Az olvasás 5 jótékony hatása, amit a hétköznapokban is észrevehetünk
Az olvasás az egyik legjobb és legszórakoztatóbb tevékenység, melyet művelhetünk. A statisztikák azt mutatják, hogy az utóbbi időben egyre kevesebb ember vesz a kezébe rendszeresen könyvet, szerencsére azonban még mindig sokan vannak, akik értékelik ezt az utánozhatatlan élményt. Egy jó könyv felvidít, amikor rossz a kedvünk, és elgondolkodtat, amikor magunk alatt vagyunk, de milyen egyéb jótékony hatással rendelkezik az olvasás? Hogyan hasznosíthatjuk ezeket a hétköznapokban? Ezt vizsgáljuk az alábbiakban.
1. A szókincs gyarapítása
Az olvasás a legjobb és legegyszerűbb módja annak, hogy folyamatosan új szavakat tanuljunk meg és korábban ismeretlen kifejezésekkel gazdagítsuk szókincsünket. Minden egyes könyv, amit a kezünkbe veszünk, gyakorlatilag észrevétlenül ismertet meg velünk új szavakat, szófordulatokat, ezáltal pedig elképesztő mértékben javul a szóbeli kommunikációs készségünk – ezen keresztül pedig az önbizalmunk is.
Ha ugyanis tájékozottak vagyunk, egy bonyolultabb téma fejtegetése során sem kell a szavakat keresgélnünk és a hétköznapi beszélgetések során is magabiztosan fejezzük majd ki magunkat. Ez a képesség az élet minden területén a hasznunkra válik: egy családi vita vagy nézeteltérés során könnyebben ki tudjuk fejteni érveinket, egy állásinterjún sokkal meggyőzőbbek leszünk, és egy munkahelyi megbeszélést is sikeresebben, könnyebben fogunk teljesíteni.
A jó hír az, hogy gyakorlatilag mindegy, mit olvasunk: az újságcikkek, a novellák, a romantikus könyvek vagy a fantasy regények ugyanúgy alkalmasak a szókincsünk bővítésére. Persze mindig jó új dolgokat kipróbálni, de ha az ízlésünk kizárólag egy stílus felé vonz minket, bátran olvassuk elsősorban ezeket a műveket.
2. A memória fejlesztése
Ha egy könyvet olvasunk, főleg, ha egy hosszabb regényről van szó, természetesen számos információt – neveket, helyszíneket, eseményeket – kell megjegyeznünk, különösen igaz ez akkor, ha párhuzamosan több történetet is kézbe veszünk. Persze nem feltétlenül kell az orosz klasszikusokból ismert 4-5 tagból álló bonyolult nevekre gondolni: minden egyes megjegyzett apró adat segít a rövid távú memória javításában.
Az olvasás ráadásul ennél is többre képes, hiszen a könyvek mindenkit gondolkodásra késztetnek: minél többet olvasunk, annál egyszerűbb lesz megjegyezni és később előhívni az információkat. Ez szintén egy olyan képesség, amit életünkben számos területen kamatoztathatunk: már az iskolai előmenetelt is nagymértékben megkönnyíti az, ha a tananyagot egy-két olvasás után már meg is jegyeztük.
3. A koncentráció javítása
Gyakran mondják, hogy a mai tizen- és huszonéves generáció tagjai már nem tudnak hosszabb ideig egy dologra koncentrálni. Ebben van igazság, ami a digitális fejlődésnek és a rohanó világnak köszönhetően nem is csoda, azt azonban beláthatjuk, hogy életünk során sokszor lehet szükségünk arra, hogy képesek legyünk a teljes figyelmünket egy adott dolognak szentelni. Ebben segít nekünk az olvasás, hiszen, ha a történet beszippantott minket, már csakis arra tudunk fókuszálni.
Amennyiben ez mégsem sikerül, próbáljuk meg magunkat egy kicsit hozzászoktatni a dologhoz. Kezdetben olvassunk egyszerre csak 15-20 percet, mely idő alatt tegyük félre a telefont és kizárólag az olvasottakra koncentráljunk: meglátjuk, hamarosan egyre könnyebb lesz az előttünk lévő történetre összpontosítani.
4. A tudás bővítése
Ma már mindannyiunk zsebében ott lapul az okostelefon, melynek segítségével másodpercek alatt hozzáférhető a világon szinte minden információ. Ez nagymértékben megkönnyíti az életünket, azt azonban beláthatjuk, hogy nem fordulhatunk az internethez segítségért minden egyes beszélgetés, megbeszélés során: ahhoz, hogy hatékonyan és folyékonyan kommunikáljunk, és egy műveltebb társaságban is megálljuk a helyünket, rendkívül fontos a tájékozottság, ezt pedig úgy szerezhetjük meg, ha sokat olvasunk – minden témában.
Jöhetnek tehát a versek, drámák, sci-fik, fantasy-k és a romantikus könyvek is: mindegyikből mást tanulhatunk, ezért, ha szeretnénk szerteágazó általános műveltségre szert tenni, nyugodtan váltogassuk a stílusokat.
5. Az íráskészség tökéletesítése
A helyesírás, a magyar nyelvtan alapvető szabályait általános iskolában tanuljuk meg. Ma már valószínűleg kevesen tudnánk egy mondatelemzést elvégezni, ez azonban nem jelenti azt, hogy a mondatszerkesztés szabályaival nem kell – legalább tudat alatt – tisztában lennünk. Ha sokat olvasunk, emiatt nem kell aggódnunk, hiszen a különböző szabályokat úgy tanuljuk meg egy életre, hogy azt észre sem vesszük.
Hasonló a helyzet a helyesírással is: bemagolhatjuk az összes olyan magyar szót, amely j vagy ly betűket tartalmaz, ha azonban gyakran veszünk könyvet a kezünkbe, erre semmi szükségünk nem lesz, mivel ránézésre tudni fogjuk, hogy a helytelenül leírt szóval valami nagyon nincs rendben. Talán mondanunk sem kell, de a tökéletes helyesírás ma már a legtöbb munkahelyen alapvető elvárás: jó eséllyel egy állásinterjúra sem fognak behívni minket, ha az önéletrajzunk hemzseg az elírásoktól, nyelvtani hibáktól.
Az olvasás kizárólag előnyökkel jár
A fentiek alapján láthatjuk, hogy az olvasás rendkívül pozitív hatást gyakorol életünk több területére is. A listánk azonban egyáltalán nem teljeskörű: a könyvek rendszeres lapozgatása kreatívabbá, nyitottabbá és empatikusabbá tesz minket, csökkenti a stresszt, mindenekelőtt azonban szórakoztat és inspirál. A különböző regények között mindenki megtalálhatja az őt leginkább érdeklő témát, ha pedig egyszer megszerettük az olvasást, biztosak lehetünk abban, hogy ez a szerelem soha nem múlik el.
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
Akár kétmillió forintos mulasztási bírságot is kaphat, aki nem jelenti be alkalmazottját. Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az amerikai munkavállalók közel kétharmada szerint a cégük ösztönzi őket az AI használatára a munkahelyen, azonban... Teljes cikk
A legtöbben a számlák fizetésére használják fel a cégüktől kapott előleget. Teljes cikk
- A fa tetejétől a drogériabirodalomig - így lesz a családi cégből globális nagyvállalat 1 éve
- Miért érdemes régi könyveket olvasni? 1 éve
- Munka után egy sör? - miért hangzik el egyre kevesebbszer ez a kérdés? 1 éve
- Különleges játék a sebesség szerelmesei számára 1 éve
- Vászonkép fotófal elkészítése: tippek és ötletek 1 éve
- Kihagyhatatlan hangoskönyvek cégvezetők számára 1 éve
- Így hozz döntést, adatok segítségével! 2 éve
- Születésnapra keresel programot? Állj meg, s ne tovább - menjetek szabadulószobázni 2 éve
- Tőlünk tanult, most tönkretesz minket! - Írók tiltakoznak a mesterséges intelligencia ellen 2 éve
- Hogyan válasszuk ki a megfelelő távirányítót? 3 éve
- GATES OF OLYMPUS 3 éve

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?