Már elkezdődött az országosan 16 térségi integrált szakképző központ létrehozásának előkészítése - közölte az Oktatási Minisztérium helyettes államtitkára. Jakab János elmondta, a tizenhat központ megalakítása 17,2 milliárd forintba kerül.
A felnőttképzés a munkaerőpiac egyenlőtlenségeinek kiküszöbölésére szolgál. Ez a képzési forma legalább olyan fontos és népszerű lesz a jövőben, mint az iskolarendszerű oktatás. Idén a pályázati forrásokkal együtt összesen 300 milliárd forintot fordítanak a felnőttképzésre.
A felsőoktatási túlképzést többszintű rendszer bevezetésével szeretné kezelni az oktatási tárca. A bolognai folyamattal összehangban a hallgatóknak csak egy kis részét engednék tovább az alapképzés után. Pokorni Zoltán szerint ezt nem szabad elkapkodni.
Húsz éven belül csaknem ötszörösére ugorhat azoknak a diákoknak a száma, akik nem anyaországukban folytatnak majd felsőfokú tanulmányokat. Az egyetemek nem elsősorban anyagi, inkább presztízs-szempontok miatt indítanak angol nyelvű fizetős képzéseket.
Az oktatás kapcsán a szakirodalom megkülönbözteti az oktatás külső és belső hatékonyságát. A belső hatékonyság az oktatás közvetlen (belső, intézményi) céljaival és ezek elérésének az oktatási rendszerben felmerülő költségeivel foglalkozik, azt vizsgálja, hogy az oktatás szervezése optimális-e. E tekintetben olyan változók mérése és elemzése kulcsfontosságú, mint a bukások aránya, az évismétlések, a lemorzsolódás, illetve mint az oktatás minősége. A belső hatékonyság vizsgálatakor a fő kérdés: adott kibocsátás, oktatási színvonal elérhető lenne-e kevesebb erőforrásból.
A tankötelezettség 18 évre emelését és az első végzettség megszerzéséhez kötött iskolaelhagyást is javasolja Lannert Judit oktatási és... Teljes cikk
Több mint 1100 középiskolás diák vett részt a Bosch és a Mobilis Interaktív Élményközpont második alkalommal megvalósult pályaorientációs... Teljes cikk
Rubovszky Rita, a Tisza Párt lehetséges oktatási minisztere szerint a magyar diákok legalább harmada eleve nem tudja teljesíteni a Nemzeti alaptanterv... Teljes cikk
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megbízásából készített kutatás rávilágít: a gyermekek digitális szokásait és a képernyő... Teljes cikk
A Tisza Párt választási győzelmével újra napirendre került az önálló oktatási minisztérium létrehozása, és az Erasmus-hozzáférés... Teljes cikk