Akik újrateremtik a valóságot

Egyetemista koromban rövid hajamból itt-ott lógó hosszú tincsekkel és Depeche Mode-os fekete öltözékben jártam. A Cure-osok még nekem is akartak támadni az Astoriánál. Talán éppen korán felszínre törő rebellis mentalitásomnak

Egyetemista koromban rövid hajamból itt-ott lógó hosszú tincsekkel és Depeche Mode-os fekete öltözékben jártam. A Cure-osok még nekem is akartak támadni az Astoriánál.

Talán éppen korán felszínre törő rebellis mentalitásomnak köszönhetem, hogy amikor ma meglátok egy különös megjelenésű fiatalt, akiről nem üvölt már messziről, hogy furcsa kinézete nem szól másról, mint a bandázásról, akkor mindig felpezsdül a vérem.

Mert ezek a fiatalok már tizenévesen egyéniségek. Hiába akarja a társadalom, az iskola és a munkahely tömegbemosódó szürkére festeni őket, tiszta feketében is harsogóan színesek.

Rugalmasan hullámzanak az élet finom rezdüléseivel, ám egyáltalán nem idomulnak marketingszagú, toplistás jelszavakhoz. Személyiségölő felettesek helyett kikezdhetetlen másságukhoz keresik a társat.

Nem akarnak megfelelni, és nem engedelmeskednek. Ám szenvedélyes táncba kezdenek az alkotni vágyó kihívással, hogy napról-napra újrateremtsék maguk körül az életrevaló valóságot.

S hogy a tőlük mások mit kezdenek ezzel? Rejtetten rettegnek, kényszeredetten kényszerítenek, mocskukkal mocskolódnak. De én ujjongok, mert látni vélem bennük a képességet, hogy megszüljék és felneveljék generációnk elvetélt gyermekeit: a tudást, az örömöt és a szabadságot.

drai