kapubanner for mobile

Általános iskolától szorgalmaz karriertervezést a kormány

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Csökkent a fiatalok tervezhető karrierútvonalának stabilitása az elmúlt években, ezért a karrierút megválasztására való felkészülés, valamint a későbbi pályaelhagyás elkerülése érdekében a kormány már általános iskolától - karrier tanácsadói órák megtartásával, felvilágosító, valamint tehetséggondozó műhelyek működtetésével - elkezdené a fiatalok felkészítését a munkaerőpiacra való bekerülésre. A nemrég bemutatott ifjúságpolitikai keretprogramból, az Új Nemzed Jövőjéért Program anyagából szemezgettünk.

Sok a "parkolópályára" került fiatal és diplomás munkanélküli
Magyarországon az egyik legalacsonyabb a foglalkoztatási szint Európában a fiatalokat illetően - kardinális kérdéssé vált az önálló egzisztencia megteremtése, illetve ennek nehézsége. A fiatal felnőttek ugyanis az a korcsoport, akik egyre később állnak munkába, melynek következtében nemcsak a tervezhető karrier-útvonalak stabilitása csökken, hanem a családalapítás is későbbre tolódik. Az ifjúsági keretprogram megalkotóinak helyzetelemzése szerint a legnagyobb problémát a "parkolópályára" került fiatalok, valamint a diplomás munkanélküliek jelentik. Az egyetemi oktatás kiterjesztésével ugyanis létrejött egy olyan, a munkanélküli statisztikák számára láthatatlan időszak, amikor a fiatalok elsősorban a munkavállalástól való félelmükben és nem valamely tudás megszerzése érdekében maradnak a felsőoktatásban. Az Új Nemzedék Jövőjéért Program karrierre és egzisztenciára vonatkozó helyzetelemzése szerint a diplomás munkanélküliek többsége azok közül kerül ki, akiknek a szülei alacsonyabb végzettséggel rendelkeznek, így nem rendelkeznek a pályakezdők karrierjében fontos szerepet játszó kapcsolati tőkével. A diplomás munkanélküliség kialakulásának másik fő oka a nem megfelelő munkaerő-piaci szemléletmódú képzési rendszer, a gyakornoki helyek alacsony száma, a hallgatók öngondoskodó és önmagukért felelősséget vállalni képes szemléletmódjának hiánya, illetve az elhúzódó gazdasági válság hatásai.


A karriertervezés megoldást jelenthet



A tudatos karriertervezés és karrierépítés jelenleg nem képezi részét az oktatásnak, így a kormány - a döntési helyzetre való felkészülés és a későbbi pályaelhagyás megelőzése érdekében - már az általános iskolában felkészítené a tanulókat, hogy megismerkedhessenek a különböző hivatásokkal, és ezek végzéséhez szükséges tudásanyag elsajátításának lehetőségeivel. Ezt adott esetben karrier tanácsadói órák, megtartásával és felvilágosító, valamint tehetséggondozó műhelyek működtetésével kívánják elérni. A keretprogram kidolgozói szerint az egyik legfontosabb feladat egy olyan rendszer létrehozása, melynek köszönhetően a fiatalok már tanulmányi idejük alatt megkapnak minden információt arra vonatkozóan, hogy képességeiknek, valamint a piaci helyzetnek megfelelően melyik szakmát, vagy szakot érdemes választaniuk.

Már a középiskolás évek alatt karrierlehetőségeket kell mutatni nekik, illetve olyan pályaorientációs rendszer létrehozása szükséges, amely az egyén preferenciái mellett figyelembe veszi a munkaerő-piaci tendenciákat és igényeket - olvasható a kiadványban. Emellett a program a szakmai gyakorlatok minőségi rendszerének kiépítését is célul tűzte ki egy folyamatosan aktualizált karrieréletpálya-modell és tanácsadói rendszer felállításával. A karrieréletpálya-modell felállításának célja, hogy a tanulmányait folytató fiatal még a döntés előtt rendelkezzen releváns információkkal a továbbtanulással és a munkavállalással kapcsolatban. Emellett az Új Nemzedék Jövőjéért Program kidolgozói hangsúlyozzák: szükség van a szaktudás, mint karrierlehetőség presztízsének emelésére, valamint a felsőoktatási intézmények és a piaci szektor közötti együttműködésre.

edupress.hu


  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek