Gyújts tüzet tűzoltó!

Néha előfordul olyan eset, hogy valami régről eszébe jut az embernek és rá pár nappal valaki újra felhozza a gondolatot, vagy a szituációt, melyre azután úgy gondolunk: na, ez nem lehet véletlen. Hasonló történt meg velem a minap. E

Néha előfordul olyan eset, hogy valami régről eszébe jut az embernek és rá pár nappal valaki újra felhozza a gondolatot, vagy a szituációt, melyre azután úgy gondolunk: na, ez nem lehet véletlen.

Hasonló történt meg velem a minap. Egy folyamat kapcsán sokat olvasok és töprengem a motiváción, illetve, hogy vezetőként hogyan lehet motiváltabbá tenni a munkavállalókat. Itt jött a megerősítő gondolat. "az a jó szakember, akinek ég a tűz a szemében"

Csecsemőnek minden vicc új

Sok vezető azért vesz fel pályakezdőt, mert ez a korosztály lelkes, tettre kész, örül, hogy dolgozhat stb, stb. És itt ki is fújt a dolog. Kicsit folyamatosan korrigálni kell a fizetést felfelé és meg is van az elköteleződés. Korábbi pályámon egy ügyvezető lazán így fogalmazta meg: amint még többet tesz le az asztalra, eggyel többet nyalhat a nyalókából. Igen magyar cég volt.

Mi ennek a menete a gyakorlatban? Nem, nem a nyalóka, remélem én is, hogy csak képletesen gondolta ezt a jutalmazást. Szépen lehet terhelni a munkatársat és folyamatosan tenni rá a súlyt, amíg el nem törik. Ja és akkor mi van? Majd jön a másik…

Egy másik cégnél pedig az üzemigazgató a következőt mondta: „I want to see the fire in his eyes”. Mondatból következik, nem hazánk szülötte volt.

Valóban, egy fiatalt az első időszakban nagyon könnyű motiválni, mert számára minden nap még a tanulásról szól, számára a kezdő fizetés is több mint az addigi ösztöndíj. Most arra nem térnék ki, hogy milyen bérigénnyel rendelkeznek páran annak ellenére, hogy még meg sem száradt diplomapecsét, de ők már az első körön elvéreznek a felvételi folyamatokban.

De meddig működik ez motiváció? Meddig ég az a tűz a szemekben?

Tapasztalataim szerint nem sokáig, mert a vezető ekkor egy speckó spirálba kerül. Ahogy látja, hogy veszik a lendület, kerülnek elő a fenyítő eszközök. Persze régi vicc az, hogy motiválni csak két dologgal lehet, az egyik az anyagiak, a másik pedig a pénz. De egy vezetőnek fel kell ismerni, hogy milyen egyéb eszközök vannak arra, hogy táplálja, azt a tüzet, vagy újra begyújtsa a kazánt, ha már csak a parázs pislákol a fényesség helyén.

De mi volt az, ami elszívta a nélkülözhetetlen oxigént a folyamatból?

Megfigyelhető ezeknél a vezetőknél, hogy a munkatársak megtartásakor folyamatosan tüzet oltanak, figyelgetik az embereket, hova mennek, mit csinálnak, elment-e előbb és vajon miért kért egy szerdai napon szabadságot. Még jobban kezdik nyomni őket, mert ugye nincs elég munkájuk, ezért tudnak elmenni szabadságra. Aztán jön a rémület, ha ez nem válik be. Átváltanak porral oltóra, hirtelen kedveskednek, még vizet is töltenek a munkatársnak, ha közös megbeszélésre kerül sor. Gyorsan megpróbálják elkenni az előző időszak merényleteit, mindent beborít a halon jótékony fátyla. Hirtelen el kezd kattogni a fejükben a pénztárgép, hogy vajon mennyit veszítenek, ha a fiatal munkatárs elmegy cégtől. De vannak olyanok, akik ezt be is árazzák és folyamatosan élezik a kaszát, hogy ne kerüljenek kellemetlen helyzetbe. Így dolgozhat a fecskendő rendesen...

Jobb cégeknél sokszor láttam, hogy szinte rosszul érzi magát egy vezető, ha nem tudta elérni a kötődést, a tűz lángolását egy munkavállalónál. Próbálják keresni azokat az elcsúszásokat, ami ide vezethetett, mivel egy jó kiválasztás és pár éves "sikeres" közös munka után valami mégis elromlott. Persze mindig meg van a lehetősége annak, hogy ez egy döntés, vagy körülmény eredménye. Ha így is van, érdekes módon az elválás után ezekben az esetekben mindig megmarad a kapcsolat, hiszen az ok nem volt más: most nem találkoztak céljaink és érdekeink. Sok sikert, egyszer még jó lenne közösen dolgozni.

De mért nem lehet rakni azt a tüzet, ameddig van láng az égéstérben? Miért nem lehet kölcsönösen motiválni egymást a vezető és a beosztott viszonylatában? Sokak szerint azért nem, mert akkor a munkavállaló visszaél a bizalommal és belekényelmesedik a helyzetbe. Lehet, de érdemes egy kicsit elgondolkodni:

Vezető egy ilyen szituációban valójában kitől és mitől fél? A munkavállalótól, vagy önmaga tehetetlenségétől?

Nem jobb, nem rosszabb, y generációs.