kapubanner for mobile

Aranyosi Imre, a Napra Forgó Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója

Aranyosi Imre 2008 júniusa óta tölti be a Napra Forgó Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezető igazgatói posztját, így elsősorban ő az operatív vezetője annak a cég által képviselt "missziónak", mely a megváltozott munkaképességű munkavállalók munkaerő-piaci (re)integrációját támogatja.

Aranyosi Imre 1976-ban született, felsőfokú tanulmányait a Budapesti Műszaki Főiskolán végezte, ahol a műszaki menedzser mérnök diploma megszerzése után menedzser szakmérnöki kiegészítő képzésen tanult.

Pályáját gazdasági tanácsadóként kezdte 2001-ben a Diebold Vezetési és Technológiai Tanácsadó Kft.-nél, majd a Detecon Consulting Kft.-hez került. Feladatai közé tartozott a versenyszféra termelő tevékenységet végző vállalatainak gazdasági átvilágítása, valamint költségvetési-, és egészségügyi intézmények controlling rendszereinek bevezetése és működtetése.

Részt vett többek között az ÁNTSZ és a Honvéd Kórház rendszereinek kiépítésében. A controlling témában szerzett tapasztalatairól publikációi is megjelentek: Controlling sajátosságai költségvetési intézményekben (Menedzsmentfórum, 2003.); Controlling az egészségügyben (Kontrolling című szaklap, 2001.); Korszerű, számítógéppel támogatott kórházi controlling megoldások (Kórház című szaklap, 2001.)

Imre 2003-tól a Ganz Energetika Kft. controlling vezetője lett, ahol öt éven át irányította a cég gazdasági és humán erőforrás területeit. Gazdasági elemzéseket, kimutatásokat készített, elő-, és utókalkulációk módszertani kidolgozásának projektjeiben vett részt. Ő készítette el továbbá az éves üzleti tervet, és koordinálta a pályázati tevékenységek szervezését.

A Napra Forgó Rehabilitációs Kft.-hez 2007-ben került, kezdetben a gazdasági- és kereskedelmi igazgatói posztot töltötte be. A kft. alapítói célja, hogy piaci feltételek között saját árbevételeiből éljen, és ezzel biztosítson valósághű szervezeti keretet a rehabilitációhoz. Imre első pozíciójában a controlling folyamatokat felügyelte, ez mellett menedzselte a társaság vállalkozásait, irányította a gazdasági és pénzügyi tevékenységet.

2008 júniusában nevezték ki a cég ügyvezető igazgatójává, azaz operatív vezetőjévé.

Jelenlegi pozíciójának eléréséhez Imrét empatikus személyisége és a társadalmi szerepvállalás iránti elkötelezettsége is hozzásegítette. Emellett fontos, a szakmájában is hasznos, tulajdonságai közé sorolja koordinációs és szervezési kézségét, vezetői attitűdjét és természetesen kitartását is.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Koscsóné Kolkopf Judit, a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék vezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese a közszféra szervezetei kategóriájában a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék.... Teljes cikk

Arnhoffer András, az Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zrt. elnök-vezérigazgatója

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese, az 51-500 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában, az Észak-zalai Víz- és... Teljes cikk

Bertók Attila, a Webstar Csoport cégvezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese az 1-50 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában a Webstar Csoport Kft. Bertók... Teljes cikk