A segítség elfogadásáról. Esettanulmányok röviden

Ismerős segíteni szeretett volna álláskereső barátjának, javasolta, hogy írjon nekem. A barát köszönte, neki nincs szüksége CV-írási tanácsra, mert ő már 3 éve ugyanazt a tökéletes önéletrajzot használja, még a középsuliban csinálták informatika órán, mikor szövegszerkesztést tanultak és azóta azt frissítgeti, tehát tuti jó CV-je van. Még sohasem volt végzettségének megfelelő állása, csak mindenféle alkalmi fizikai munkái, önéletrajzára még soha senkitől sem kapott választ, nemhogy állást.

Megtalált tanácskéréssel egy hölgy, fia önéletrajzát küldte el, erre mondjak valamit. Az önéletrajz pontatlan, hiányos, és rosszul megírt volt, pontokba szedve leírtam, mit kellene változtatni. Ugyan minden ilyen levelet azzal kezdek, hogy ne sértődjön meg senki, ha negatív dolgokat írok, de a javításra is teszek javaslatot, nemcsak vagdalkozom a hibákkal. Többé nem jelentkezett sem a hölgy, sem a fia. Remélem, valamilyen módon boldogulnak az álláskereséssel.

Blogomban írtak hatására írt egy álláskereső, hogy sikertelen az álláskeresése, segítsek. Az önéletrajza tényleg nem volt jó, javaslatokat tettem pontonként, mit miért nem úgy kell írni, hanem amúgy. Az álláskereső válaszában pontról-pontra megmagyarázta nekem, hogy amiket leírt, az miért úgy jó, és annak miért úgy kell benne lennie a CV-jében, egy betűt sem módosított. Állást továbbra sem talált, de időnként beszámol, linkeket küld nekem annak bizonyítására, hogy ez egy "ilyen" világ, itt nem lehet állást találni. Ő megmondta, és na ugye, hogy úgy van. Neki írtam először, hogy "így igazad lesz, nem állásod". Igaza lett, de vajon boldog-e ettől.

Előző jelölthöz hasonló több jelölt azért nem változtat javaslataimra a CV-jén, mert az úgy gerilla-önéletrajz, ahogy ők megírták, amiért sokat fizettek, és nehogy már az kidobott pénz legyen – itt hivatkozok a Concorde-csapdára, általában hiába. Csak azt nem értik, miért nem működik, ezért kérték, hogy mondjak róla véleményt HR-es szemmel – itt próbálom mindig elmagyarázni, mi a különbség marketing-szempontból az impulzusvásárlás, a fogyasztói piac és a HR-stratégia beszerzési döntései között. Azért nem működik, mert a gerilla-önéletrajz egy ember meggyőzésére irányul, de a kiválasztás sokszereplős folyamat. Így fogkrémet lehet eladni, nem munkaerőt. És azért sem működik, mert nem attól lesz jó egy CV, hogy sok pénzért bevásárolt – ráadásul szakmailag használhatatlan – template-ből írja. A gerilla-önéletrajzok pedig komoly CV-olvasó kezéből azonnal a kukába repülnek, mint üres marketing hablaty. Ám ezen jelöltjeim többsége továbbra is vergődik a maga által kreált Concorde-csapdában.

Több álláskereső hölgynél súlyos hiba, hogy olyan CV-t küldenek, ami egész jó lenne szakmailag, ha nem tömnék tele magánéleti részletekkel. Szerepel az ilyen CV-kben, hogy egyedülállók (néhol gyermekesek is), keresik az Igazit, és már csak ez hiányzik harmonikus életükből és egy jó állás persze, amire most jelentkeznek. Ilyenkor felhívom a figyelmüket, hogy a társkeresés és az álláskeresés nem ugyanaz, mindkettőnek megvan a maga fóruma, de ne keverjék. Társkeresési stratégiákhoz ugyan nem értek, de valószínűtlen, hogy ez a módszer sikeres lehet, mert aki CV-t olvas, nem az élete párját keresi a CV-ben, hanem a leendő kollégáját. Nem mindig sikerül meggyőznöm ezeket a hölgyeket. Félek, hogy valami kretén társkeresési tanácsadó „okos” tanácsára születnek ilyen CV-k.

Jelölt ír, hogy segítsek CV, motlevél, link állásajánlatra, ezt szeretné megpályázni, jó lesz-e így. A küldő e-mailcíme ismerősnek tűnt. Nézem a blog admin oldalán a kitiltottakat, nem tévedek. Tényleg betűről-betűre stimmel az e-mailcím, nemcsak egy szerencsétlen egyezés. Pályafutásom során ő volt eddig az egyetlen, akit válasz nélkül hagytam, spambe került a levele, mert a pofátlanságnak is van határa. A történet pedig azért került ebbe a posztba, hogy tanulság legyen: akitől egyszer majd valamilyen segítséget vársz, ne sértegesd.

Még bloggeri pályafutásom előtti időkben egy jelölt segítséget kér a CV-jéhez, ismerős ismerőse, engem ajánlottak neki segítségként. Kérem a CV-t, küldi. A "CV"-ben minden helyettesítőként jelenik meg, de legalább legalja stílusban helyettesítette be a valós adatokat. "Izéke Gimnázium" meg "Találdki Kft", mindezt abból a célból, hogy védje a személyes adatait. Mikor megkértem, hogy a személyes adatai nélkül, de komplett CV-t küldjön, tapasztalatai leírásokkal, végzettségekkel, mert azt tudom személyre szabottan értékelni, azt válaszolta, tudja ő, hogy csak az adataira pályázom, de ő okosabb ám nálam, nem dől be ilyen trükköknek. Itt nem a tehetetlenségtől, hanem a röhögéstől sírtam. Elgondolkodtam, ki is kezdett levelezni kivel kettőnk közül, és kinek van szüksége a másik segítségére. Remélem, hogy állásajánlatokra nem üres sablont küld.

Néha megijedek a felelősségtől: a nekem író egyik álláskeresőt többször próbáltam pszichológus szakemberhez küldeni, mert még alapszintű pszichológiai tanulmányaim mentén is kiszúrtam, hogy súlyos problémái vannak, ami egyértelműen az álláskeresése sikertelenségének oka. Ő azt mondta, elég szakember vagyok én neki, majd én segítek, ő számít rám. Szerencsénk lett, elcsípett egy neki való állást, meg is tudta tartani, de elsülhetett volna ez rosszabbul is. Ha valaki segítségre szorul, tudnia kell, mi vagy ki tud segíteni. CV-t írni tudok, állásinterjú-stratégiában tudok segíteni, lelki problémákhoz nem én vagyok a megfelelő segítség, de oda már nem tudtam elterelni. Remélem, azóta jobban lett.

Munkáltató ismerősömnek alkalmatlanság okán meg kellett válnia az asszisztensétől. Évekig együtt dolgoztak, de jött egy nagyon fontos ügyfél, akivel angolul kellett napi szinten kommunikálni, így változott a helyzet. Az alkalmatlanságát az idegesítően gyenge nyelvtudása jelentette, rossz volt utána javítgatni minden levelet, pedig sok éve úgy lett felvéve, hogy jól tud angolul. Ismerős kérte, hogy ugyan gyúrna rá egy kicsit a nyelvtudására, még anyagilag is támogatja a nyelviskola költségeiben, de hiába. Alapos, precíz asszisztens volt, de sokszor nem azt, nem úgy, nem olyan nyelvezettel írta, mint illett volna. Valószínűleg bízott abban, hogy annyi év szorgalmas munka után csak nem lesz kirúgva. Miután ismerősöm megvált tőle, továbbra is felelősséget érzett a sorsa iránt, pont a sok évi közös munka miatt. Amikor alkalom nyílt, felhívta, hogy beajánlotta egy másik helyre, hasonló pozícióba, ahová nem kell nyelvtudás, így alkalmas lenne, menjen állásinterjúra. A volt asszisztens visszautasította, mondván neki nem kell könyöradomány. Azóta, hogy e mondással lecsapta a telefont, az ismerős nem hallott felőle.

Íme, itt ez a néhány történet, amikor a jó szándék és a segíteni akarás is hiábavaló. Nem gondolom, hogy nálam van a bölcsek köve, és az én javaslataim jelentik az egyetlen üdvözítő utat, de aki tőlem kér segítséget, az már tudja, hogy valamilyen irányba mozdulnia kell, mert az a megoldás, amit eddig használni próbált, nem működik. Ezért ragaszkodom ahhoz, hogy csak annak segítek, aki ezt kifejezetten kéri. Mert ott már megszületett a felismerés, és talán készen áll a változtatásra. Lehet, hogy az sem segít, amit én találok ki, mert kevés kapaszkodóm van, csak egy-két CV-elem, esetleg az élettörténete, ha leírta. Ezért kérdezek sokat, ezért kell közösen kitalálni a megoldást. Ideális esetben ez úgy működne, hogy szakmailag is javaslok valamit, de gondolkodom azon is, mit lehetne még beletenni abba a bizonyos CV-be, leírom a jelöltnek, ezzel talán ötletet adok. Ha kétségei vannak a javaslatok helyességéről és megosztja velem, átgondoljuk újra, ekkor már közösen, és a végén megérkezik a pozitív eredménye ennek a munkának.

E történetek nem arról szólnak, hogy milyen nehéz néha segítő kezet nyújtani, mert ezt én választottam. Ez arról szól, hogy a segítség elfogadásához is kell némi bölcsesség, érettség, ahogy a segítségkéréshez is.

Jobangel
HR Blog