Örömtánc, eufória, Google

avagy Mire jó egy állásért folytatott küzdelemben az internet? Képzeljétek, mekkora mázlim volt a minap! Behívtak egy állásinterjúra! Naná, hogy azon nyomban örömtáncra perdültem. Aztán, amikor a kezdeti eufóriából lassan maga

avagy Mire jó egy állásért folytatott küzdelemben az internet?

Képzeljétek, mekkora mázlim volt a minap! Behívtak egy állásinterjúra! Naná, hogy azon nyomban örömtáncra perdültem. Aztán, amikor a kezdeti eufóriából lassan magamhoz tértem, de még mindig felspannolva, odapattantam a számítógépemhez. Máris izzítottam a Google-t. S hogy mire kerestem? Hát arra a cégre, ahol tutira csak rám várnak! Már ütöttem is volna be a nevet, amikor villámként hasított belém, hogy ó, jaj! Már megint csak azt írták a hirdetésben, hogy: „Partnerünk komoly nemzetközi háttérrel rendelkező, több száz főt foglalkoztató” ilyen-olyan szervezet.

No, de sebaj! Legalább annyit azért tudok, hogy melyik fejvadászcégnél lesz a jelenésem, és az interjúidőpont egyeztetésénél a búgóhangú asszisztensnő még azt is elárulta, hogy ki fog ott majd faggatni engem. Bepötyögtem hát a keresőbe fejvadászék nevét, és mit ad Isten, már a második oldalon virtuális farkasszemet nézett velem a leendő beszélgetőpartnerem. Jóvágású, snájdig fiatalember mosolygott a képen. 40-es csajsziként még imponált is. A fotó melletti rövid bemutatkozó szöveg azt is elárulta, hogy interjúztatóm az ELTE-n végzett. Nahát! Én is. Máris van kapcsolódási pont az életünkben, s amikor a tanulmányokra terelődik majd a szó, akár meg is említhetem. Hiszen a közös történetek mindig bizalmat teremtenek.

Mellesleg elárulom, hogy minden állásinterjú előtt magánnyomozót játszom. Nincs az a beszélgetőtárs, akit, ha ismerem a nevét, fel ne kutatnék az interneten. Hiszen nekem is jól jön az a kis plusz magabiztosság, amit akkor érzek, amikor az interjúszobában nem egy teljesen ismeretlen figura ül velem szemben.

Aztán elérkezett az első erőpróba napja. Annyira izgultam, hogy a zabszem sem fért volna oda. De, hála az égnek, ismét társamul szegődött a szerencse. Továbbjutottam a második interjúra, végre már oda, ahol majd – ha a jó sorsom is úgy akarja – HR-eskedhetem. Újabb örömtánc, újabb eufória, és még újabb Google. Vérmes elszántsággal ütöttem be a keresőbe a cégnevet. Fáradhatatlanul böngésztem végig a honlapjukat, a Facebook oldalukat, minden egyes róluk szóló cikket és azokat a portálokat, ahol a valaha volt dolgozók vagy felmagasztalják, vagy leszólják a munkahelyeiket.

S hogy mit találtam? Az egyik online gazdasági magazinban rábukkantam egy írásra arról, hogy a cég itthon és külföldön is lendületes terjeszkedésbe kezdett. A Facebook idővonaluk telis tele volt sikeres nemzetközi szakmai kiállítások videóival és galériáival. Ott pompázott Dubai, India és Ausztrália. Ráadásul még a dolgozók is csupa szépet és jót osztottak meg róluk a neten. Totál fellelkesültem. Mennyire király lenne ilyen profik közé keverednem!

Holnap megyek a következő állásinterjúra. Már ki is gondoltam, ahogy megemlítem majd, hogy olvastam a terveikről, és rákérdezek, hogy hogyan haladnak a megvalósítással, és persze arra is, hogy nekem, mint HR-esnek milyen szerepet szánnak ebben. Bízom benne, hogy izgalmasat és óriásit. A nemzetközi kiállítások eredményeihez is feltétlenül gratulálni fogok, és azt is elmondom majd, hogy mennyire büszke lennék arra, ha én magam is osztozhatnék velük ezekben a fantasztikus sikerekben.

Most nekiveselkedek, és még egyszer rástartolok a Google-re. Mindent meg akarok tenni azért, hogy én lehessek majd a kiválasztott. Ezért rettentően fontos nekem, hogy az interjúztatók lássák és megérezzék, hogy beleadtam apait-anyait a felkészülésbe, hogy érdekel a munka, hogy kíváncsi vagyok rájuk, s hogyha a „randevúnkon” mind a ketten egymásra találunk, akkor a végsőkig eltökélt vagyok arra, hogy ezzel a csapattal vigyem tovább a szakmai karrieremet.

S ha, ne adj Isten, mégsem lesz az enyém ez az álompozíció, akkor sem fogok harakirit elkövetni, hanem töretlen harci kedvvel küldözgetem tovább az önéletrajzokat, és ha egyszer újra beüt a szerencse, és behívnak az állásinterjúra, akkor reszkessen a Google, mert újfent keményen munkára fogom, és jól megizzasztom majd az internetet.

De holnapig még tövig rágom a körmöm. Olyan izgulós vagyok. Drukkoljatok nekem!

drai