Ha választanom kellene, melyik az a szakkönyv, ami legnagyobb hatással volt a személyes életemre, rögtön rávágnám, hogy Stephen Covey: 7 Habits of Highly Effective People. Pár napja, június 16-án Covey 79 éves korában elhunyt, az ő emlékének szentelem ezt a bejegyzést.

Nem tudom pontosan, mikor olvastam a könyvet, vagy hat éve lehetett. Rengeteg dolog van benne, ami alapvetően megváltoztathatja az ember szemléletmódját, persze csak ha akarja. Az egyik fejezet egy gyakorlattal kezdődik. A narratíva elvezet a saját temetésedre. Ott aztán, egy távolabbi perspektívából elgondolkodhatsz, tényleg a számodra fontos dolgok által vezérelve éled-e az életed. Én nem úgy éltem, más dolgok irányítottak. A kis gyakorlat elindított afelé, hogy meg tudjam fogalmazni az alapértékeimet és az alapelveimet. Bár elég bizarrnak tűnt Covey javaslata, még személyes küldetésnyilatkozatot is megfogalmaztam. Aztán pár évvel később újra elolvastam a könyvet és folytattam a további lépésekkel: jött az életbeli szerepek azonosítása, majd a szerepeken belül az adott évre vonatkozó személyes célok felvázolása. Azóta is használom ezeket, és sokkal könnyebb a döntéseket meghozni a mindennapokban. Van, hogy egy alapelvhez kell visszanyúlni, máskor értékekhez, megint máskor csak meg kell nézni, hogy mennyire passzol a célokhoz (tehát a nekem fontos dolgokhoz) az adott döntési alternatíva. Persze nem mindig sikerül az úton maradni, de ha letérek róla, sokkal gyorsabban és sokkal kevesebb lamentálással sikerül visszaterelni magam.

Aztán erősen hatott rám az első alapelv, amit Covey proaktivitásnak hív, azaz felelősségvállalásnak saját sorsunkért. Szerinte nem is a biológiánk és nem is a neveltetésünk termékei vagyunk. Sőt, még azzal se ért egyet, hogy mindkettőnek. "Te vagy a programozó!" - jelentette ki. A te döntésed, hogy mit kezdesz az adottságaiddal, vagy a külső környezettel. Bármelyik esetén van az inger és a válasz között mozgástér. Azt mondja, hogy nyilván ez a tér lehet minimális is és lehet széles is. De van, és ez a te döntésed. Valahogy amióta olvastam ezt a könyvet, különösen érzékeny vagyok arra, amikor az emberek mástól várják a megoldásokat, vagy a saját sorsukon vergődnek. Van olyan régi barátom, akit a létező legrosszabb csapások értek az életben, öt másik ember megfektetésére elegendő mennyiségben, mégis minden alkalommal felállt és folytatta.

Még egy dolgot kiemelnék a könyvből. Az utolsó szokás leírásakor egy favágóról mesél, aki vért izzadva fűrészel, alacsony hatásfokkal. Arra megy egy ember, megkérdezi, hogy miért nem élezi meg a fűrészt. A válasz: nincs rá idő, mert fűrészelni kell. Ismerős kép. Nincs idő tanulni, olvasni, színházba menni, barátokkal feltöltődni, sportolni. Fűrészelünk helyette, egyre gyengébben.

Sokat vesztett vele a világ, de 9 gyermekének, 52 unokájának és 2 dédunokájának fog hiányozni leginkább.