A sokféleség a női siker kulcsa - öten az AmCham Női Kiválóság Díj 2013 döntőjében
A negyedik alkalommal meghirdetett AmCham Női Kiválóság Díjra bárki jelölhetett olyan sikeres női vállalkozókat, akik példaképül szolgálhatnak mások számára, és akik segítenek megmutatni, mire van szüksége ma egy nőnek a sikerhez. Közel 60, a legkülönfélébb területeken eredményes hölgyet jelöltek az elismerésre barátaik, munkatársaik, családtagjaik, írják közleményükben a szervezők.
Az Amerikai Kereskedelmi Kamara idén negyedik alkalommal meghirdetett, Eredményes Női Vállalkozók alcímű megmérettetésére bárki benevezhette sikeres női vállalkozó ismerőseit. Az ország minden szegletéből, számos településről érkeztek jelölések, összesen közel hatvan. A benevezett hölgyek a legkülönbözőbb területeken tevékenykednek sikerrel: futballedző, dizájner, blogger, babaúszás-oktató, ügynökségvezető, borász és IT szakember is volt a mezőnyben. Ahogy az indulók szakterületei, úgy kompetenciái, erősségei is igen sokfélék, így az már világosan látszik, hogy egy mai, sikeres nőnek a sokszínűség a legnagyobb erőssége.
A zsűri személyesen találkozott a jelöltekkel, majd több körös egyeztetést követően választotta ki az igen erős mezőnyből az öt legjobbat. Bátorság, kreativitás, kitartás, elszántság, újító szellem: sok-sok erény, amivel követendő példaként lehet elöl járni. A döntőbe jutott hölgyek - Dr. Gyovai Viola, a BiolaBiokozmetikai Kft. ügyvezető tulajdonosa, Katona Ildikó, a Könyvmolyképző Kiadó Kft. tulajdonosa és stratégiai és marketingigazgatója,Porst Réka, a Meska.hu Kft. társalapítója, vezetője, Vida Ágnes Anna, pszichológus, vállalkozó, blogger, valamint Zwack Izabella a Dobogó Pincészet és Zwack IzabellaBorkereskedés tulajdonosa - olyan kivételes értékekkel és ezek által elért sikerekkel büszkélkedhetnek,amellyel egész biztosan rengeteg nőtársukat inspirálják hasonló eredmények elérésére.
Hogy közülük ki nyeri el 2014-ben az AmCham Női Kiválóság Díját, "Eredményes Női Vállalkozók" témában, az november 13-án, a budapesti Marriott hotelben, a hetedik, éves Esélyegyenlőségi konferenciát követően derül majd ki. A díj nyertesének Vágó Réka magyar dizájner, a zsűri tagja, a Díj kreatív partnere tervez és készít egyedi REKAVAGOtáskát, de természetesen oklevél és a szakmai elismerés is jár a győztesnek.
Dr. Gyovai Viola
Ügyvezető, tulajdonos, BiolaBiokozmetikai Kft.
A JATE-n toxikológiai témakörben egyetemi doktori fokozatot szerzett hölgyaz MTA Szegedi Biológiai Központ Biokémiai Intézetének vendégkutatójaként, majd az FVM Szőlészeti és Borászati Kutató Intézete, Kecskemét Mikrobiológiai Osztályának vezetőjeként dolgozott. Hét szabadalmi bejelentés kidolgozásában vett részt, valamint 72 magyar és idegennyelvű tudományos publikációt írt.1999-ben az MTA kandidátusa lett. Vállalkozása, a BIOLA Biokozmetikai Kft, Magyarországon, mint első és jelenleg is egyetlen biokozmetikum és DEMETER-es minősítésű kozmetikumgyártó, jelenleg 1200 m2-nyi üzemi felületen, 27 alkalmazottal állítja elő egyedülállóan komplex és hatékony természetes hatóanyagú termékeit.Viola mindemellett a SZÉPÍTÉSZ szaklap, a BIO TREND természetes életmód magazin rendszeres szakmai cikkírója.
Katona Ildikó
Tulajdonos, stratégiai és marketingigazgató, Könyvmolyképző Kiadó Kft.
A szegedi József Attila Tudományegyetemen programozó matematikusi, majd programtervező matematikusi diplomát szerző Ildikó kezdetben programozással, rendszertervezéssel foglalkozott, majd 20 évvel ezelőtt férjével közösen saját vállalkozásba kezdett, melynek csődje után sem esett kétségbe. 2000-ben az olvasás évében úgy döntött, tenni szeretne azért, hogy a gyerekek visszataláljanak az olvasás élményéhez, így született meg jelenlegi cége, melynek ügyeithárom gyermeke mellett, aktív életmódot folytatva menedzseli. Saját bevallása szerint szűnni nem akaró, újítás iránti igénye hajtja előre az életben.
Porst Réka
Társalapító, vezető, Meska.hu Kft.
A Széchenyi István Főiskolán közlekedésmérnöki, majd a Budapest Műszaki és GazdaságtudományiEgyetem, MBA szakán, humánmenedzsmentszakirányon végző Réka népibőrműves és népikézművesjátszóházvezetői képesítéssel is bír, illetve technikai II szintűbarlangásztanfolyamot is végzett, érdeklődése tehát igen sokrétű. Három gyermek édesanyja. Kézműves portálján több ezer kézműves, iparművész és hobbialkotó kap lehetőséget, hogy munkáit pénzzé tegye, és mára havi több mint félmillió látogató válogat a piactéren. Az oldalból származó minden bevételt visszaforgatnak fejlesztésre és marketingre.
Vida Ágnes Anna
Pszichológus, vállalkozó, blogger
A Kismamablog.hu-t elindító Ágnes érettségi után a budapesti Goethe Intézetben tanult, majd felvételt nyert a németországi Fernuniversität GH Hagen Egyetemre magatartástudomány és pedagógiaszakra, melyet az ELTE 2002-ben pszichológiai tanulmányait a texasi Central Western University diplomájával egészítette ki.2007-ig pszichológusként, újságíróként és szerkesztőkéntdolgozott, ekkorindította el saját 2 éves és 4 hónapos kisfia mellől terhességgel, szüléssel, gyermekneveléssel foglalkozó blogját, amely elsősorban pszichológiai oldalról közelíti meg az anyákat foglalkoztató kérdéseket. Blogját mára naponta átlagosan 8000-en olvassák, hírlevelét 80 ezer anyuka követi figyelemmel, online tanfolyamain évente közel 4000 anya vesz részt. A blog 2011-ben elnyerte a HVG Goldenblog verseny Legjobb Szakértői Blog díját. 2011-ben megjelentBabapszichológiacíműkönyve bestseller lett.
Zwack Izabella
Tulajdonos,Dobogó Pincészet és Zwack Izabella Borkereskedés
A néhai Zwack Péter, a Zwack Unicum Zrt. vezetőjének és Anne Marshall író és újságíró lánya apja nagyköveti megbízása miatt amerikai iskolában érettségizett, majd Firenzében diplomázott, irodalomból és filozófiából. Ezután Ausztráliától kezdve, Új-Zélandon és Kalifornián át Franciaországig több országban tanult borkészítést és bormarketinget. A családi vállalkozáshoz 2003-ban csatlakozott. Célja, hogy a családi hagyományokat tiszteletben tartva tovább építse a vállalat hírnevét, sikereket érjen el a magyar és a nemzetközi piacon. Emellett az általa vezetett tokaji Dobogó Pincészettel is évek ótakimagasló sikereket ért el az igen rangos Decanter World WineAwardon. Munkája mellett aktív támogatója több alapítványnak és elkötelezett nagykövete a családi vállalkozások értékteremtő szerepének.
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
Egy friss kutatásban az alacsonyabb társadalmi-gazdasági háttérrel rendelkező alkalmazottak jelentősen kevesebb szakmai fejlődési lehetőségről... Teljes cikk
A nemzetgazdasági miniszter 2026-ra is 35 ezer főben határozza meg a vendégmunkás kvótát - írta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-hez... Teljes cikk
A juttatás nem jár annak, aki az év utolsó napján már lemondási vagy felmentési idejét tölti. Teljes cikk
- Hogyan érdemes elindulniuk a fiataloknak a vállalkozói úton? 3 hónapja
- Kötelező karácsonyi bónuszt vezetne be a kormány 3 hónapja
- Ismét díjazza a kiemelkedő hazai üzletembereket az EY 3 hónapja
- Országos vállalkozásfejlesztési roadshow indul 3 hónapja
- A fogyatékkal élő fekete nők az önfoglalkoztatás felé fordulnak 3 hónapja
- Új együttműködési programok elindítását jelentette be az MKIK 4 hónapja
- Stratégiai partnerségre lépett a BKIK és az Óbudai Egyetem 5 hónapja
- Valótlan állítás, hogy kétmilliót keresnek a magyar orvosok? 5 hónapja
- Így tudnak a nők "hamarabb látszani" 6 hónapja
- Több mint 1300 diák szakképzését támogatja egy alapítvány 7 hónapja
- Orbán Viktor: Magyarország jövője nem csupán a pártokon, hanem elsősorban a teljesítményen múlik 7 hónapja
Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja