Ugyanaz, de mégis más

A mai bejegyzés nem okító jelleggel, hanem figyelemfelhívás céljából íródott. Mint tudjuk, tombol a válság, illetve ahogy páran mondják: keressük a helyünket az új gazdasági körülmények között. Sok értelmezést és okfejtést

A mai bejegyzés nem okító jelleggel, hanem figyelemfelhívás céljából íródott. Mint tudjuk, tombol a válság, illetve ahogy páran mondják: keressük a helyünket az új gazdasági körülmények között. Sok értelmezést és okfejtést hallhattunk már arról, hogy mi volt a kiváltó ok, mi vezetett ide, és most miért nem megy semmi. Ahogy Hofi Géza is mondta: mert nekik jó, nekünk azért rossz, és amikor nekik rossz, nekünk azért nem jó… Hát valami ilyesmit érez ma mindenki Kamcsatkától a Bering szorosig.

Két hete volt szerencsém részt venni a magyar-szerb-román fiatal vállalkozók nemzetközi konferenciáján, Temesváron. Arra kerestük a válaszokat (valamint sokszor a jó kérdéseket), hogyan tudja a régió menedzselni a kilábalást a több viszonylatban megjelenő válságból.

Miért több viszonylat? Mert bizony több van belőle. A pénzügyit minden nap arcunkba tolják, de van más is, például egy kemény tény, hogy az európai fiatalok 20,5%-a munkanélküli. Igen, ez ma minden 5. fiatalt érinti. Mindemellett eszeveszett alacsony a vállalkozói hajlandóság a fiatalok körében. Sok országban olyan alacsony, hogy egy magára valamit adó közvélemény-kutató azt írná: hibahatáron belül van, nem mérhető.

Azonban nem csak ezt érdemes rögzíteni. Érdekes több nézőpontot is áttekinteni ahhoz, hogy az ember valamelyest hitelesen felmérje, mi az, ami körülötte zajlik. Euró ide, görögök oda, a válság kapcsán az (hétköznapi) emberi nézőpontok sokszor kevésbe, vagy egyáltalán nem kerülnek értékelésre. Mentjük a nagy nem is tudjuk mit.

Sokan azt gondolják, a fiatalok nem láthatják jól a dolgokat, mert nem éltek át háborút (mondjuk a szerb fiatalok talán mégis), gazdasági- és olajválságot. Sok esetben ez a szerencsénk, mert vannak olyan szektorok, amelyek akkor torpannának meg a szárnyalás helyett, ha valaki szólna nekik: válság van.

Meanwhile in…

Már majdnem elhittem, hogy fiatalon nem lehet okosat mondani (na jó, én nem kételkedem az értelmes fiatalokbanJ), amikor arra figyeltem fel, hogy egy világos és könnyen áttekinthető értelmezést éppen egy 27 éves fiatal román vállalkozó ad elő a plénumnak, arról, hogy miért ment 2009 előtt és miért (nem) megy nyögvenyelősen napjainkban a vállalkozás.

Tehát a magja ennek a bejegyzésnek egy rövid eszmefuttatás közreadása, mert generációnk megértése és a jó vezetési ismeretek mellett hasznos, ha van rálátásunk a környezetünkre is.

Ugyanaz, de mégis más?

Tehát a lényeg. Fiatal kollégánk bemutatta, hogyan változott cége forgalma az elmúlt 5(!) évben (nem, nem kell mindenhez diploma, 22 évesen is lehet kezdeni), és rámutatott arra a változásra, amely talán minden országban tapasztalható.

Teóriája szerint 2009 előtt az emberekre a következő attitűdök voltak jellemzőek:

• Jellemző volt, hogy folyamatosan egyre többet akartunk fogyasztani, élni és leginkább felélni. Jellemző volt, hogy a fogyasztás és ezen belül leginkább a többletfogyasztás pörgette a piacokat. Ami alapból nem lenne egy nettó probléma, ha ésszerű kereteket ölt, mivel a gazdasági fejlődés alapja a fogyasztás.
• Az emberek folyamatosan féltek: féltek a katasztrófáktól, terrorizmustól és ennek egyik legjobb módja volt költeni, költeni és költeni, hogy ezzel is tereljék a figyelmüket, ne kelljen szembe nézni a valósággal.
• Elsődleges fontosságú volt a csoportokhoz tartozás, minél nagyobbhoz annál jobb, és ezen belül is a main streemhez illett, hogy a nyertes oldalon érezzük magunkat, mert ott baj nem lehet.

És mi jellemző ma?

• Új helyzet van, ahol az emberek nem akarnak többet, csak annyit mindenből amennyi tényleg kell. Nem vesznek 2x annyi szalámit, ha 1 adag is elég.
• Az egyén már nem fél, megtapasztalta van biztonsági háló és ha rosszabbul is, de „élünk”. Pont ez vágott alá a társadalmaknak, hogy jelentős rétegek ebben bíznak a mai napig. Sokan berendezkednek egy jóval alacsonyabb életszínvonalra, amely beépül a mindennapokba (ismerjük viselkedés pszichológiából, hogy minden szokás beindítása/változtatása 21 napot igényel) és már elveszik a jobb életszínvonalért való küzdés vágya.
• Könnyen lehetünk csoporttagok virtuálisan és kis közösségekben egyaránt. Reneszánszát élik a mikroközösségek, ahova be és ki lehet lépni. Ezek nem olyanok, mint a „grande fogyasztói társadalom”, ahonnan kilépve a prérin találta magát az ember. Eltűnik a vágy a nagycsoportos életérzés iránt.

Ismerős a szitu?

Hát igen. Ha ezt végiggondoljuk, akkor máris jobban látjuk az emberi viselkedéseket magán és üzleti életben egyaránt. Miért lehet ez fontos? Mert, ha tudjuk, hogy egy közegben mi az adott táncrend kevesebb az esély, hogy többször lépjenek rá a fájós lábunkra.

27 évesen így látja valaki a valóságot. Most már én is átszűrtem magamnak, hogy ha kell, megfelelő szemüveget tegyek fel a jövőben. Bár látom a „TOP Gun-os, Tom Cruise” szemüveg mostanában divat, de néha érdemes lenne a sötétített üveget távollátóra cserélni és kitűnne a kitűzött cél sziluettje a messzeségben.

Nem jobb, nem rosszabb, y generációs.