcsak szakmailag, hanem belső munkával is. 3. A család nagyon fontos. Egy közeli, szerető, támogató család mindig melletted lesz és segíteni fog céljaid elérésében, akkor is, ha jól mennek a dolgok, akkor is, ha nem. 4. És talán ami a legfontosabb, hogy sose engedd, hogy legyőzzenek a kudarcok és a tévedések. Minden, ami történik, még akkor is, ha nem az történt, amire számítottál egy nagyon értékes, tanító eszköz. Csak akkor leszel sikeres, ha tanulni tudsz kudarcaidból és hibáidból. Ez létfontosságú. "
Hát igen, én vajon mit mondanék a 15 éves kori énemnek? Mire lett volna nagy szükségem akkor?
Nos, jó lett volna például, ha valaki szól, hogy a legfontosabb dolog az életben az önmagunkkal való jó kapcsolat. Persze lehet, hogy csak én nem figyeltem jól, de általában nem erre neveljük a gyerekeket. Gondolom azért, mert nem akarjuk, hogy önzőek, egoisták legyenek. De ez nem is ezt jelenti. Lássuk, én azt mondanám akkori önmagamnak: „Évi, a legfontosabb dolgod az legyen, hogy jó viszonyt alakítasz ki magaddal. Fogadd el magad olyannak, amilyen vagy, ne félj különbözni. Éppen a különbözőséged lesz az erősséged. Éppen az egyediséged lesz a sikered kulcsa, hiszen ez valami olyasmi, ami másnak nincs. Vagyis érték, vigyázz rá. Ne akarj rajta változtatni, ne akarj konfekció lenni. Azt tanuld meg, hogyan tudod ezt használni saját magad és mások javára.”
Igyekeznék megértetni az akkori énemmel, hogy csak olyan kapcsolatokat engedjen magához közel, amik egyenrangúságon, kölcsönösségen, elfogadáson, tiszteleten alapulnak. Azt mondanám: "Évi, vannak, akik nem jó szándékkal, nem építő módon adnak visszajelzést, hanem ítélkeznek, minősítenek, kritizálnak, rájuk ne fordíts figyelmet, ne akarj nekik bizonyítani, még kevésbé megfelelni nekik. Engedd el őket. Ne hagyd, hogy bárki is rombolja az önértékelésedet, az önmagaddal való jó kapcsolatodat”.
Azt hiszem a többi lényeges dolgot az újságírónő elmondta.
Illetve nem, azt hiszem van még valami. "Bölcs öregként" mondanék még egy dolgot, amit bizonyára kétkedve, talán értetlenkedve fogadna a 15 éves énem. Azt is mondanám neki: „ne elismerésre törekedj, hanem arra, hogy jól legyél a bőrödben”. Nem használnék olyan nagy szavakat, hogy boldogság vagy ilyesmi… Csak annyit mondanék még: egy nap majd megérted, hogy a legnagyobb siker az, ha rendben vagy magaddal, az életeddel. Hogyha kérdezik, te őszintén tudod mondani – mert azt is érzed -, hogy JÓL VAGYOK.” Sokkal kevesebben érik ezt el, mint ahányan sikeresek a pozíciójuk vagy az anyagi helyzetük alapján...
Én, ezt üzenném magamnak. És Te mit mondanál a kamasz énednek?
Pályafutásomat nyelvtanárként kezdtem, egy multinacionális cégnél tanítottam a vezetőknek franciát, értekezletekre, tárgyalásokra, prezentációkra készítettem fel őket. Egy idő után azt vettem észre, hogy szívesen osztják meg velem gondolataikat, kétségeiket, egyre többször kérnek tanácsot vezetői munkájukkal vagy akár kollégáikkal kapcsolatban is. Mivel már gyermekkoromtól kezdve érdekelt az ember, a lélek működése, szívesen voltam partnerük ezekben a beszélgetésekben. Értettem, éreztem az igényüket, hogy megbeszéljék valakivel ezeket a témákat, egy olyan emberrel, aki kicsit kívülálló, hiszen nem a szervezet része, és képes új szempontot mutatni. További tanulmányaim tehát a vezetésfejlesztésre irányultak. Az ELTE Tanárképző Főiskolai Kara után humán tudományokat tanultam, később tréning módszereket, majd Párizsban és Budapesten coachingot. Elmélyültem a rendszerszemléletű pszichológiában, különösen a Gestalt irányzatban, foglalkoztam a Jungi személyiségtipológiával. Kezdetben soft skills és vezetői tréningeket tartottam, 2006 óta egyéni és csoportos coachingot. Valójában azt érzem hivatásomnak, hogy támogassam az embereket abban, hogy azok legyenek, akik lenni szeretnének. A munkájukban, a szakmai kiteljesedésükben. Trénerként és coachként abban támogatom az ügyfeleimet és a hallgatóimat, hogy a legjobb képességeiket felszínre hozzák, és azokat tudatosan használják konfliktusaik és elakadásaik megoldásában, céljaik elérésében. Abban segítek a vezetőknek, hogy szembenézzenek belső világukkal, vállalják önmagukat, felismerjék, tudatosítsák és megéljék értékeiket, elengedjék félelmeiket, bízzanak magukban, és a munkatársaikban. Egyszóval, hogy hiteles vezetők lehessenek.
