This is how we do it!

Mi jellemez minket, Y-okat a munkában? Hogyan érdemes minket motiválni a mindennapokban? Ezzel folytatódik előző postban (S2E1) megkezdett témánk. Ide nekünk a világot! A munkáról egyre inkább szeretnénk azt hinni, hogy hozzájárul

Mi jellemez minket, Y-okat a munkában? Hogyan érdemes minket motiválni a mindennapokban? Ezzel folytatódik előző postban (S2E1) megkezdett témánk.

Ide nekünk a világot!

A munkáról egyre inkább szeretnénk azt hinni, hogy hozzájárul a világ megváltoztatásához.

Olyan termékeken, termékekért, szolgáltatásokon, szolgáltatásokért szeretnénk dolgozni, amelyek képesek megváltoztatni a világot. Kiváltképp büszkék vagyunk arra, ha a munkánk eredményét látjuk szembe jönni az utcán, vagy tudjuk, mi is kellettünk ahhoz, hogy a telefonáló elérje beszélgető partnerét, vagy azért tartott ahol, mert én ma keményen dolgoztam a munkahelyemen.

Vállalati oktatáson csak arra tudunk igazán figyelni, ami egyben szórakoztat minket, és az a tudás ragad meg leginkább, amelyet a napi viszonyokban, akár egy metrón elszenvedett konfliktusban is tudunk használni.

A pénz elsősorban addig érdekel, míg van. Viszont szívesen járulunk hozzá olyan kezdeményezésekhez, amely a környezetünket is jobbá teszi, de nem feltétlenül a saját hasznunkra válik.

Bár mindenki azt gondolja, hogy fiatalként az internet csak játékra való, ha nem tiltják és előttünk van, beáll az az egészséges egyensúly, amely nem zavarja már a munkát. Viszont, ha tiltva van, akkor van más eszközünk arra, amivel működik a kapcsolattartás. És bár hihetetlenül hangozhat, a kommunikációs hálózatunk többször segít minket a munkánkban tanácsaival, mint hátráltat a határidőre való teljesítésben.

Milyen az ideális munkakörnyezetünk?

Olyan környezet, ahol lehetőség van karriert befutni szakmánkban és/vagy szervezetben, a lehetőségek széles portfoliója áll rendelkezésre. Nem véletlen, hogy a talent programokat „túljegyezzük” és nem esik le a karikagyűrű az ujjunkról, ha ebben fél év azzal telik, hogy megismerjük azokat, akik a termékeink megvásárlásával a fizetésünket biztosítják. Mivel számunkra a közösség kiemelt szerepet játszik, a családbarát munkahely inspirál minket, mivel ahol jó a közérzet, ott a teljesítmény is jobb, de emeli a lojalitást is, ha lépten-nyomon belebotlunk a kérdésbe: Igaz az, hogy Nálatok mindenkinek ingyenes a…???

Álláskeresés: Ki vesz fel kit?

Mivel többségünk már iskola mellett is dolgozott, így az állásinterjúkon nem azért kérdezünk gyakorlati dolgokat, mert kekeckedni akarunk, hanem mert a céget a netről, s a kapcsolati hálónkból már néha jobban ismerjük, mint a szemben ülő HR-es. Inkább arra vagyunk kíváncsiak, milyen a munka a mindennapokban és nem arra, mi van leírva a papírra.  Azt is szeretnénk felmérni, mit nem akarunk csinálni munka címszó alatt, mindamellett természetesen, hogy mit igen.

Mi már sokkal tudatosabban veszünk részt egy kiválasztási folyamatban, mint az X generáció, mivel mi már beárazzuk az esetleges elutasítást, mivel a „nem” ugyanúgy része az életnek, mint az „igen”.

Szeretjük, ha munkahelyünknek van vállalati kultúrája, mivel fontos számunkra a valahova való tartozás. Viszont miután beléptünk, a vállalati kultúra mi magunk is vagyunk, így ha valós támogatást kapunk ahhoz, hogy gyorsan a csapat részei lehessünk, akár a vezetőnk által, de inkább egy mentorszemély segítségével, többet jelent számunkra, mint felnézni a falra és szép szavakat olvasni.

Mit jelent nekünk a karrier?

Egy szűk réteget kivéve nem a rangot és a címet. Elvárjuk, hogy a tehetségünk és a teljesítményünk alapján fizessenek minket, mert kupákat és érmeket csak az online játékban gyűjtünk, a polcra egyedi tárgyakat teszünk, ami csak nekünk szól, a falra pedig a saját magunk által készített fényképet álmodjuk, mivel fontos számunkra a gondolataink kivetítése.

Nem esünk kétségbe, ha 10 különböző pecsét is lesz majd egyszer a munkakönyvünkbe, az viszont biztos, hogy 10 évnél többet nem tervezünk sehol. Ez nem azért van, mert nem tervezünk hosszú távon, hanem számunkra, - ahogy említettem is - nem a pozíció és rang elérése a fontos. Ha nincs kihívás, akkor nincs maradásunk sem.  Sokszor érezzük azt, hogy akár más szakmában, területen hajlandóak vagyunk újra elindulni a legelején, mert valami mást, vagy „azt” a kihívást keressük.

Ha a bankszámlánk nem szabna határt, szívesen mennénk Afrikába gyermekeket menteni vagy más önkéntes munkát végezni, de mivel ezt nem mindegyikünk teheti meg, irigykedünk azokra, akiknek valóban van lehetőségük „jót” tenni a munkájukkal.

Életünk során azt tervezzük, hogy egyszerre több munkahelyünk is lesz. Pl. ügyvédként 3 nap az irodában, majd 2 napot dolgoznánk, mint séf egy étteremben. Lehet, hogy meredeken hangzik, és az X generáció azt mondja, ezt nem lehet, de mi már nem úgy vagyunk kódolva, hogy bármivel kapcsolatosan arra gondoljunk először: Úgysem lehet… Sőt! Nálunk az első gondolat az: Ha azt úgy csinálnám, akkor azt simán… Új-Zélandon például ilyen munkamegosztás nem kivételes dolog, hanem megszokott gyakorlat.

De mit jelent számunkra a csapatmunka? Milyen visszajelzést értékelést várunk? Hogyan szeretnénk alakítani a munka-magánélet egyensúlyát vagy egyensúlytalanságát?

Innen folytatjuk…

Nem jobb, nem rosszabb, y generációs.