#NemAllunkLe – Rajtad is múlik / Felelősség és közösség

Mi egy magyar kkv vagyunk. HR megoldásokkal foglalkozunk. A válság miatt a legbelső félelmünk került napvilágra: HOGYAN TARTJUK EGYBEN A CSAPATUNKAT.
A koronavírussal szembeni egészségügyi küzdelem mellett a gazdaság fenntartása is hatalmas kihívást jelent. Az ellátási láncok belassultak, mindenki küzd a fennmaradásért.
A kérdés nem az, hogy mikor lesz vége, HANEM AZ, HOGY TE MIT TEHETSZ.
Sokkal többet, mint gondolnád.
Elmondjuk, hogy mi mit teszünk a Nordconn-ban, hogy ti is tudjatok példákból meríteni.
Előbb az ember, aztán az üzlet.
Először is az emberi rész – hogyan tartjuk egyben a csapatunkat:
- A konferenciahívások első kérdése nem a „mi a státusz”, hanem a „hogy vagytok”.
- Még jobban értékeljük és megünnepeljük a sikereket. Igen, ezekben a hetekben is lehet új projektmunkákat találni és amiatt rettenetesen hálásnak kell lenni. Annak, aki hozta, annak, aki végzi és annak a bátor ügyfélnek is aki új projektbe belevág.
- Az információmegosztás fontosabb mint valaha. A csapattagok összetartó erejénél fogva mindenki pillanatok alatt megértette a közös táblák, tárhelyek használatát, a sávszélességgel való spórolást és a priorizálást a lényeges és a sürgős között.
- A vezetőink folyamatosan kommunikálnak a munkatársak felé, hogy csökkentsék a bizonytalanság érzetét. Tájékoztatjuk a teljes teamet arról, hogy mikor mi várható.
- Akinek eszközre, kamerára, mikrofonra, mobiladatra van szüksége, azonnal elintézzük.
- Naponta tartunk vezetői hívásokat, hogy vezessük a helyzetet és ne a helyzet vezessen minket.
Ami az üzletet érinti:
- Minden ügyfelünkkel egyeztettük az együttműködés új módjait, mivel nekik is problémáik vannak, terhet veszünk le a vállukról.
- A pénzügyi tervezést sűrűbbre állítottuk, hogy gyorsabban tudjunk reagálni.
- Az innovációt semmilyen formában nem állítjuk le, mert abban hiszünk, hogy MOST kell fejleszteni, ahogy a hangya is tette.
- Azonnali leállítottuk a nem kulcsfontosságú költéseket, hogy a bérköltségekre fel tudjunk készülni az ínségesebb hónapokban is.
- Nem nézzük egész nap a negatív hírekkel teleszórt médiát és nem terjesztjük a drámát.
A LEGTÖBB ILYEN LÉPÉS INGYEN VAN
Amivel pedig előre építkezünk:
- Kiépítettünk kapcsolatot olyan cégekkel, akiknek segíteni tudunk – ingyen.
- Kitaláltunk olyan azonnal bedobható szolgáltatási csomagokat, amivel cégeket át tudunk állítani az emberi home office-ra.
- Az összes ügyfelünk és projektünket arra biztatjuk, hogy a munka nem áll le, és nem csak a konkrét feladatokban, hanem az emberi részben is számíthatnak ránk.
- Kidolgozunk és online ingyenesen közzéteszünk olyan megoldásokat, amelyekkel a távoli munkavégzést könnyebbé lehet tenni.
Mi a Nordconn Kft. vagyunk. Magyar KKV. A GAZDASÁG MOTORJA.
#NEMALLUNKLE
Élünk a lehetőséggel, hogy a mostani időszakot a jövő építésére fordítsuk.
A tanácsom ma minden cégvezetőnek, akár multit, akár kkv-t vezet, minden főnöknek, középvezetőnek, hogy az elsődleges feladata a team egyben tartása és a folyamatos lelkesítés. Ezzel minden van, enélkül semmi nincs. Inspiráljátok az embereiteket ötletelésre, megvalósításra és azonnali lépésekre. Bátorítsátok őket az önálló, de nem egyedüli munkavégzésre. Tanúsítsatok türelmet, mert ma abból kell a legtöbb.
Rettentő hálás vagyok, hogy azokkal az emberekkel dolgozhatom együtt, akikkel.
Ha újrakezdeném, egyenként felkeresném őket, és csakis velük építenék újra emberi csapatot és eredményes céget.
Renfer Péter
Székely Vilté
Német Nóra
kontakt:
[email protected]