kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

7 HR vezető, aki idén kapott kinevezést

Kik azok, akik ebben az évben kaptak HR vezetői kinevezést? Most hét személyzeti szakember karrierváltását mutatjuk be. A fenti képen Szeleczky Noémi, aki Libri-Bookline könyvkereskedő cégnél az employer branding erősítését tűzte ki célul. Ha van hírük ebből az évből érdekes HR-vezetői váltásról, kérjük írják meg emailben az info kukac hrspirit.hu címre.

Fremda Balázs - Morgan Stanley

Tavaly decemberben Portré rovatunkban még Bresztyenszky Évát mutattuk be a Morgan Stanley budapesti HR vezetőjeként. Éva akkor már jelezte, hogy anyai örömök elé néz. Aztán egy év eleji sajtóbeszélgetésen bemutatkozott Fremda Balázs, aki átmeneti időre vette át tőle a posztot. Balázs a Budapesti Corvinus Egyetemen végzett, pályáját javadalmazási területen kezdte a Hay Groupnál. 2009-ben igazolt a Morgan Stanley budapesti irodájába, ahol kezdetben szintén javadalmazási területén dolgozott, majd HR generalistaként folytatta, 2015-től a toborzási és szervezetfejlesztési csapatot vezette.

Juhász Nóra  - Neo Interactive

Április 1-jével az újonnan létrehozott Head of HR pozícióba érkezett a Neo Interactive kreatívügynökséghez Juhász Nóra. Nóra korábban 7 évig dolgozott a Sanoma Budapest HR csapatában, ahol a HR tevékenységek teljes palettáját megtanulta a toborzás kiválasztástól a munkajogon át a képzésekig, HR tanácsadásig. Az elmúlt 5 évet a Mortoff informatikai megoldásszállító cégnél töltötte, ahol a HR funkció kiépítése volt a feladata, és HR vezetőként az időközben 3 fősre bővült HR csapat vezetése mellett a stratégiai HR kérdések is hozzá tartoztak.

Lerch Zoltán – Schneider Electric

Az energiamenedzsmenttel foglalkozó francia hátterű cég augusztusban jelentette be, hogy Lerch Zoltánt nevezi ki HR vezetőnek a regionális HR-vezetői posztra távozó Berkes Áron helyére. Zoltán a Szent István Egyetemen folytatott tanulmányaival párhuzamosan az UniCredit Banknál kezdte pályafutását, majd a Magyar Gazdaságfejlesztési Központnál és a Budapesti Közlekedési Központnál dolgozott osztály- illetve főosztályvezetőként. A Schneider Electrichez történt csatlakozását megelőző 4 évben a Grandvision Hungary Kft. regionális HR igazgatójaként is kipróbálta magát, ahol többek között új bérszámfejtési és e-learning rendszert vezetett be.

Magyar Miklós – Wizz Air

Februárban érkezett és a Xerox regionális HR vezetői posztját cserélte fel. 2004-ben végzett a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen. Pályafutását a British American Tobacco Hungary-nél kezdte 2004-ben, majd a GE (2006-10) következett. 2011-ben a Xeroxhoz váltott, ahol előbb a magyar, szlovén és horvát cégek alkotta régió, később Közép- és Kelet-Európa, Izrael és Törökország HR vezetőjeként dolgozott. Idén februárban igazolt Wizz Air diszkont légitársasághoz, ahol megközelítőleg 2600 szakember dolgozik. Kinevezése után nem sokkal portré cikket is készítettünk róla.

Mészáros Mariann – IT Services Hungary

Május 1-től ő az IT Services Hungary (ITSH) HR-vezetője ügyvezetői tisztségben. Mariann az ITSH márkaismertségének gondozásáért, a vállalat digitális átalakulásával összefüggő folyamatok menedzseléséért felel a HR valamennyi területének összefogása mellett. Több mint 18 évnyi szakmai tapasztalattal rendelkezik, amelyet elsősorban az anyacég, a Magyar Telekom (MT) kötelékén belül szerzett. 2012-től az MT Lakossági üzletágának business partnereként felelős volt a HR-stratégia megvalósításáért, valamint a 4500 fős terület HR-szolgáltatásainak biztosításáért.

Szeleczky Noémi - Libri-Bookline

Májusban vette át a HR terület vezetését. 10 éves tapasztalattal rendelkezik. Kinevezését megelőzően több nagyvállalatnál - Tata Consultancy (2008-11), AXA Biztosító (2012-13), Schneider Electric (2013-16) – dolgozott személyzeti munkakörben. A bölcsész és HR végzettségű szakember saját bevallása szerint azért választotta a HR-t hivatásának, mert egy olyan sokszínű szakmáról van szó, ahol a kreativitásnak legalább ugyanakkora szerepe van, mint az analitikus készségnek. Legfontosabb célkitűzése az employer branding erősítése, szeretné láthatóvá tenni a vállalatot a munkaerőpiacon.

Ujvári Beáta – Szentkirályi-Kékkúti

Májustól kapott HR-igazgatói megbízást Ujvári Beáta a Szentkirályi-Kékkúti ásványvízvállalatnál. A személyzeti szakember 2000-ben szerzett humán erőforrás menedzseri diplomát a Pécsi Tudományegyetemen. Korábbi pályafutása során többek között olyan nagyvállalatoknál fordult meg, mint a General Electric (GE) (2004_05) vagy a Reckitt Benckiser (2006-14). A hazai ásványvízpiacon végbement megafúzió – a Szentkirályi Ásványvíz Kft. és Kékkúti Ásványvíz Zrt. egyesítése – folyamatában Ujvári Beáta fő feladata projektmenedzserként a két cég HR-folyamatainak és -irányelveinek, javadalmazási gyakorlatának egymással és az anyavállalattal való harmonizációja volt 2015 decemberétől.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek