11 milliárdot hajtott be az APEH a Dél-Dunántúlon
Az APEH Dél-dunántúli Regionális Igazgatósága végrehajtásból az elmúlt év hasonló időszakához képest egyötödével többet, 10,9 milliárd forintot szedett be az év első felében.
Viszik a kocsit és a házat
Tájékoztatása szerint az adósokkal szemben leggyakrabban alkalmazott behajtási módszer az inkasszó volt. Az év első felében több mint 26 ezer azonnali beszedési megbízást adott ki az APEH, mintegy tíz százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A végrehajtásból befolyt összegek közel kétharmada, összesen 6,7 milliárd forint ebből folyt be.
Marton Ferenc ismertetése szerint az ingóság - jellemzően gépjármű - lefoglalások száma megközelítőleg a duplájára, 1725-re nőtt, míg az ingatlan-végrehajtások a harmadával emelkedtek, számuk 1677-re nőtt.
A lefoglalást követően - még a vagyontárgy árverezése előtt - mintegy 3600-an döntöttek úgy, hogy önként befizetik a tartozásukat, ami összesen 1,5 milliárd forint bevételt jelentett az állami költségvetésnek. Az ingóságok és ingatlanok árverezésével megközelítőleg 600 millió forint bevételre tett szert az adóhatóság.
A fiztési felszólítás is hat
A közel négyezer jövedelem-letiltásból összesen 173 millió forintot, míg a gépkocsi-foglalásokból csaknem 200 millió forintot szedett be az adóhatóság, a kiküldött fizetési felszólítások hatására pedig az egy évvel ezelőtti 52 millió forintról idén 202 millió forintra nőtt az adósok által befizetett összeg - közölte a szóvivő.
Kisebb összegű, de jelentős számú - egyéb kategóriába sorolt 15 féle - végrehajtásból, például jelzálogbejegyzés utáni befizetés elmaradásából, vagy a hitelt felvevő, ám azt nem fizető adós helyett az úgynevezett "mögöttes felelőstől" beszedett adóból az előbbiek mellett még csaknem 1,9 milliárd forintot hajtott be az APEH - tette hozzá Marton Ferenc.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Május 1-je a munka ünnepe. A szocializmusban látványos állami ünnepségek kísérték a napot, ám a gyökereit nem keleten, hanem nyugaton kell keresni.... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az AI fokozott használata a kiválasztásban ahhoz vezethet, hogy a munkáltatók átsiklanak a kiváló pályázók felett. A... Teljes cikk
Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk
- Levonhatnak figyelmeztetés nélkül a rokkantsági ellátásból tartozást? 11 hónapja
- Mennyi vonható le legfeljebb a nyugdíjamból? 1 éve
- Tüntetésbe kezdtek a Liberty Dunaújváros dolgozói 2 éve
- Nem loptak, csak szoftverhiba volt - kártérítést kapnak a jogtalanul elítélt alkalmazottak 2 éve
- Állás: stabil munkahely, fejlődési és karrierlehetőség, és nettó 400 ezres fizetés várja a börtönben 2 éve
- Toborzásba kezdett a büntetés-végrehajtás, ennyi pénzt lehet keresni a börtönben 3 éve
- Lesz olyan Bv-s dolgozó, akinek csökken a fizetése januártól 3 éve
- Nincs elég börtönőr Belgiumban 3 éve
- Greguss Csaba lett a Jobcapital új operatív vezetője 4 éve
- Mennyit tilthatnak le a nyugdíjamból? 4 éve
- Járvány: Zárnak a börtönök is, látogatási tilalmat rendeltek el 4 éve

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?