kapubanner for mobile

A briteknél vasárnap kezdődik a munkahét: legalábbis fejben

A briteknek már vasárnap délután elkezdődik a hétfő, legalábbis a hétfői munkakezdés miatti izgalom.

Egy kétezer főre kiterjedő felmérés szerint a brit felnőttek átlagosan vasárnap 16:13-kor kezdenek aggódni, vagy legalábbis lehangolódni amiatt, hogy hétfőn reggel ismét kezdődik egy munkahét. Tíz százaléknak már vasárnap délelőtt tíztől elrontja hangulatát a hétfő közeledése, 41 százalék pedig bevallotta, hogy vasárnap éjszakánként nyugtalanul, rettegve alszik.

A megkérdezettek csaknem háromnegyede vasárnap általában már el se megy otthonról, 46 százalék pedig még telefonon sem beszél senkivel. Ennek ellenére 44 százalék irigyli kollégái hétvégéit - azaz az irigyeltek között bőven van, aki szintén végig otthon ücsörög. Minden negyedik brit felnőtt - a felmérés kivetítése alapján - a vasárnapot tartja a hét legunalmasabb napjának, mert az házimunkával zsúfolt.

A szomorú vasárnapos felmérést a Premier Inn szállodalánc végeztette - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás

A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk

Mit kívánnának az apák a lányaik munkahelyének? – nőnapi párbeszédet indított a Dreher

Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk

Munkaidő után, zárt ajtók mögött műtöttek – így játszotta ki a szabályokat két orvos

Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk