Coachot a szenvedő vezetőknek!

Na, jó! De mitől szenvednek leginkább a vezetők? - Mi a probléma? - kérdezem a hölgyet vagy az urat az első találkozásnál. - Nem tudok dicsérni. - Nem tudok motiválni. - Nem tudok delegálni - mondják. De aztán, amikor

Na, jó! De mitől szenvednek leginkább a vezetők?

- Mi a probléma? - kérdezem a hölgyet vagy az urat az első találkozásnál.

- Nem tudok dicsérni.

- Nem tudok motiválni.

- Nem tudok delegálni - mondják.

De aztán, amikor jobban ismerjük már egymást, egy bensőségesebb beszélgetés közben nem egy esetben kiderül az igazság.

Először meglepődtem, amikor a következőt hallottam egy cégvezetőtől.

- Ha újra kezdhetném, akkor nem lennének embereim - mondta.

Aztán jött az újabb.

- Most, hogy mindent elölről kell kezdenem, többé nem veszek magam mellé alkalmazottakat. Nem vagyok jó vezető.

Ezt én is sejtettem, bár alig 1-2 alkalommal láttam őt együtt dolgozni a munkatársaival. Természetesen nem mondtam neki. De nem is érdekelte. És rajta kívül ismerek még jó néhány embert, akikről tudom, hogy nem jó vezetők, és az élet ezt be is igazolja. Mégis sokan közülük a harmadik-negyedik bukás után sem képesek szabadulni a pénz és a hatalom rabul ejtő csábításától.

Hogy miért lesz mégis vezető az, aki utálja? Erről egy volt főnököm mondása jut az eszembe.

- Sosem lennék vezető, ha szakértőként lenne olyan munka, amivel annyit kereshetnék, mint ebben a menedzseri pozícióban.

És ez az ember valóban szuper szakértő volt. És csapnivaló vezető. És ettől ő szenvedett a legfájóbban. S hogy miért érte meg a cégnek, hogy végül elveszített egy tehetséges szakértőt, aki alulmaradt a vezetői csatározásokban?

Szóval. Amitől a vezetői pozícióban ülők a legjobban szenvednek, ha szenvednek, az maga a vezetés. Mert aki tegnap még beosztott volt, és ma hirtelen átült abba a nagyobb és kényelmesebb székbe, csak-csak eltervezget, elszervezget, néha még ellenőrizget is valahogyan. Ha pedig nem megy olyan jól, hát elmegy az üzleti iskolába, mert ez a menedzsment dolog, ez a "tervezés-szervezés-ellenőrzés" még tanulható.

De az emberek vezetése, az egy teljesen más világ. Hiszem, hogy mindenki, aki beleül abba a vezetői székbe, tudja, hogy tele lett-e a nadrágja tőle, vagy ez az a pillanat, amiért mindig is dolgozott, amire mindig is várt.

És itt jön a képbe a coaching. Mert mindkét típusú vezetőnek szüksége lehet a coachra. De mindegyiknek másként.

Az utóbbi, aki "allelujázik" a vezetéstől, aki ezt akarta, akinek ez a szenvedélye, az tanulni vágyik. Minél többet, és többet. Annak rengeteg olyan személyes kérdés és dilemma forog a fejében, amire nem valók az instant, "fit for everybody" fejlesztések.

Aki viszont retteg a vezetéstől, aki minden egyes napon gyomorgörccsel ébred, annak arra kell a coach, hogy ezt megengedje önmagának beismerni. Mert amíg ez nem történik meg, addig hiába a kommunikációs, a delegálós, a motiválós, a prezentációs és az "anyám tyúkja" tréningek. Mert azoktól a "piruláktól" a gyomorgörcs nem múlik el.

Ezért ma úgy gondolom, hogy ez a coaching egyik legnagyobb kihívása. Hogy mi történik akkor, amikor egy vezető szenved a vezetéstől? Amikor belekényszerül egy olyan szerepbe, amely nemcsak, hogy nem a szenvedélye, de szinte már fáj?

Mi végre ekkor a coaching? És a coach? Vajon mit és hogyan érhet el?