149

Az egyetemi előadáson a tehetségről és a szenvedélyről mesélek. Lelkesen magyarázom, hogy ha valaki ki akar teljesedni a szakmájában, akkor annak a szenvedélyét és tehetségét kell a munkájává tenni. Aztán megkérdezem, ki tudja

Az egyetemi előadáson a tehetségről és a szenvedélyről mesélek. Lelkesen magyarázom, hogy ha valaki ki akar teljesedni a szakmájában, akkor annak a szenvedélyét és tehetségét kell a munkájává tenni.

Aztán megkérdezem, ki tudja, hogy a diploma után mihez szeretne kezdeni. 149 diák, és alig 10-15 bizonytalan kézpár, ami a levegőbe emelkedik.

„Ezt a tehetség és szenvedély sztorit miért nem hallottuk már a gimnáziumban?” – sopánkodik a hallgatók közül az egyik.

„Ebben a tantárgyban az volt a rossz, hogy nem 2 évvel ezelőtt hallgattam, mert akkor most tuti nem itt lennék” – konstatálja a másik.

„Apám azt tanácsolja, hogy csináljam végig a 3. félévet, mielőtt megszakítom a tanulmányaimat. Szerinte akkorra már túl leszek a nehezén. Ugyanis utazni szeretnék. Világot látni. Egyébként sem tudom, hogy miért vagyok ezen a helyen. Az egészből nem érdekel semmi.”

„A szüleim erőltetik a bankszektort. Azt mondják, hogy ott rendes fizetés és fényes karrier vár. Tudom, hogy jót akarnak. De én ki nem állhatom a bankot. Olyan felszabadító hallani, hogy ha a szenvedélyemet és a tehetségemet követem, akkor lehet esélyem igazán kibontakozni.”

149 fiatal, akik egy-két kivétellel teljesen szenvedélymentesek az iránt, amit tanulnak. 149 fiatal, akik közül többen egyszer majd szenvedélytelen menedzserekként fognak dolgozni. És ki tudja, hányszor 149 fiatal, akik menedzserként a szenvedélyt fogják majd a beosztottaikban keresni.

De hogyan is találnák, amikor önmaguk sosem tapasztalják meg azt, amit kutatnak? És hogyan is tudnának majd bárkiben szenvedélyt szítani, ha bennük sem fog a saját munkájuk iránt lángolni semmi?

drai