Henry Mintzberg pár éve azt mondta az amerikai vállalatokra, hogy "they are overled and undermanaged". Értve ezalatt, hogy a felső vezetés elszakadt az alaptevékenységtől, túlzottan a leaderi szerepkörére összpontosít, ezáltal a cégeket nem menedzselik megfelelően. Valami ilyesmi zajlik országszinten is. Egyesek, jobbról vagy balról nagyokat álmodnak, és őket nem a negyedéves tőzsdei riportolás vezeti csaló utakra, hanem a négyévenkénti választás. A mindennapok menedzselése viszont alacsony színvonalú, az eredmények nem jönnek, bizalmi válság van, és az egyszemélyes, autokrata vezetői stílus elbizonytalanítja a vezetésben amúgy sem felkészült, vetésforgóban változó szakmai területi vezetőket.

A bénaság legátütőbben vészhelyzetben mutatkozik meg. A nap mint nap megtapasztalható impotencia csak szép lassan erodálja a teljesítményt. Krízisben viszont azonnal láthatóvá válik. Nézzük, hogyan demonstrálták menedzsment képességeik hiányát az állami szervek az M1-es autópályán kialakult helyzet kezelésében:

1. Az általuk is napokkal előre ismert környezeti fenyegetés kezelésére nem készültek elő, nem hívták össze az érintett területek felelős vezetőit (rendőrség, közútkezelő, katasztrófavédelem, katonaság, kommunikáció, stb.).

2. Nem készítettek vészforgatókönyveket a potenciálisan kialakuló helyzetekre.

3. Nem szervezték meg sem az érintettek, sem a közvélemény hiteles és gyakori tájékoztatását, annak ellenére, hogy erre az országos közszolgálati média rendelkezésre állt volna.

4. Nem volt egy felelős vezető, aki koordinálta volna a különféle szervek tevékenységét.

5. Vagy 20 órába telt, mire a belügyminiszter rájött, hogy riadóhelyzet van.

6. Nem készült, vagy legalábbis nem látszott, hogy készült volna átgondolt akcióterv az M1-en rekedt emberek kimentésére.

7. A szomszéd országban meglévő erőforrásokat (know-how-t és technikai eszközöket) jelentős késéssel vonták be a munkába.

8. Nem tudták vagy nem merték meghozni gyorsan azokat a döntéseket, amiket végül megvalósítottak, de sok órával korábban megtehettek volna (autópályára felhajtás megakadályozása, elválasztó korlát megbontása, külső segítség bevonása, stb.)

9. És ami a legnagyobb pofátlanság: a miniszter önkritikát nem gyakorol, sőt, a felelősséget igyekszik áthárítani. Végül vezetőtársaival kiáll a sajtó elé, valótlanságokat állít és sikerként állítja be a nyilvánvaló töketlenkedést.

A katasztrofális menedzsment képességeken túl az is rendkívül szomorú, hogy ilyen vezetői példát láthatnak azok a fiatalok, akik egyszer majd maguk is vezetővé szeretnének válni. Ne készüljünk fel, bénázzunk, aztán hárítsuk másra a felelősséget.

A frontvonalban dolgozó rendőrök, katonák, katasztrófavédők, tűzoltók és gépkezelők viszont ettől a vezetői szerencsétlenkedéstől függetlenül tették a dolgukat legjobb tudásuk szerint, és ember feletti módon küzdöttek az elemekkel.

Sokszor eszembe jut, hogy nyílván azért vannak ilyen vezetőink, mert a populációból ilyen a felhozatal. Na ezt a feltételezést komolyan cáfolta, ahogy a magyar lakosság reagált a helyzetre. A mellékutak környékén a kistelepüléseken élők saját terepjáróképes járműveikkel mentették az elakadtakat, vendégül látták őket, gondoskodtak róluk. A facebookon magánszemélyek és vállalkozások szervezték az elakadtak ellátását, az ételek beszerzésétől vagy elkészítésétől a kijuttatásig. Úgy tűnik tehát, mégse az ország reménytelen, hanem csak azok a vezetők, akiknek eszébe se jut, hogy menedzserként fejlődniük kellene. A hiteles, tisztességes, felelősségvállaló vezetői viselkedésről már ne is beszéljünk.