Miért nem folyik munka a munkahelyen?

Jason Fried, a 37signals cég elnöke 10 éve kérdezgeti az embereket, hogy hova mennek, amikor egy munkát tényleg el akarnak végezni. Az egyik választípus szerint a szobájukba, a teraszra, a konyhába, a pincébe vagy a kávézóba. A másik

Jason Fried, a 37signals cég elnöke 10 éve kérdezgeti az embereket, hogy hova mennek, amikor egy munkát tényleg el akarnak végezni. Az egyik választípus szerint a szobájukba, a teraszra, a konyhába, a pincébe vagy a kávézóba. A másik jellemző opció, hogy valamilyen közlekedési eszközt említenek, míg harmadikként időpontokat jelölnek meg (kora reggel, késő este, hétvégén, stb.). Az irodát sosem említik.

Az irodában munkaidő helyett munkapillanatok vannak: feldarabolják a napot 15-20-30 perces szeletekre. Így a nap végén az az érzésünk, hogy semmit se haladtunk előre. A munka sok tekintetben hasonlít az alváshoz – mindkettő szakaszokra bontható. Át kell jutni a kezdeti szakaszokon, hogy a mélyebb szintekre eljuthassunk. Ha felébresztenek/félbeszakítanak, elölről kell kezdeni. Hogy várhatunk el érdemi munkát valakitől, akit folyamatosan megzavarnak tevékenységében?

A kreatív munkához (designer, mérnök, programozó, író, gondolkodó, stb.) hosszú, megszakítás nélküli időszakokra van szükség, hogy eredményeket érjünk el. 15 perc alatt senki nem lehet kreatív, így az irodában kevés esélyünk lehet erre. A vezetők viszont idegenkednek attól, hogy az emberek otthon dolgozzanak. Szerintük elvonná a figyelmüket a TV, a hűtőszekrény, a kanapé, vagy egy kellemes séta napközben. Pedig ezek a félbeszakítások önkéntesek, szemben az irodai alkalmakkal, ahol szándékunktól függetlenül rondítanak bele a munkánkba. A vezetők az irodai figyelemelterelőkkel kapcsolatban is tévúton járnak, amikor azt hiszik, hogy a Facebook, a Twitter vagy a YouTube vonják el a figyelmet a munkáról. Fried szerint ezek a modern élet cigarettaszünetei.

A baj az M&M’s-el van. Nem a csokigolyóval, hanem a menedzserekkel és a meetingekkel. Ahol az emberek a munkát végzik, ott ilyenek nincsenek. Egy 10 fős, 1 órás értekezlet 10 óra munkát vesz el a szervezettől.

Fried 2010 októberi TED előadásában három javaslatot tesz a vezetőknek:

1. Vezessék be a „laza péntek” mintájára a „no talk” csütörtököt, első körben csak egy délutánra, amikor senki sem beszélhet egymással. Meg fogják látni, mennyit haladnak az emberek, ha nem szakítják őket félbe folyamatosan. Ha jól sikerül a dolog, lehet gyakrabban is ilyet tartani.

2. A személyes kommunikáció, az értekezletek helyett részesítsék előnyben az e-mailt és a chat-elést. Előnye, hogy ezek az eszközök csak akkor zavarnak meg minket, amikor akarjuk, tehát magunk tudjuk kontrollálni. (Azért megjegyzem, hogy az előadó cége webes együttműködési szoftvereket árul…)

3. Töröljék a naptárból a következő értekezletet. Meglátják, semmi problémát nem fog okozni.

Jópofa előadás, számos megállapításával egyet lehet érteni. Az értelmetlen, l’art pour l’art értekezletek valóban sok kárt okoznak, mind az emberek motivációja, mind az elvesztegetett idő terén. Ezzel szemben sokan panaszkodnak arról, hogy nem kapnak elég információt, és párhuzamosan arról is, hogy már most is túl sok e-mail érkezik postaládájukba.

A „no talk” csütörtök viszont jó ötlet szerintem, mint ahogy az is, ha az (alkotó) munkavállaló megválaszthatja, mikor és hol végzi el a feladatokat. Lásd korábbi cikkemet a „Results Only Work Environment” témában.

Köszönöm a témafelvetést Pusztai Csaba kollégának.