260 új munkahelyet teremt a Continental
Több mint 320 millió forintot nyert a veszprémi Continental Automotive Hungary Kft. komplex technológiafejlesztésre és foglalkoztatásra az Új Széchenyi Terv keretében - közölte a cég.
A pályázat négy új gyártósor gépbeszerzéseit, a kiszolgáló területeken a kapacitásbővítés miatt fellépő egyéb eszközigények kielégítését, infrastrukturális fejlesztést, valamint a félautomata gyártósorokhoz közvetlenül kapcsolódó létszám bővítését teszi lehetővé.
A veszprémi gyárában megvalósuló technológiafejlesztéssel együtt a vállalat összesen csaknem ötmilliárd forint költségű beruházást valósít meg és 260 új munkahelyet teremt a jövő nyárra.
A Continental öt vállalattal és hét telephellyel van jelen Magyarországon, több mint 6000 embert foglalkoztat. A Continental Automotive Hungary Kft. veszprémi vállalata menetbiztonsági rendszerek részegységeit gyártja, kutató-fejlesztő központjában több mint 300 fejlesztő mérnök vesz részt az elektronikus vezérlésű fékrendszerek fejlesztésében, tesztelésében.
A Continental az előzetes kalkulációk szerint tavaly 32,7 milliárd euró forgalmat ért el.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek