Kérdezz-felelek

A leggyakoribb kérdések és válaszaikhoz kattintson ide!

Szeretném kérdezni, hogy létezik még az a lehetőség, hogy a férfiak 60 éves korukban, 45 év munkaviszony után elő nyugdíjba mehetnek?

1954.04.07-én születtem. 1993. november 18-án a férjem elhunyt. Két kiskorú gyermekemet ezt követően egyedül neveltem és kaptam is árvaellátást, addig amíg a gyerekek nappali tagozaton tanultak. Én 2017.októberben nyugdíj korhatárt elértem. Tarthatok-e igényt az özvegyi nyugdíjat?

Érdeklődni szeretnék,hova merre fordulhatok, hogy emeljenek a rokkantsági ellátásomon? 32 ezer Ft-ot állapítottak meg, ami megélhetésre sem elég!

Érdeklődnék afelől, hogy fogyatékossági támogatásában részesülők ebből már vonják a tb-t. Jelenleg dolgozom de a cégnél is vonják a tb-t. Ilyenkor mi a teendő? Úgy tudom, hogy ha megváltozott munkaképességű vagyok akkor a munkáltatónak nem kell utánam fizetnie a tb-t így többet keresnék, nem?

Nemrégiben egy csoporttársamtól hallottam, hogy a felnőttképzés tandíjának 30%-át vissza lehet igényelni az SZJA bevallásban, illetve ennyivel lehet csökkenteni az adóalapot. Rákerestem a neten, de eléggé ellentmondásos információkat találtam. 2010-2015 között végeztem az Óbudai Egyetemen egy költségtérítéses BSC szakon főállású munkaviszony mellett, és az a kérdésem, hogy érinthet-e engem ez a tandíj visszaigénylés?

Abban szeretném a segítségét kérni , hogy egy munkavállaló, rendes felmondással felmondott , ez alapján 30 nap a felmondási idő, amelyet a munkáltató elfogadott. A felmondási idő alatt, azonban nem tölti le a munkaszerződésében előírt munkaidőt, vagy be se jön dolgozni. Többször figyelmeztette a munkáltató hogy legyen szíves a rá irányadó munkaidőben megjelenni, és a felmondási idejét törvényesen letölteni. Van-e valamilyen szankcionálási lehetősége a munkáltatónak a munkavállalóval szemben, vagy mindent el kell-e nézni-e.

Ez év december 25-én érem el a teljes nyugdíj jogosultságomat ( 45 év szolgálati időm lesz). Amennyiben én kezdeményezem a felmondást és csak Januárban adom be( ünnepek és szabadságok miatt), és a nyugdíjaztatásomat is csak Januárban kérvényezem, a nyugdíjszámításom már a 2018 évi nyugdíjszámítási adatok alapján fog történni? Melyik előnyösebb számomra, ha a 2017 évi vagy a 2018 évi valorizációs szorzóval számolják ki? Amennyiben én adom be a felmondásomat az 1 havi felmondási időt le kell dolgoznom? A felmondási idő is beleszámít a munkaviszonyba? A felmondási idő utolsó napját követő nappal indulhat a nyugdíjazás ? Ahhoz, hogy így történjen, mikor kell benyújtani az igényemet a nyugdíjaztatásomra? Amennyiben Január 25-e után még a felmondási időmet tölteném ( tehát 1 hónapot rádolgozok), úgy igényelhetem az 1 hónap után járó 0,5%-ot is ?

Szeretném megkérdezni, hogy pihenőnapra lehet-e oktatást elrendelni a munkáltatónak. Folyamatos műszakba járok 3 nap munka 12 órában 3 pihenőnap.

2015.11.02-től (22 hónapja) dolgozom óvodában közalkalmazottként, határozatlan idejű szerződéssel. Ez év tavaszán közölték velem, hogy létszám csökkenés miatt aug 31-el megszűnik a munkaviszonyom. Papírt még semmiről nem kaptam, dolgozom. Annyit mondtak, majd közös megegyezéssel fog megszűnni a munkaviszonyom. Nem jár nekem felmentés? Ha jár miként tudom érvényesíteni? Vagy alá kell írjam a közös megegyezést?

Barátnőm 2014.08.hónapban egyik közalkalmazotti intézettől a másik közalkalmazotti intézetbe ment áthelyezéssel. Sok nap szabadságát is átvitte. A szabadságát a mai napig sem tudta igénybe venni. Mikor teheti meg legkésőbb?

Jelenleg harmadik gyermekemmel vagyok itthon, aki 2017. március 30-án született. A tegnapi nap folyamán bementem a munkáltatómhoz és jeleztem, hogy október 1-én szeretnék visszatérni a munkába. Ő ezt egy az egyben elutasította, mondván, hogy az iskola nehéz anyagi körülmények között van, ezért maradjak otthon. A munkaköröm jelenleg betöltetlen ezért is voltam teljesen értetlen. Tudom, hogy jogom van visszatérni a munkába, de tartok attól, hogy az első adandó alkalommal felmond nekem az intézményvezető. A kérdésem ezzel kapcsolatosan az, hogy felmondhat-e abban az esetben nekem a munkáltatóm, amennyiben még két kollégám is hasonló munkakörben dolgozik alacsonyabb végzettséggel, de hivatkozva arra, hogy én gyeden is vagyok ezért én leszek a létszám feletti?

Egyik ismerősöm megtudta, hogy kismama, és nem mindegy neki, hogy a szüléskor lesz-e biztosítási jogviszony vagy sem. A mostani munkáltatójánál határozatlan idejű a jogviszonya. Megilleti-e a felmondási védelem? Sajnos a munkáltató pár hónap után mindig megszünteti a jogviszonyt, pár napig egyszerűsített foglalkoztatási jog viszonyban foglalkoztatja a dolgozóit, majd megint új munkaszerződést köt velük határozatlan időre. Ha ő most bejelenti, hogy kismama, akkor elküldheti a munkáltatója? Vagy határozatlan idejű szerződésből csinálhat határozott idejű szerződést?

Adott egy munkáltató, aki 6 hónapra előre fizeti ki az alkalmazottaknak a cafeteria juttatást, ám ez az elem a munkaszerződésben nincs feltüntetve, hogy ha megszorul a cég úgymond bármikor elvonható legyen a következő kifizetés. Az lenne a kérdésem, hogy ilyen esetben, ha a munkavállaló mondjuk 3 hónap múlva felmond, akkor a túlfizetett rész visszavonására van joga a munkáltatónak? Ha igen, akkor az érintheti akár a teljes havi munkabért is amennyiben akkora az összeg?

2017. 08.15 napján jeleztem munkáltatómnak felmondási szándékomat szóban, amire ő nem reagált, nem vette komolyan. 2017.08. 22-én személyesen bevittem az írásbeli felmondásomat, amit nem fogadtak el. Az nap este jeleztem munkáltatómnak, hogy orvoshoz fogok menni, mivel kiújult a korábbi betegségem. ​23-án háziorvosom táppénzre vett. A táppénz felvételt igazoló lappal egy időben felmondásomat is csatoltam munkáltatómnak ajánlott tértivevényes levélben, amit mai napig nem vett át. közben ő folyamatosan perrel fenyeget, mivel 23-án nem vettem fel a munkát, az az napi bevételt peres úton akarja tőlem behajtani. Nem tudom ehhez van-e joga? Azóta levélben kétszer is felszólított engem, hogy vegyem fel a munkát, de mivel 3 hét biztos hogy táppénzem leszek (kezelésekre kellesz járnom) így nem tudom elvállalni. A 30 napos felmondási időhöz ragaszkodik . Le lehet dolgozni táppénzen ? Mivel nem vette át a felmondási levelet, nekem ebből milyen hátrányom lesz? Jogosan fenyegetőzik bírósági perrel?

27 éves vagyok, tartós beteg. Édesapám még gyerekkoromban hunyt el és emiatt kaptam és kapok is még mindig árvaellátást. A kérdésem az lenne, hogy én dolgozhatnék emellett a támogatás mellett, vagy az kizáró ok? Erre sajnos sehol nem találtam választ. Illetve, ha munka mellett nem folyósítják az összeget és emiatt úgy döntenék, hogy inkább dolgozom, erről hogyan, milyen formában és mikor kellene tájékoztatnom a folyósító intézményt?

Jelenleg itthon vagyok Gyeden a 8 hónapos kisfiammal. Szülés előtt középiskolai tanárként dolgoztam 3 évet egy alapítványi iskolában teljes állásban határozatlan idejű munkaviszonnyal. A minap kerestek meg egy állami iskolából részmunkaidős határozatlan idejű állással. Ez közalkalmazotti munkaviszony. Kérdésem a következő: Lehet-e két munkaviszonyom vagy fel kell mondanom az első állásomat, ha elvállalom a fél munkát?? kapnék-e továbbra is gyedet és gyest? Ha 1 év múlva bevállalnék-e egy másik babyt, akkor részmunkaidős bevételből számolják újra a Csedet vagy a részmunkaidős Gyed-es bevételből?

Szeretném tudni, hogy havi munkaidőkeretben dolgozóként mennyi lehet a maximum munkában töltött óra egy adott hét leforgása alatt? Vonatkozik-e ránk így a maximum 48 óra, és ezt hogyan jelezhetem munkáltatóm felé észszerűen, mivel eddig ez nem volt figyelembe véve, vagy ritkán jött ki véletlenül jól?

GYES-ről munkába visszatérő anyuka vagyok, jeleztem a főnökömnek es a HR osztálynak, hogy 4 órában szeretnek dolgozni, amint a kisfiam elkezdi a bölcsődet. Szülés előtt egy multinacionális cég középvezetője voltam, ez a pozíció jelenleg be van töltve. A cég nagyon korrekt volt, felajánlottak egy másik pozíciót, 4 órában, viszont nem szeretnek ebben a munkakörben dolgozni. Mik a lehetőségeim jogilag? Elutasíthatom ezt a felajánlott pozíciót? Mi ennek a jogi következménye? Ez nem azt jelenti, hogy én felmondtam és megszűnik a munkaviszonyom?

Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy a jelenlegi munkahelyemen szerződésben megállapodott 60 nappal benyújtottam a felmondásomat. A munkáltatóm az időarányosan járó szabadságomat nem akarja kiadni. A felmondási időm végén ki kívánja fizetni. Viszont nekem a szabadnapra lenne szükségem. A kérdésem az, hogy jogában áll -e a munkáltatómnak megtagadni szabadnapban a szabadságomat? Valamint amennyiben kivehetem szabadnapban, akkor mennyi résszel rendelkezem én. Számításaim szerint még 12 napom van a felmondási idő végéig.

40 éves nyugdíjba vonulásom akadálya, hogy a passzív Gyesemet nem akarják elismerni. Már az első gyermekem születése alatt megszűnt a munkaviszonyom. Folyamatosan Gyesen voltam a második gyermekemmel annak kétéves koráig. Igazolni nem tudom. A fellebbezésemben egy büntetőjogi nyilatkozatot kértek tőlem a születési anyakönyvi kivonatukkal egyetemben, melyben nyilatkozom,hogy Gyesen voltam abban az időszakban. Előre jelezte az ügyintéző, hogy az osztályvezető megnézte a törvényt és én 1980-ban nem lehettem passzív gyesen második gyermekemmel, mivel akkor nem járt passzív Gyes második gyerekre. Én pedig azon voltam!Lekérték az adatokat az egészségbiztosítótól ám ők azt írták nincs adat. Most mitévő legyek? Mire hivatkozhatok a második fellebbezésemben?

kerdezz_felelek.html