kapubanner for mobile

400 milliós képzési és technológiai fejlesztés indul Veszprémben

Hiányszakmák és munkaadói igényekre épülő képzések környezetbarát és fenntartható kialakítására 234, egy technológiai transzferközpont létrehozására pedig 171 millió forintos állami és uniós támogatást nyert a Pannon Egyetem (PE). A két projektet szeptember 22-én mutatták be Veszprémben.

Uniós és állami társfinanszírozásban 234 millió forint összegű támogatást nyert el a Pannon Egyetem Hiányszakmák és munkaadói igényekre épülő képzések környezetbarát és fenntartható kialakítása, fejlesztése a Pannon Egyetemen című pályázatával. A projekt nyitórendezvényén dr. Rédey Ákos rektor rámutatott, hogy a gazdasági környezet változásai folyamatos hatást gyakorolnak a munkaerőpiacra.

A gazdasági válság következtében jelentős átképzési kereslet jelent meg a felsőfokú képzések területén. Ennek következtében a közép-dunántúli régióban is szükség van hatékony képzési programok integrációjára, fejlesztésére, amelyek a felsőoktatás és a piaci szféra hatékonyabb együttműködését is elősegítik - tette hozzá a rektor. A projekt céljait ismertetve megemlítette, hogy a PE a munkaerőpiac által generált igényekhez igazodva, a munkaadók szükségleteinek és tapasztalatainak figyelembe vételével olyan szakmákhoz kíván képzéseket generálni, amelyek a jelenlegi munkaerő-piaci kínálatból még hiányoznak.

A program sikerességének érdekében a munkaerő-piaci partnereket is bevonják a munkába, amely mellett az új, valamint meglévő szakok magyar és angol nyelvű képzési anyagának fejlesztése, valamint az oktatók képzése szintén a nyaron indult projekt szerves részét képezik. A projekt során három hiányszakmát (a fenntartható fejlődés szakember, a műanyagipari mérnökasszisztens, valamint a növényvédelmi szakember) azonosítottak. "A projekt hatással van a gazdaság jövedelemtermelő képességének fokozására, melynek révén egyre több fiatal munkaerő maradhat a régióban és az idősebb munkavállalók foglalkoztatásban tartása is erősödhet" - tette hozzá dr. Rédey Ákos.

Szintén uniós és állami támogatásból valósul meg az Egységes Tudás és Technológia Transzfer platform a kiterjesztett Közép-Dunántúli tengelyen című, nyáron indult projekt, melynek keretein belül egy technológiai transzferközpont épül fel az egyetemen 171 millió forintból. A projekt bemutatásakor a rektor rámutatott, hogy a hazai kutatás-fejlesztési szektor további fejlesztése, másrészről a felsőoktatás intézményrendszerének átalakítása, valamint a megszerzett tudás hasznosíthatóságára vonatkozó, egyre növekvő társadalmi igény több szempontból is indokolttá teszi a projektet.

Dr. Rédey Ákos kifejtette, hogy az egyetem és a dunántúli régió további fejlődésének kulcsa az innovációs lánc kiépítésében, a tudásközpontok és a spin-off vállalkozások létrehozásában rejlik. A tudásközpont egyik meghatározó eleme a felsőoktatás, a másik eleme pedig a kutatás-fejlesztés és innovációs tevékenység, illetve ezek kooperatív munkája. A projekt futamideje során a Pannon Egyetem olyan technológiai transzferközpontot kíván kialakítani, amely hiánypótló szerepet tölt be a közép-dunántúli régióban, ezzel segítve a gazdaság és a kutató helyek közötti kapcsolat erősítését, támogatva a helyi spin-off vállalkozások létrejöttét.

Ez segíti elő, hogy a tudáscentrumokban meglévő tudás minél hamarabb hasznosulhasson a társadalomban. "A projekt közvetlen célja a felsőoktatás és a gazdaság kapcsolatának erősítése érdekében az egyetemen folyó innovációs és kutatás-fejlesztési tevékenység ösztönzésére, támogatására és hasznosítására képes technológia- és tudástranszfer szolgáltatások kiépítése, illetve fejlesztése" - tette hozzá a rektor. A konstrukció hozzájárul a felsőoktatás K+F kapacitásainak bővítéséhez szükséges humán és szervezeti feltételek megteremtéséhez, valamint a vállalkozásokkal való intézményi együttműködés erősítéséhez. A projekt hosszú távú eredményei közül a rektor az egész életen át tartó tanulás szemléletének elterjesztését, a hazai és nemzetközi partnerhálózatok kiépítését és fejlesztését, valamint a PE és a gazdasági szférában működő partnerek együttműködését, a kutatási eredmények hasznosításának hatékonyabbá tételét emelte ki.

edupress.hu
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek