600 ezer kilométert tekertek a Bringázz a munkába! tavaszi kampánya alatt
Hatezer biciklis együttesen mintegy 600 ezer kilométert tekert a Bringázz a munkába! kampányban május 14. és június 11. között Magyarország egész területén - írja az MTI.
Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos ismertette, 27 millió forintot biztosítottak a Bringázz a munkába! megvalósításához. Megjegyezte, hogy a fővárosiak alig 3 százaléka jár dolgozni kerékpárral, a fővárosi önkormányzat ezt az arányt 10 százalékra szeretné növelni 2030-ra Budapesten. Élhetőbbé kell tenni a városokat, ennek érdekében ősszel újabb közös kampányt indítanak a tervek szerint - tette hozzá.
A kormánybiztos véleménye szerint a kerékpározás népszerűsítését segítené, ha támogatnák a kerékpárral munkába járást, például a bérlet- vagy kilométer hozzájáruláshoz hasonlóan adómentes juttatás lenne a kerékpározás ösztönzése. További lehetőségnek nevezte azt is, ha az elektromos autókhoz hasonlóan az elektromos kerékpárok vásárlását is támogatná az állam.
Halász Áron, a Magyar Kerékpárosklub elnökhelyettese elmondta: idén - a négy év után újraindított - Bringázz a munkába! kampányban az öt legtöbbet bringázó város az együtt letekert munkanapok szerinti sorrendben Budapest, Debrecen, Székesfehérvár, Szeged és Győr lett. A kampányban 2150 cég vett részt, amelyek dolgozói 2375 csapatot alkotva versenyeztek.
A kampányban résztvevők 10,5 millió kalóriát égettek el, a kerékpározással több mint 85 millió forintot takarítottak meg, és csaknem 95 tonna szén-dioxid-szennyezéstől kímélték meg a levegőt - ismertette. Hozzátette, hogy az idén a Bike Citizens applikáció letöltésével lehetett részt venni a kampányban, ezzel pontos adatokat nyertek, még a legnépszerűbb útvonalakról is.
MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?