kapubanner for mobile

Albert Zita Magyarország egyik legnagyobb ügyvédi irodájánál folytatja

A Cerha Hempel Dezső és Társai Ügyvédi Irodához igazolt Albert Zita.

images

A több mint 15 év szakmai tapasztalattal rendelkező szakember az M&A csoport partnereként folytatja pályafutását.

Albert Zita az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen szerzett jogi diplomát, majd ösztöndíjasként tanult a Lipcsei Egyetemen.

Évekig a White & Case, majd a Dentons budapesti irodáiban dolgozott M&A területen, ezután három éven keresztül irányította a Schoenherr budapesti M&A csapatát. Pályafutása során több iparágban vezetett hazai és nemzetközi tranzakciókat mind vevői, mind eladói oldalon. Ügyfelei között több magyar és nemzetközi szinten is jelentős vállalkozás sorakozik.

Szakértője a vállalatfelvásárlásoknak, egyesüléseknek és otthonosoan mozog a magántőke alapok befektetéseivel kapcsolatos tranzakciók terén is.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek