163 új munkahely jön létre a ZF Hungáriánál
Az elmúlt évhez képest 53 százalékkal növeli árbevételét az Egerben működő, sebességváltókat gyártó ZF Hungária Kft., illetve a kormányműveket gyártó ZF Lenksysteme Kft. - jelentette be a ZF Hungária elnök-vezérigazgatója szerdán Egerben. 163 új munkahely jön létre a két járműipari cégnél.
Ez azt jelenti, hogy a 2009-es 231 millió eurós forgalomhoz képest az idén 353 millió eurónyi árbevétellel számolnak - közölte Ulrich Diller.
Az év végéig 163 új munkahely jön létre a két járműipari cégnél, amelyeknek anyavállalata a világ egyik legnagyobb hajtástechnológiai gyártója.
A cégvezető elmondta: soha nem volt olyan mértékű rendelésállományuk, mint az idén. Ez azt jelenti, hogy már a jövő év első negyedévének a termelését is lekötötték a partnereik.
A járműipar válságát követően most Kína, Oroszország, Brazília és India a fejlődés motorjai. Ugyanakkor Európából is egyre több megrendelést kapnak leginkább teherautó, kisteherautó és busz sebességváltókra, illetve luxusautó kormányművekre.
Mindennek nyomán 2011-ben már 389 millió forintos árbevétellel számol a cég, ez újabb 10 százalékos növekedést jelent.
Mivel a sebességváltók és kormányművek alkatrészeinek felét belföldi gyártóktól szerzik be, a beszállítóiknál legalább kétszer annyi új munkahely jön létre mint a ZF-nél.
A ZF egri üzemeiben az év végén már 1241-en dolgozhatnak, míg a beszállítóknál legalább 4 ezer ember foglalkoztatásával számolnak - fűzte hozzá az elnök-vezérigazgató.
Ulrich Diller hangsúlyozta, hogy rendkívül fontosnak tartják a szakképzést, jelenleg is 46 fiatal gyakorlati képzését végzik saját tanműhelyükben.
Ugyanakkor a legnagyobb gondként említette, hogy a bankok óvatos hitelpolitikája miatt egyes beszállítóik nem tudják finanszírozni a termelés felfuttatását.
A ZF 1995-ben vásárolta meg a Csepel Autó egri sebességváltó
gyárát. Azóta, mintegy 200 millió eurónyi fejlesztést hajtott végre
a cég az egri telephelyen.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek