Tanulj fiam, valami csak lesz belőled!

Nem tudom, kinek mit mondtak a sikeres felvételit követő gólyatáborban, és a diplomaosztó ünnepségen, de a két köszöntő szöveg gyanítom Y2K után nagyon különbözött egymástól. Vajon mi változott az évek alatt? Mit jelent mostan

Nem tudom, kinek mit mondtak a sikeres felvételit követő gólyatáborban, és a diplomaosztó ünnepségen, de a két köszöntő szöveg gyanítom Y2K után nagyon különbözött egymástól. Vajon mi változott az évek alatt? Mit jelent mostanában egy fiatalnak egyetemet végezni?

Egyre több fiatallal találkozva tapasztalom, érdekes dolgok történnek a felsőoktatásban. Emlékszem, amikor megkezdtem tanulmányaimat az ELTE ÁJ(T)K-n, megkaptuk a lelkesítő köszöntést a gólyatáborban:

„Maguk az ország legjobb egyetemén kezdik meg tanulmányaikat! Legjobb és legkeresettebb szakemberek lesznek!”

Én ezt komolyan el is hittem… Majd teltek-múltak az évek és a diplomaosztón már azt hallgattuk:

„Nagyon nehéz a pályakezdők helyzete, nagy a verseny, sok szerencsét kívánunk!”

Rögtön beugrott az ovis szlogen: „Köööszöönjüük szééépen, vííííszont kíííváánjuk!”

A fiatalok nagyon szép és jó tudományokat tanulnak és sikerül kialakítani náluk azt a csodás képzetet, hogy az egyetem/főiskola elvégzése mindenre választ ad. Egy dolgot kivéve: a reális önismeret kialakítására. Ez az önismeret nem (csak) végzéskor hiányzik véleményem szerint, hanem már a pályaválasztásnál, de felesleges ebbe most belemenni.

Miért zajlanak érdekes dolgok az oktatásban?

Mert a fiatalok tanulmányaik befejezése közeledtével kénytelenek feltenni maguknak a kérdést: Akkor hogyan tovább?

És erre egyre több válasz zanzásítva a következő:

Elkezdek még egy diplomát, meg nyelvet is akarok tanulni, és kimenni pár évre külföldre tapasztalatot szerezni és nyelvtudást javítani, hogy amikor visszajövök, akkor jó állást tudjak szerezni, vagy vezetői pozícióba kerülni.

Aha, rendben. Akkor nézzünk egy kis matekot:

• egyetem vége 23. év (25-ig el lehet húzni Erasmus-sal),
• újabb diploma újabb 3-5 év,
• külföldi tapasztalat 2 év.

Az élmény: megfizethetetlen…

Nemrég volt lehetőségem beszélgetni a FIVOSZ (Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége) szolgáltatás portfolió menedzserével G. Kovács Lászlóval, (mellékesen egy nagy like-ot adnék Neki, mivel nagyon jó gondolkodású, cselekedni akaró y generációs fiatal) akivel több téma mellett sikerült kivesézni a tanulmányainkat is. Mindketten önköltségesen végeztük el az egyetemet/főiskolát és mind a ketten megállapítottuk, jót tett a suli melletti munka és kemény, több százezer egy forintos érv rendesen hatott ránk, hogy időben fejezzük be tanulmányainkat és mielőbb becsatlakozzunk a munka világába.

De térjünk vissza a mostani helyzethez és kezdjük el fogalmazni a fenti matek eredményeként képzeletbeli hirdetéseinket:

Vol. 1: „30 év körüli pályakezdő, több diplomával, szakmában kevés, vagy egyáltalán nem szerzett tapasztalattal, jó angol és/vagy német nyelvtudással jól fizető állást keres, vezetői, vagy egy max. két éven belül elérhető menedzseri pozíciót a munkaszerződésben rögzítve.” Jelige: jó fizetés

Vol. 2: „Felsőfokú végzettséggel bármit elvállalok. SSC-k kíméljenek!” Jelige: jó fizetés (foglalt, kérjük, javítsa), akkor: jéghátán is megélek

Több mint hat évig dolgoztam munkaerő közvetítésben, de két kezemen meg tudom számolni, kik válaszolták pályakezdőként a Mit akar elérni a következő 5 évben? kérdésre, hogy megtanulni jól „a szakmát”. Nem egy szakmát, hanem „a szakmát”, aminek elméleti alapjait megmutatták az iskolában. A jó válaszadók egy részének azonnal pozíciót ajánlottunk, és nem csalódtunk bennük a későbbiekben sem. Tudom, sztereotipnek hangzik, de ez a valóság.

De kinek a felelőssége támogatni a fiatalokat? Igen, az iskolának. Megteszik? Nem jellemzően.

Az egyik főiskolán záróvizsga végén a sikeres végzősök kapnak egy brossurát arról, hogy mit lehet még tanulni náluk a jövőben. Sőt 50.000-Ft értékű kupont is kapnak, melyet a következő képzés finanszírozásakor fel lehet használni. SŐT! Árgarancia is van, ha nem tetszik a képzés, akkor 4. hétig visszatérítik az árát. Mindezek után kezembe véve a lapot komolyan elkezdtem keresni, hol van Horst Fuchs és az „Abszolút grátisz!”, vagy az „Ojándek!” felirat. Félreértés ne essék: az iskola jó marketinget folytat, csak kérdés, hogy a valódi produktumát, a diákot sikerül-e eladni a piacon, mert ugye a termékünkkel a fogyasztónak kell jól járnia. Felkészítették-e a fiatalokat arra, hogy hol tartanak most és mit tudnak tenni azért, hogy tényleg szakmai karriert futhassanak be? De folytathatnám a sort, a napokban elég sokszor hallott rádió spot hirdetésekkel: Gyere hozzánk, mert kifizetjük a jelentkezésed árát, stb…remek.

Olyat viszont még nem hallottam, hogy nálunk a hallgatók XX%-a el tud helyezkedni a végzés évében, és ilyen és ilyen gyakorlati képzéssel segítjük a nálunk végzők sikeres elhelyezkedését. Hát igen, kenyeret sem azért veszünk, mert olcsó, hanem mert laktat. Arról nem is beszélve, hogy az y generáció nem az árra, hanem a márkára ugrik és a versenyelőnyre. Hiába 9% felett van az állampapír hozam mégsem kötik, hiába 200k felett adják az Iphone-t mégis viszik, mint a cukrot.

Karriertervezés!

Ez nem csak akkor érvényes, ha már dolgozunk, és szeretnénk a csúcsra jutni. Ezt már korábban el kell kezdeni és beláttatni a fiatalokkal mi kell ahhoz, hogy céljaikat elérjék. Hogyan tudják a realitást a vágyak szolgálatába állítani. Hogyan kell munkába állni és értéket teremteni. De mi is az értékteremtés és a szakma felé tanúsított alázat? Egy példa végül a korábbi interjú tapasztalataimból, amely (nem is olyan) régvolt, talán igaz sem volt…

Fiatal pályakezdő hölgy jött hozzám interjúra. Jó végzettség, nyelvtudás, és külföldi tanulmányok. Mellette egy tisztességes bérigény. Mivel engem érdekelnek az emberek, behívtam, nézzük meg, mit tud a cégnek biztosítani ezért a bérigényért, lehet nem is kér olyan sokat az ellentételezést megismerve. Az interjúkon általában nem szoktam nagyon kitérni az önéletrajzban leírt részletekre: 1. Pályakezdőként sok mindent nem tartalmaz. (hiba!) 2. Ami le van írva, ismerjük, olvasni tudok, nem kell hangos könyv.

Megismerve az ideális munka ismérveit és azt, hogy miben érzi magát jónak megkérdeztem újra a bérigényt. Már kicsit elbizonytalanodva jött újra az összeg.

Majd folytattuk a beszélgetést:

• Jó rendben van, akkor már csak egy dologra vagyok kíváncsi: Ösztöndíjasként sikerült kint tanulnia külföldön?
• Hát nem, szüleim segítettek a tandíj fizetésében.
• Szülők mivel foglalkoznak, ha megkérdezhetem?
• Édesapámnak vállalkozása van, édesanyám egy cégnél ügyintéző.
• Értem. Édesapja szakmai vagy pénzügyi befektető a cégnél? (ezt követően tisztáztuk a fogalmakat)
• Szakmai, 15 éve működik a tetőfedő vállaklozásunk, apukám is dolgozik ugyan úgy a többiekkel ma is.
• A tetőn?
• Ha kell, akkor ott (erre mindig büszke), hol felügyeli a munkát, és egyeztet a megbízóval.
• Értem, tehát minimum 15 éves kétkezű munkával sikerült biztosítani a tandíjat.
• Igen...
• Értem… (És belül örültem)

Láttam a hölgy szemében, hogy elkezdett megérteni valamit, talán még nem azt, amire én gondoltam, de remélem, azóta rájött a lényegre…

Nem jobb, nem rosszabb, csak y generációs.