kapubanner for mobile

A HR-esek már a Facebook jelszót is kérik

Az Egyesült Államokban a HR-esek egyre gyakrabban kérik el állásinterjún a pályázó Facebook jelszavát, hogy szétnézzenek a privát profiljában - adta hírül a The Telegraph brit napilap nyomán az origo.hu.

Chandlee Bryan karriertanácsadó szerint egyre több cég használ olyan alkalmazásokat, ami a Facebook profilokat figyeli. A BeKnown nevű például a profiloldalakat is szemmel tudja tartani, ha a felhasználó engedélyt ad rá, igaz a falra írt szövegekbe semmiképp sem lát bele.
A pályázók egy része olyan helyzetben van, hogy vissza tudja utasítani a magánszférában vájkáló személyzetisek kérését. Akadnak azonban olyan álláskeresők is, akik kénytelenek kiadni a Facebook jelszavukat a felvételi beszélgetésen. A cégek egy része él is a kiszolgáltatott helyzettel, nem elégednek meg azzal, hogy a publikus információkat végigolvassák, hanem a köz elől elrejtett csoportokra és megjegyzésekre is kíváncsiak. A jelszót nem kérő cégeknél is előfordul, hogy megkérik a pályázót, hogy lépjen be interjú közben a közösségi oldalra, vagy jelölje barátjának a HR-est. Felvétel után pedig gyakorta iratnak alá olyan szerződést a munkavállalókról, aminek értelmében nem mondhatnak rosszat a cégről.

A gyakorlat jogszerűségével kapcsolatban máris felmerültek az aggályok. Illinois és Maryland szövetségi államokban már van olyan törvényjavaslat, ami megtiltaná a cégeknek a közösségi hálózati adatok elkérését.

origo.hu
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek