Az igazán kiváló teljesítmény titka

Egyesek teljesen el tudnak olvadni saját teljesítményük nagyszerűségétől. Én nem. Akár képzést vagy coaching ülést tartok, akár írok valamiről, a lehető legritkább esetben értékelem saját teljesítményem ötösre. Általában l

Egyesek teljesen el tudnak olvadni saját teljesítményük nagyszerűségétől. Én nem. Akár képzést vagy coaching ülést tartok, akár írok valamiről, a lehető legritkább esetben értékelem saját teljesítményem ötösre. Általában legfeljebb egy négyesre vagyok jó. És az se mindig jön össze. Nekem a jeles érdemjegy azt jelenti, hogy egészen kiválót produkál valaki. Amire azt mondják az emberek: ez igen! Amikor az adott termék, szolgáltatás vagy mű túltesz az előzetes elvárásokon. Nem csupán megfelel az elvárásoknak. De az sem elég, hogy jobb, mint a többi. Egyelőre nem tudom a titkot.

A szeretteim közül van, aki szerint túl magasra teszem a lécet. Lehet, de akkor nem kellene találnom olyanokat, aki mégis képesek erre a kiváló teljesítményre. Pedig vannak ilyenek. Lőrincz György (St. Andrea) borai, sőt, Szepsy István remekei. Sándor Tamás sajtjai (Bükki Sajt). A Taj Mahal indiai étterem főztje, és a Katona József Színház Portugál előadása. Hazai Annamária Ringató foglalkozása kisgyermekeknek és édesanyjuknak. És bár nem mindennapi az efféle tapasztalat, biztosan lehetne még egy jó darabig sorolni.

Mi a közös ezekben az emberekben? Kétségkívül szenvedélyesek a saját témájukkal kapcsolatban. Folyamatosan fejlődnek, fejlesztenek, invesztálnak a tanulásba. Saját útjukat járják, nem másokat másolnak. Elsősorban nem a pénzkereset hajtja őket, hanem az alkotás vágya.

Sosem mondják azt, hogy „jó lesz ez így is”. Szepsy Istvántól azt hallottam egyszer, amikor volt szerencsém személyesen találkozni vele, hogy ha valami nem tökéletes, akkor a saját nevén nem forgalmazza. Eladja az egyébként nagyon jó bort valakinek nagy tételben. Egy másik, egyébként jó nevű borász ezzel szemben azt választotta tavaly, hogy egy hibás tételtől 40%-os árengedménnyel szabadult meg, a minőségi problémát elhallgatva. Micsoda különbség a hozzáállásban!

Nem tetszelegnek a meg nem értett zseni szerepében. Tevékenységüket előbb-utóbb a külső környezet is elismeri: év borásza cím, exportmegrendelések, beszállítási lehetőség luxusszálloda séfjének, elismerő kritikák, nemzetközi meghívások.

Íme tehát a gondolatkísérlet eredménye: ha megválaszolom a következő kérdéseket, talán jobban megérthetem, mi hiányzik. Megvan bennem a kellő szenvedély? Folyamatosan fejlesztem magam? Saját utamat járom? Az alkotás hajt és nem a pénzkereset? Megelégszem a közepes színvonallal? Visszaigazolja teljesítményemet valamilyen objektív külső mérce?

Hmmm, itt most nagyon őszintének kell lenni, különben nem lesz előrelépés!