Rémisztő rangsor
Amikor 2010-ben a doktori értekezésemet írtam, a témaválasztásomat azzal indokoltam, hogy a felhatalmazáshoz kapcsolódó versenyképességi tényezőket tekintve itthon még korántsem állunk a teljesítőképességünk csúcsán. (A t
Amikor 2010-ben a doktori értekezésemet írtam, a témaválasztásomat azzal indokoltam, hogy a felhatalmazáshoz kapcsolódó versenyképességi tényezőket tekintve itthon még korántsem állunk a teljesítőképességünk csúcsán. (A témám ugyanis a felhatalmazás volt.)
Akkoriban 2 versenyképességi tényezőt vizsgáltam. Ezekre a WEF Globális Versenyképességi Riportjában akadtam rá. (A WEF - World Economic Forum - nevű szervezet 2004 óta minden évben elkészíti a világ 135-145 országának Globális Versenyképességi Riportját.)
A két tényező egyikeként a professzionális menedzsmentbe vetett bizalmat választottam. Ennek a bizalomnak a vonatkozásban 2009-ben 133 ország közül a 85. helyet foglaltuk el, majd 2010-ben a 67. helyre léptünk elő.
Másik tényezőként a hatáskör átruházásának a hajlandóságát vettem górcső alá. Ezen tényezőt illetően 2009-ben a 115. helyen, 2010-ben pedig a 108. helyen álltunk a riportban szereplő országok rangsorában.
Mostanában eszembe jutott, hogy megnézzem, vajon mi történt azóta. Miután végigfutottam az utóbbi 3 év riportjait, további 3 olyan versenyképességi tényezőt találtam, amelyek nem csupán HR és vezetési szempontból érdekesek, de közbeszéd tárgyát is képezik. Ez a 3 tényező az ország innovációs potenciálja, valamint a tehetségek megtartására és bevonzására való alkalmasságunk.
Az adatokat egy táblázatban foglaltam össze. A korábban vizsgált 2009. és 2010. évek eredményei mellé a 2014., a 2015. és a 2016. évek értékeit is beillesztettem.
A számok magukért beszélnek.
A táblázatban megjelenő számértékek azokat a pozíciókat jelentik, amelyeket mi, magyarok foglalunk el a WEF által elemzett országok rangsorában.
drai