A HR igazgató szerint a leépítés motivál
Nemrégiben egy üzleti rendezvényen az egyik multi hazai leányának a HR igazgatója arról beszélt, hogy mennyire motiváló a dolgozóikat hónapok óta sújtó leépítési hullám. Ez a gondolat máig nem hagy nyugodni, és azóta is azon gy
Nemrégiben egy üzleti rendezvényen az egyik multi hazai leányának a HR igazgatója arról beszélt, hogy mennyire motiváló a dolgozóikat hónapok óta sújtó leépítési hullám. Ez a gondolat máig nem hagy nyugodni, és azóta is azon gyötröm magam, hogy vajon kinek lehet egy félelemmel és szorongással terhes élethelyzet motiváló?
A távozóknak egészen biztosan nem, hiszen ők inkább éreznek megbélyegzettséget, csalódottságot és bizonytalanságot, mintsem motivációt. Azonban a maradók sem ünnepelhetik tiszavirág életű szerencséjüket. Mert a java még hátravan. Az újságok is megírták, hogy az eddigieken túl még több száz vezető és beosztott esik majd a jövőbeni elbocsájtások áldozatául.
Ha valaki azonban mégis védettnek érezné magát, hát számára sem rózsaszínűek a kilátások. Hiszen nyílt titok a vállalatban, hogy a sorozatos létszámcsökkentések után jöhet akár egy állami felvásárlás, vagy bekebelezheti őket egy náluknál hatalmasabb, éhes versenytársuk. És akkor az újdonsült tulajdonosok az egész leépítési forgatókönyvet újraírják.
Bár nem vagyok tagja a szervezetnek, mégis elgondolkoztat a HR igazgató kinyilatkoztatása. Mert vajon mit várhatnak a munkanélküliség rémét a nyakukba vevő dolgozók egy olyan HR-től, amelynek a vezetője azt hangoztatja, hogy a leépítés motiváló? Ó, hát nincs itt nálunk sem félelem, sem bizonytalanság! Ki beszél itt szorongásról? Higgyük csak el a motivációt, és máris megoldottuk a problémánkat!
Valójában ma sem értem, hogy milyen megfontolásból hangzott el azon a napon a HR igazgató rejtélyes mondása. Bevallom, az a gondolat is felötlött bennem, hogy ijesztő szavait talán nem a saját meggyőződése sugallta, hanem sokkal inkább valamely eltorzult vállalati normák adták a szájába. Persze az is lehetséges, hogy az igazgató megdöbbentő kijelentését megalapozott érvek támasztották alá.
Azonban akár így legyen, vagy akár másként, az eset kapcsán és attól függetlenül is, óhatatlanul felmerül bennünk a kérdés: hogyan higgyünk, és hogyan bízzunk a vezetőinkben, amikor elbagatellizálják a keserveinket, amikor nem osztoznak a kétségeinkben, és ha belül mardossa is őket a kétely, kifelé mégis behódolnak egy képmutatóan érzéketlen üzleti politikának.
drai
Hogy ki vagyok, azt magam sem tudom. De valószínűleg kell, hogy legyen bennem egy adag exhibicionizmus, ha a csupasz gondolataimat, mint egy cukrosnéni, mutogatom.
