A vagyonadó mellett foglalt állást az osztrák államfő
A vagyonadó bevezetése mellett foglalt állást Heinz Fischer osztrák államfő egy vasárnap közzétett interjúban. Fischer ezzel a két kormánypárt között folyó vitában a kormányfő pártjával, az Osztrák Szociáldemokrata Párttal (SPÖ) helyezkedett közös álláspontra, miután az adókról folyó vita egyre élesebbé vált az elmúlt napokban Ausztriában.
Az SPÖ már 2012-ben be akarja vezetni a vagyonadót, ha megállapodásra jut a másik kormánypárttal, a konzervatív Osztrák Néppárttal (ÖVP). Werner Faymann kancellár a múlt vasárnap kijelentette, az egymillió euró feletti magánvagyonok megadóztatását javasolják. Az SPÖ szerint "a gazdagok adója" 80 ezer főt érintene Ausztriában. Andreas Schieder SPÖ-s pénzügyminisztériumi államtitkár szombaton úgy pontosította a javaslatot, hogy az nem vonatkozik az olyan ingóságokra, mint az ékszerek és műtárgyak.
Az ÖVP élesen elutasítja az SPÖ-s javaslatokat; Maria Fekter pénzügyminiszter szerint a vagyonadó a középosztály terheit növelné. Rámutatott, hogy jelenleg is vannak vagyoni jellegű adók Ausztriában, így például a takarékbetéteket és az árfolyamnyereséget kamatadó, a telektulajdont telekadó terheli. Fekter az adórendszer egyszerűsítését szorgalmazza.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk
A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk
A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk
- Lenyűgöző panorámaképek: a legszebb szelfi helyek Bad Kleinkirchheim környékén 2 hónapja
- Mennyit lehet keresni Ausztriában? Itt a friss bérlista 3 hónapja
- 14. havi fizetés és stabil élet: ezekre a magyar szakemberekre vadászik Ausztria 3 hónapja
- A vagyonadó tönkretenné a gazdaságot? 7 hónapja
- Vagyonadó a milliárdosoknak: így változtatná meg a TISZA Párt az adórendszert 8 hónapja
- Nyugdíjügyek határok nélkül: közös tanácsadás Ausztriában dolgozóknak 8 hónapja
- Mennyire elégedettek az Ausztriában dolgozó és élő magyarok? 9 hónapja
- Kinek jár özvegyi nyugdíj külföldön? Így változnak a szabályok országonként 10 hónapja
- Egyre több vállalat megy csődbe ebben a szomszédos országunkban 11 hónapja
- A magyar, német, török és román állampolgárságú foglalkoztatottak száma Ausztriában 1 éve
- Ennyit lehet keresni Ausztriában 1 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?