A nők kevesebbet keresnek mint a férfiak
Szlovákiában egyötödével keresnek kevesebbet a nők mint a férfiak, így a nemek közti bérkülönbség 5 százalékponttal magasabb, mint az Európai Unióban mért átlag - derült ki a szlovák munka-, szociális és családügyi minisztérium adataiból.
Egy több mint százezer résztvevővel készült legutóbbi felmérés szerint a tavalyi évben Szlovákiában a férfiak átlag bruttó bére 948 eurót tett ki, míg a nők esetében ez az összeg 749 euró volt. A két nem átlagbére közötti különbség így közel 21 százalék.
Szakértők elemzése szerint a jelenség főként annak tudható be, hogy továbbra is viszonylag kevesebb nő dolgozik vezető beosztásban, valamint annak is, hogy magasabb a női munkavállalók aránya az anyagilag kevésbé értékelt pozíciókban.
A felmérésből ugyanakkor kitűnt, hogy a férfiak és a nők bérei közötti eltérés akkor is kimutatható volt, ha ugyanolyan munkahelyi beosztásban dolgozók fizetését hasonlították össze. A statisztikákból kitűnt, hogy a nők és férfiak munkabére közötti különbség már a pályakezdők esetében is jelentkezik.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egyre több jel utal arra, hogy megtorpant a munkaerőpiac Nyugat-Európában, különösen az iparban. Bár a foglalkoztatottság még magas, a háttérben... Teljes cikk
A PwC amerikai vezetése egyértelművé tette: a mesterséges intelligencia használata nem választás, hanem alapelvárás a dolgozók számára. Teljes cikk
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk
- Mennyivel kap kevesebbet a magyar az osztrák nyugdíjasnál? Így értéktelenedett el a nyugdíj Magyarországon 1 hónapja
- Határidők, adatok, szankciók – a cégek legnagyobb félelmei a bértranszparenciában 2 hónapja
- Felmérés: az egészségügyben továbbra is fennáll a nemek közötti bérszakadék 3 hónapja
- Hol fizetnének ötször többet a munkádért Európában? 4 hónapja
- Döbbenetes kísérlet: nem mindegy, hogy férfi vagy nő posztol a LinkedInen 4 hónapja
- Ezeken a területeken segítheti az AI a készségbeli különbségek áthidalásán 5 hónapja
- Miért fizet jobban az egyetem az apáknak? – A fiatal kutatók bérkülönbségei 6 hónapja
- Vége a titkolt béreknek: ha nagy a férfi-nő különbség, intézkedni kell! 7 hónapja
- Így változnak a magyar fizetések: mire számíthatunk 2025-ben? 7 hónapja
- Vihar Vatikánban – miért háborodott fel Elon Musk óriási fizetése miatt a pápa? 7 hónapja
- Magyar vagy szlovák fizetés - hol keresnek többet 2025-ben? 8 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?