kapubanner for mobile

Akkor vállalunk gyereket, ha össze tudjuk egyeztetni a munkát a családdal

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára elmondta: a vágyott gyermekek megszületéséhez legfontosabb a munka és a családi élet összeegyeztetése, a lakhatás és a családbarát környezet megteremtése.

images

A kormányzati családpolitika alapvetése, hogy fenntartható demográfiai fordulatot kell elérni, meg kell állítani a népességfogyást - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára egy szerdai budapesti konferencián.

Novák Katalin A családpolitika jelene és jövője című tanácskozáson a legfőbb célok között említette a gyermekvállalási kedv ösztönzését, a vágyott gyermekek megszületésének elősegítését és a családok erősítését, hiszen - mint mondta - erős családokban több gyermek születik.

Hangsúlyozta, a családpolitikában nagyon fontos, hogy hosszú távú, tervezhető, kiszámítható és komplex intézkedéseket hozzanak. Az ehhez szükséges eszközökről szólva azt mondta, hogy a vágyott gyermekek megszületéséhez legfontosabb a munka és a családi élet összeegyeztetése, a lakhatás és a családbarát környezet megteremtése.

A családpolitika kiindulópontja az aktuális, kedvezőtlen népesedési helyzet. Harminchárom év alatt nyolcszázezerrel csökkent Magyarország népessége. Jelenleg is fogy a magyar népesség, de kisebb mértékben, mint korábban - mondta Novák Katalin, idézve a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatait, amelyek alapján a tavalyi év első tizenegy hónapjában a születésszám 2,7 százalékkal nőtt az előző évhez képest, és a halálozások száma csökkent.

Kiemelte: a kormány olyan fontosnak tartja a családi értékeket, hogy azokat az alaptörvényben is rögzítették. "A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony" - idézte az államtitkár.

A kormány házasságközpontú politikát folytat. A házasságot időtálló értéknek tekinti, mert kutatások bizonyítják, hogy a gyermekek szempontjából az a "nagyobb biztonságot jelentő együttélési forma" - tette hozzá Novák Katalin.

Az államtitkár a kormány eddigi, konkrét családpolitikai intézkedéseiről szólva példaként említette, hogy a családi adókedvezményt kiterjesztették az egy vagy két gyermeket nevelőkre is. Ennek eredményeként a családok évi 230-240 milliárd forint adókedvezményt vehetnek igénybe, és ez az összeg 2018-ra 300 milliárdra emelkedhet.

Novák Katalin kitért a gyed extrára is, amely szeptemberig csaknem 27 ezer szülőnek jelentett segítséget. A munka melletti gyedet 15 ezren, a testvér gyedet 12 ezren vették igénybe, és bevezették a hallgatói, vagy diplomás gyedet is.

Közölte: a gyermekétkeztetésre fordított összeg 2010 és 2014 között 24 milliárd forinttal nőtt. Jelenleg a gyermekek harmada étkezik ingyen, ezt kétharmadra tervezik növelni. Hatezer új bölcsődei, óvodai férőhelyet hoztak létre, de ezt a számot is növelni szeretnék.

Az államtitkár szólt arról is, hogy a köznevelésben fokozatosan, felmenő rendszerben ingyenessé teszik a tankönyveket.

Kiemelte, hogy folyamatosan nő, húszéves csúcsot ért el az országban a női foglalkoztatottság, amelynek aránya jelenleg 56,5 százalék.

A konferenciát Tarnai Richárd, Pest megye kormánymegbízottja nyitotta meg, és előadást tartott Bábiné Szottfried Gabriella, a védőnői szolgálatért felelős egykori miniszteri biztos, valamint Dani Csaba, a Magyar Államkincstár családtámogatási főosztályvezetője is.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek