Tényleg a házasság a sikeres állásinterjú titka?
Kedves kollégámnak, Klein Sándornak van egy mondása: ha egy HR-es a tanácsát kéri, hogyan ismerhetné meg legjobban a „különösen fontos pozícióra” kiszemelt jelöltet, többnyire azt válaszolja: „házasodjatok össze”. De most ne
Kedves kollégámnak, Klein Sándornak van egy mondása: ha egy HR-es a tanácsát kéri, hogyan ismerhetné meg legjobban a „különösen fontos pozícióra” kiszemelt jelöltet, többnyire azt válaszolja: „házasodjatok össze”. De most nem a házi nyulakról lesz szó.
Sándor válasza kissé fanyar humorú ugyan, de mint minden viccben, van benne igazság. „Megismerni valakit” lényegében annyit jelent, mint sokféle helyzetben megtapasztalni a viselkedését. A múltbeli tapasztalatok alapján nagy valószínűséggel meg tudom mondani valakiről, hogy „ha ilyen helyzetbe fog kerülni, így fog viselkedni”. És egy házasságban sokféle helyzet fordulhat elő, ezért a modell valóban működik.
Csak hát mindnyájan tudjuk, hogy a kérdésfeltevő nem a párkapcsolatai tanácsainkra kíváncsi, hanem igazából arra, hogyan ismerhetné meg a jelöltet gyorsan, olcsón, kevés fáradtsággal? Nos, erre már nehezebb válaszolni. Világszerte a legtöbb HR-es az interjúval próbálkozik. A baj az, hogy a legtöbb felnőtt füllentős, még ha nem is rossz szándékból, ezért nem mindegy, hogyan állunk neki a beszélgetésnek.
A felvételi interjúk strukturálása önmagában sokat segíthet abban, hogy felismerjük, mi a valódi és mi a megjátszott a jelölt válaszaiban. A „csak ülünk és beszélgetünk” típusú interjúból általában kevés releváns információ derül ki. Igaz, vannak különös „beleérző képességgel” megáldott interjúvolók - akik sok meglepő, rejtett tulajdonságot „megéreznek” -, de néha ők is tévednek, és a kizárólag megérzésre alapozott kiválasztási döntések később nehezen védhetőek. A jövőbeli viselkedésre rákérdező „szituációs interjúk” előnye, hogy a kérdező nagyon alaposan felkészülhet rá, de nehezen lehet elkülöníteni, hogy a jelölt a vágyairól vagy a tényleges viselkedéséről beszél.
A legpontosabb képet egy harmadik megoldás, a „kompetencia-alapú interjú” nyújtja, amiben olyan múltbeli viselkedésekre kérdezünk rá, amelyekből következtethetünk a jelölt kompetenciáira (a munkasikerhez feltétlenül szükséges tulajdonságokra). Ez a fajta interjú-technika megnehezíti, hogy a jelölt másnak mutatkozzon, mint amilyen. Hogy ez pontosan hogyan működik, és milyen technikái vannak, arról később részletesen is írok majd.
Ha érdekesnek találtátok a cikket, látogassatok el online platformjainra:
