A SZÉP Kártya márciusban is népszerű fizetőeszköz volt
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA költések összege az év első három hónapjában meghaladta a 86 milliárd forintot.
Márciusban is erős forgalmat generált a SZÉP Kártya, amely továbbra is a turizmus motorja - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel hétfőn. Míg tavaly márciusban 2,6 millió felhasználó rendelkezett SZÉP Kártyával, idén márciusra már 2,8 millióra nőtt a kártyabirtokosok száma, és a költések összege a hónapban megközelítette az 59 milliárd forintot.
Egy év alatt 12 ezerrel nőtt a SZÉP Kártyát elfogadó szálláshelyek, vendéglátóhelyek és turisztikai attrakciók száma, ugyanis míg 2023 márciusában 132 ezer helyen lehetett használni a fizetőeszközt, addig ez a szám 2024 márciusára 144 ezerre emelkedett - ismertették a közleményben. A SZÉP Kártya töretlen népszerűségét mutatja, hogy a feltöltések összege 22,6 százalékkal növekedett az előző év azonos időszakához képest, így idén márciusban 58,7 milliárd forintot osztottak ki a munkáltatók.
A költések tekintetében is emelkedés látható, ami a turisztikai kereslet élénkülését jelzi: márciusban az előző évhez képest 10 százalékkal, 35 milliárd forintra nőtt a SZÉP Kártyákról felhasznált összeg. Az NGM kiemelte: 2024 első negyedévében a SZÉP Kártya feltöltések összértéke meghaladta a 109,4 milliárd forintot, ami az előző év azonos időszakát 22 százalékkal, a 2019-es évet pedig 107 százalékkal múlta felül. A költések összege az év első három hónapjában meghaladta a 86 milliárd forintot. A SZÉP Kártya használati, valamint az eddig megismert turisztikai adatok alapján megállapítható, hogy a turisztikai fogyasztás jelentősen növekszik.
MTI
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?